2010. július 1., csütörtök

Egy stylist naplójából

...vagyis inkább weboldaláról néhány szép fénykép inspiráció gyanánt. Louisa Gray egy nagy csapattal érkezett hozzánk tegnapelőtt Londonból, hogy kifotózzák lakásunkat a 2010-es téli Ikea Family magazin részére, amely 22 országban, 30 millió pédányban jelenik majd meg. Büszke vagyok arra, hogy - mint utólag kiderült - 30 felkutatott, már eleve menő közép-kelet európai lakásból maga az Ikea vezetősége választotta ki a mi otthonunkat, hogy egyike legyen a következő számban bemutatottaknak. A fotózás nagyon fárasztó volt, főleg, hogy a gyerekekkel együtt kellett végigcsinálni az egész napot, hiszen ők is szerepelnek majd. Le voltak nyűgözve, ahogy Szása profi kis modellként tette a dolgát, és még élvezte is. Léna hozta a szokásos - morcos - formáját, de hát ő egyszerűen csak szép (és itt most ez nem hátrány...:)). Összességében gazdagabb lettem egy szép élménnyel, és elképesztően sok új holmival, amelyek közül néhány már megtalálta helyét nálunk, mások meg alig várják, hogy átköltözzenek az új irodánkba.Lakberendező.
SHARE:

5 megjegyzés

  1. Tiszta szívből gratulálok! Izgatottan várom a magazin megjelenését. Ez egy irigylésre méltóan szép eredmény ilyen fiatalon 2 kisgyerek mellett. Én már csak tudom. :-)

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz, minden szempontból! gratula! modorka

    VálaszTörlés
  3. Akkor itt is egy nagy-nagy gratula!
    Jó éved van, nem igaz? ;)

    VálaszTörlés
  4. Ez szuper Petra! Gratulálok én is, és izgatottan várom a megjelenést!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.