2010. március 29., hétfő

Raklap asztal

Elkészült életem első saját gyártású asztala! Annyi inspiráció ért már a témában, hogy rákattantam, és amikor munkaügyben egy festékes cégnél jártam 1000 Ft-ért megvásároltam egy csinos raklapot. Mindjárt be is szereztem hozzá egy doboz vízbázisú fehér zománcfestéket, majd az alkotókedv adta lendülettel egyenesen a Praktikerbe vitt az utam. Itt hidegzuhanyként ért, hogy a kellően nagy görgőket 4300 Ft/db-ért tudtam csak beszerezni. Így a végeredmény nem éppen olcsó: összesen 19200 Ft lett + facsavarok... Nos ezügyben azt tudom tanácsolni, hogy vegyetek az Ikeában 4 db kis méretű kereket 1490 Ft-ért, vásároljatok két raklapot (ha magasabb asztalra vágytok), tegyétek egymásra (ragasztva, csavarozva, akárhogy), így 5000 Ft alatt van meg az asztal. Ráadásul a két raklap közti tér remek újságtartó lehet. Én hófehér asztalra gyúrtam, de egy teljesen új raklap esetében nagyon szép lehet a lazúrral kezelt felület is, ahol a fa erezete is átlátszik. Bár érdes tapintású, még nem kellett szálkákat kihúzni a gyerekek kezéből, pedig lelkesen tologatják egymást az aszal-kocsin. A vendégeinket erősen megosztja, nekünk viszont nagyon tetszik!
SHARE:

4 megjegyzés

  1. Szerintem tutin nézz ki. Esetleg kipróbálnád a kedvemért, hogy milyen rajta ücsörögni egy vastag terasz párnával?:) szálka-para nekem is eszembe jutott a gyerek miatt, megnyugtató,hogy nem kell aggódni.
    modorka
    (nem tudom, miért de az első alkalmat leszámítva, soha többé nem sikerült belépnem a megjegyzéshez, pedig oldal kiírja, hogy itt vagyok, és még tudnék is állítani a beállításaimon. vm.t nyilván végzetesen elbénázok)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó. Lehet, hogy én türkiszből csinálom meg, erre gyerekek ha felmásznak tuti nem esznek le róla nagyot :))

    VálaszTörlés
  3. Ennyit a hülyének is megér :)

    VálaszTörlés
  4. Én azt a változatot szeretném megcsinálni, hogy tetszek plusz léceket az asztallap oldalon (mert a két raklaposban gondolkodom) a meglévő lécek közé, hogy egy hézag nélküli asztallapot kapjak. Az a gond, hogy az Uram nem kellően lelkes, pedig a megvalósításban rá is számítanék...

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.