2010. április 28., szerda

Isaloni 2010 - Fürdőszobák és dizájn radiátorok

Most, a képek rendezgetése közben realizáltam csak, mennyi érdekességet hozott nekem fürdőszoba terén a milánói kiállítás. Amíg a konyháknál úgy kapartam össze azt a kis publikált semmiséget, itt minden egyes kihagyott fotóért fáj a szívem. De nem vész kárba a "kihagy" mappám sem: ígérem, az újdonságokról folyamatosan újabb posztokat készítek majd, csak a sokkal szebb, hivatalos termékfotókkal!
A kiállítást végigjárva trend-ügyben a következőkre jutottam. A műanyag térhódítása a szaniter piacon töretlen, remek alakíthatóságának köszönhetően elképesztő formák látnak napvilágot. A műanyag "bóvlitól" megfáradt népnek pedig örömmel jelentem, a természetes anyagok itt is törnek előre. Számos cég mutatkozott be mészkőből, márványból, vagy éppen fából készült mosdókkal, kádakkal. Az üveg szerencsére visszaszorulni látszik - aki látott már ilyen mosdót egy napos használat után, az tudja, miért örülök ennek. Szemezgessünk!
Karim Rashid természetesen a szaniter gyáraknál is népszerű, legalább öt cégnél találkoztam a nevével. A fenti egy domovari kád... Szép, de nagyot nem üt.
Ez az alsó már inkább kedvemre való, főleg mert porcelán! Massimilano Abati tervezte a GSG Ceramic Design-nak. A Rapsel standját alig bírtam elhagyni: a legtöbb jópofaság itt honolt. Tudom, furcsán hangzik, de a fürdőkiállítás egyik legnagyobb kedvence nekem ez a WC deszka volt! Ugyancsak itt találkoztam először ezzel a "lábas-mosdóval", amely később, számos színben, Milánó több dizájnmegmozdulásán is feltűnt.Egyébként nagy divatját éljük az alacsony pulton álló magas mosdóknak. Ezekből sok volt:Először találkoztam a régi formákat végtelenül elegánsan újragondoló Volevatch Paris-zsal. Halálosan beleszerettem ebbe a kádba!Természetes kő fronton egy vadonat új cég hozta a két kedvencemet. A márványokkal foglalkozó olasz Decormarmi tulajdonolta Kreoo Pavé-ja egy két kőből álló forgószék, ami nem csak ötletes, de gyönyörű is! És nekem ez a márvány mosdó is nagyon kéne! Nem újdonság, de jópofa: a plafonról is lehet csapot lógatni. A Gessi-nél kapható hasonló. Kis hülyeség, de helyes ötlet a zuhanyzófalba akváriumot építeni.El tudom képzelni, hogy egy kellemes nyári estén kint pezsgek a teraszon, kezemben egy jó könyvvel. Luxus-marhaság a Hoesch-től.A fürdőszoba pavilonban elszórva találkoztam dizájn radiátorokat bemutató cégekkel. Tudtam én, hogy ennek a műfajnak forradalma zajlik éppen, de akkor is megdöbbentett ez a fűtőtestként funkcionáló sok-sok műalkotás. A Runtal standján sok érdekes darab volt, de mind közül ez a legmenőbb. Nem szobor, fűtőtest.Rashid barátunk természetesen ide is betette a lábát... Nekem a másik sokkal jobban tetszik. A Caleido honlapját érdemes meglátogatni!A végére hagytam az egész milánói kiállítás legkellemesebb élményét. Az Ad Hoc egy kis szegleten állított ki olyan egyszerű és csodaszép darabokat, mint ez az ezüst radiátor, vagy az óriás tükör-fűtőtest. Önkéntelenül törtek elő belőlem a méltató szavak, amiből egy nagyon kellemes beszélgetés kerekedett a cég képviselőjével. Kereskedők, forgalmazók, könyörgöm, hozzátok be őket Magyarországra!Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire izgalmas lesz a fürdőszoba kiállítás! Remélem sikerült valamit átadnom az engem ért inspirációkból. Hamarosan jön, ami még kimaradt! Arrivederci!
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Fáj a szívem, hogy én nem jutottam ki, de reméljük jövőre... Addig is nézegetem a Te képeidet. :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem az alacsony pulton álló magas mosdó a kedvencem. Ez egy remek megoldás arra, hogy ne a földre tegyük, hanem egy tiszta és -bízzunk benne, hogy száraz- helyre tudjuk lehelyezni a táskánkat a kézmosáshoz. ügyes...
    Laura

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.