2011. március 7., hétfő

I-Deco lakberkiállítás Isztambulban

Ha már Isztambulban jártam, és emiatt lemaradtam az itthoni eseményekről (gondolok itt a Konyhakiállításra és a Lakástrendre, amely utóbbi, lakberblogger társaim beszámolói alapján sokkal jobbnak tűnik, mint a tavalyi - sőt), ellátogattam az éppen kiutazásomkor zajló isztambuli lakberendezési kiállításra, az I-Decora.
Azt kell mondjam, nem véletlenül nem hallottam még az eseményről... Egy csarnokban, összesen talán 4x4 (négy hosszában, négy keresztben) "utcácskán" mutatkoztak be a török kiállítók. Legnagyobb százalékot a szőnyeges standok tettek ki (ezek közt voltak klasszikus csomózású elegáns darabokkal foglalkozó cégek és modern kilimesek is), de több fiatal dizájner is bemutatkozott, és elhozta portékáját néhány nagyobb gyártó valamint forgalmazó. Ezek közül szemezgetek most.

Az Alaman több lábon áll. Nagyon tetszettek a tapéták bemutatására összerakott ruhaköltemények, és a különböző printelt műanyag bútorok, kiegészítők.A repülőtérről az első utam ide vezetett (pont 2 perc volt taxival...), így azonnal feltérképeztem a patchwork szőnyegek árát. Később a belvárosban vettünk is magunknak egyet! :) A Hazal szép darabokat hozott magával.Rögtön velük szemben csodára bukkantam: a Knotisse fiatal csapata régi (már használhatatlan) kilimeket bont szálakra, és sző újra modern formákban. Jellemzően Európába és Amerikába szállítanak, ha valami megtetszik az oldalukon, ne habozzatok felvenni velük a kapcsolatot, az életben ugyanilyen szépek! :)Egy másik fiatal csapat, a Kashif boutique szintén sok modern szőnyeget hozott magával. Az ő weboldaluk még készül, a kashifboutique@gmail.com e-mail címen addig is elérhetőek.Erdem Akan koffer-fotelei nagyon viccesek voltak, és a babzsákos töltésnek köszönhetően kifejezetten kényelmesek is.A pompa és fényűzés is bemutatkozott gyönyörű kőbútorok formájában.Kezban TATLI két gyönyörű bútorral érkezett: a szoborszerű fémszékkel, és egy ívesen kígyózó moduláris fapaddal.A Kücük kínálatából a fémkonzolon álló Rouff asztalt szúrtam ki, aztán szép lassan a többiért is lelkesedni kezdtem. Sajnos nincs weboldaluk még (pedig nekik volt a legötletesebb nyomtatott anyaguk), de a cigdemrenkligul@gmail.com címen elérhetőek.Természetesen ennek a kiállításnak is megvoltak a mélypontjai. Isztambulban sem minden arany, ami fénylik, kapható világító strasszos tükör, zászló és minden borzalom... Velük holtversenyben a bugyi színekben pompázó áttört térelválasztó végzett.Összefoglalásként elmondhatom, hogy bár a méret nem volt eget verő, és a standok színvonala is meglehetősen vegyes volt, mégis jól szórakoztam. A másfél óra kellemes séta és beszélgetés alatt egy izgalmas össze-visszaságba csöppentem, ahol az egzotikus keleti kultúrára ható európai dizájn az éppen ma divatos etno vonalat hozta, és ahol egy-két világszínvonalú tárggyal is megismerkedhettem.
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.