2011. február 22., kedd

Sicis bútorok mozaikkal

Tegnap a SICIS mozaik képviseletében az irodánkban járt Bor Iván, és bemutatta cégének legújabb termékeit. Érdemes körülnézni a honlapon, vagy ellátogatni páldául Ági Müllerhez, ahol a SICIS számára kialakított, Iván elmondása alapján még a mi irodánknál is jóval nagyobb, területen (köszi, jól esett...:)) szemlélhetitek meg a szépséges üvegfelületeket. Nem mondom, hogy két fillér egy-egy nagyobb vágott mozaik panel, de nem is szabad burkolatként értelmezni őket. Ezek olyan műalkotások, amelyeknek nem a négyzetméteráras, kínai tömegáru, sokkal inkább a középkori keresztény templomok boltozatán megtalálható mozaikdíszek jelentenek összehasonlítási alapot.
És a SICIS messzebb megy, nem elégszik meg a sík ábrázolással, folyamatosan kísérletezik, hogy több frontos támadást indíthasson az egyhangú enteriőrök ellen. Ebben a harcban most fegyvertársa az eredetileg festőművész, de mára több művészeti ágban is jeleskedő olasz Carla Tolmeo, aki megtervezte a cég első mozaikos bútorkollekcióját. Első ránézésre, csak annyi jött ki belőlem, hogy "dzsízösz", aztán az itthoni magányban továbblapozva a katalógust rájöttem, hogy bár határozottan bejelez a giccs-szenzorom, és az arányok néhol nekem ormótlannak tűnnek (nagy talány például, hogy a fenti lóhere szék hogy maradhat állva - bár a fizikai törvényszerűségek ilyetén megcsúfolása egyúttal a dizájner hölgy rátermettségét is bizonyítja), a minőségi kidolgozás és a termékkategória különlegessége/újdonsága létjogosultságot ad ezeknek a bútoroknak. El tudom képzelni, ahogy egy luxusszálló halljában a bejelentkezés fárasztó perceit ezeken a mozaikszobrokon vészelem át.Az összes közül nekem ez a kedvencem. Ebben a szürreális darabban érzem a humort: a gyűrűt egyik ujjról a másikra áthelyezve szavak nélkül jelezhetjük életünk párjának, ha valami nem tetszik...De lefogadom, hogy ennek lesz a legnagyobb sikere.Ez nem annyira nagy szám (csak volt róla egy szép kép, hát nem hagytam ki).Hogy szemléltessem, miről pampogtam ott feljebb...:)
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Szia Petra,

    még ízlelgetem, hogy "Tegnap a SICIS mozaik képviseletében az irodánkban járt Bor Iván" és itt leginkább a tegnapon van a hangsúly, mert ilyen gyorsan még nem telt az idő!:)
    Mielőtt levelemet elküldtem volna Neked bejelzett a szenzorom, hogy megnézzem, ugyan miről is szól a legújabb bejegyzésed és....nagyon örülök, hogy inspirált a SICIS!

    További szép napot kívánok!

    Ivan

    VálaszTörlés
  2. Igen, a napokat sajnos nem az alvás választja el egymástól... Jó is lenne. Jó éjszakát! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.