2010. június 17., csütörtök

A hét dizájnere: Ron Arad

Szintén korunk dizájnvilágát (és oktatási tevékenységét nézve a jövőét is) meghatározó figurát mutatok most be Ron Arad személyében. Mára erősen megérett a poszt megírásának ideje, hiszen a blogomon több ízben is felbukkantak már az általa tervezett bútordarabok.
Ron Arad Tel Avivban született 1951-ben. Izraelből a jeruzsálemi művészeti iskola elvégzése után, 1971-ben költözött Londonba, ahol építészetet tanult. A nyolcvanas évek elején bútor-szobraival vált híresséé és a mai napig elsősorban formatervezőként tevékenykedik, bár számos épület is köthető a nevéhez.
1981-ben Caroline Thormannal megalapította a One Off céget, majd 1989-ben a Ron Arad Associates-t, amelybe később a One Off is beolvad. Kisszériás, kézzel készített bútorain kívül számos sorozatgyártású termékével is találkozhatunk, amelyeket olyan nagy cégnek tervez, mint a Moroso, a Kartell, vagy a Vitra.
1994-től három évig a bécsi Hochschule für Angewandte Kunst terméktervezési professzora, 1997 óta pedig a londoni Royal College of Art formatervezési mesterképzését vezeti.
1981-ben a One Off gyártotta le a Rover széket, amellyel kivívta helyét a nagyok között.A Vitra kezdi el gyártani a Well Tempered széket 1986-ban. Ennek műanyag változatát mutattam be korábban. A Rolling Volume hintaszéket saját cége kezdi gyártani 1989-ben.Narrow Pappardelle, 1992FPE (Fantastic Plastic Elastic) szék, 1997, KartellVac chair, 1998, VitraThe Ripple Chair, 2005, MorosoVoido, 2006, MagisDo-Lo-Rez, 2010, Moroso Manapság a dizájnerek azon versengenek, kinek lesz menőbb a fürdője. Nálam Arad az élre tört. A Teuco-nak alkott szaniter ha erre fordítom, zuhanyzó, ha arra, akkor kád. Posztom alapjául a Design Museum oldalán található életrajz szolgált. Lakberendező.
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.