A hibáival szeretem

Forrás: http://www.tomgeorge.hu

Éljen-éljen, több hónap kényszer nélkülözés után, megint (m)ehetünk a TOMGEORGE-ba(n)! Nagyon elszomorodtam, amikor bezárták az éttermet, és amíg a felújításról keringő városi pletykák el nem jutottak hozzám (Sztanó - alias Tom - valahogy mindenkinek a legjobb barátja, csak nekem nem…), komolyan megijedtem, hogy Budapest legtrendibb éttermének búcsút mondhatok. Pedig nem sok helyen ehet az ember (majdnem) egy asztalnál David Copperfield-del. És ha nem szaladnak oda a lelkes vendégek fényképezőkkel, akkor ma sem tudom, hogy a melettem ülő nyeszlet kis pasi egy sztár – akinek a másnapi előadására mellesleg volt jegyem (sok a mai blogomban a zárójel, tudom, de még csak annyit, hogy SZUPER volt a show).
A fenti kép magáért beszél, a hely lenyűgöző. Valóban kozmopolita: a világon bárhol kitűnne és kedvenc lenne. És nem csak szép, hanem megvan benne az a megfoghatatlan plusz, amitől olyan élmény benne lenni, hogy inkább megiszol még egy pár Gin Fizzt (nincs még egy olyan bár, ahol ilyen jól készítenék!), csak ne kelljen elmenned.
Ahogy először beléptem, úgy éreztem, jártam már itt. Azon gondolkodtam, hogy tényleg ennyire otthonos a dizájn, hogy a szó szoros értelmében így működik, vagy más áll a háttérben? Elkezdtem kutakodni a képeim között, és megtaláltam! Marcus Nispel loftja a new yorki SoHoban.

Forrás: http://www.apartmenttherapy.com

Sajnos a székek esetében a tervező a dizájt a funkcionalitás elé helyezte. Imádom Bass és den Herder égetéses technikájával készített barokk székeit, de ezek a darabok nem vendéglátáshoz készültek. Ahogy használatba vették őket a vendégek, elkezdtek kitöredezni a lábaik (amiket utólag megerősítettek), és lepotyogni a finom, égetett kis faragványok, amelyekre a vendégek előszeretettel akasztják kis táskáikat. Szomorú, hogy a kecses barokk lábakat vaspántokkal tették ormótlanná. Gyanítom az utólagos munkálatok költségei sem voltak elhanyagolhatóak. Ez tanulságos történet minden lakberendezőnek!