2010. február 26., péntek

Éljenek a kék falak!

Forrás: apartmenttherapy

Valahogy nem voltam nagy kék rajongó az utóbbi években. Illetve nem is mondanám ezt így ki, hiszen minden színnek annyi árnyalata van, hogy az ilyen általánosítás nem állja meg a helyét. Például mindig is rajongtam a farmerért, még bútorban is. De a falak kékre színezésével már nem voltam kibékülve. Egyszer a rádióban hallottam interjút Makány Márta divattervezővel, aki annyira jókat modott a színekről, többek között a kékhez való viszonyulásáról: az elmúlt években ruhatárában és az általa tervezett ruhákban hanyagolta ezt a színt. Aztán - ahogy a nemzetközi divatipar felkapta (2010-ben a Pantone cég például az év színének választotta a türkizt ), szép lassan bekúszott az ő gondolataiba, ízlésvilágába is, és ma már kéket-kékkel hord. Most ezt visszaolvasva nem valami nagy gondolat (:-)), de benne van minden okosság arról, hogyan hatnak ránk a divatirányzatok. Mert persze egyikünk sem mániákusan majmolja a trendeket, csak valahogy finoman, magunktól rájövünk, hogy de klassz is az épp aktuális divatszín. Így vagyok én is ezzel. Manapság legszívesebben minden falat kékre mázolnék...

Jól áll a nappaliknak:Forrás: apartmenttherapy

Akár kék bútorokkal:Forrás: hishouseherhelp

De a kontrasztok talán még dobnak rajta:Forrás: livingetc

A hálónak is jól áll:Forrás: hishouseherhelp

Viszonylag szokatlan választás konyhába, pedig mennyire klassz (mosható festékkel)! Tetszik, hogy az ablakokat is a fal színére mázolták.Forrás: livingetc
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.