2011. szeptember 7., szerda

Nyáron történt: megjelentem az Otthon magazinban

Nem olyan rég Noémi, aki a fotózás stylistja volt és egyúttal a cikket is megírta, felhívta rá a figyelmemet, hogy nem posztoltam arról, hogy az egyik "lakásom" megjelent a júniusi Otthon magazinban. És tényleg. Most pótlom a mulasztásom, de a megjelent anyag helyett egy kicsit más szemszögből mutatom meg a lakást.
Amikor a fiatal pár felkeresett, hogy segítsek átalakítani otthonukat, Zita már várandós volt a harmadik gyermekével. A megoldandó problémák legfontosabbika pedig az új jövevény elhelyezése volt, addig ugyanis a két "nagylány" egy szobában lakott, ide pedig már igazán nem lehetett beköltöztetni egy újszülöttet.
Elég egyszerűen adta magát a megoldás: a nappalival összenyitott konyhát le kell választani, és átalakítani gyerekszobává. A nehézségek inkább ezután következtek: igen ám, de hogyan préseljük be a konyhát a nappaliba, hogy a funkciók ne sérüljenek. Sőt... A konyhára egy erős bővítés-racionalizálás is ráfért. És ha még ez nem lett volna elég feladat, ki volt adva az ukáz: a bútorokat megtartani, újat nem venni, konyhát csak kiegészíteni. Na, innen futottam neki a feladatnak...:)
Képzeljétek, meg lehetett oldani. A brutál-nagy bőr ülőgarnitúra is maradhatott, egyedül a hozzátartozó fotelt távolítottuk el, helyette egy kecses antik darab érkezett, és a dohányzó asztalt cseréltük egy légies üvegre.
A megoldás kulcsa a kőfal volt: egy térbe helyezett fal, amely egyik irányból sütő-mikró kombót és tárolókat rejt, másik oldalról pedig megoldotta a tv elhelyezésének problematikáját. Mindemellett a konyha viszonylagos szeparálásának (magyarán mondva, a dzsuva elrejtésének...:)) funkcióját is ellátja. Még ebbe is a meglévő média tárolót építettük be, annyira mindent felhasználtunk.
És ha már átalakításra kényszerültek a tulajdonosok, arra kértek, kapjon a kéró egy kis face-liftinget is. Korábban színben harmonizáló sötétbarna volt minden, úgy gondoltam ezt nem ártana feldobni valami vadabbal, hogy ne legyen olyan komor. Végül a lazac mellett döntöttünk (a tapétát választottuk először), ezzel harmonizál a konyha mozaikja, a párnák, a fotel huzata és a saját tervezésű szőnyegem. Választottunk még egy-két ütős lámpát, és ezzel kész is lett az új miliő...
Ilyen volt / ilyen lett képek következnek!Ilyen lett fotók: Székely Péter
Styling: B.Tier Noémi
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Szia, Petra, kérlek segíts, tapéta lalőhelyeket szeretnék kérni Tőled. Úgy mint ebben a lakásban, dekorációs, hangulati céllal használnánk a tapétát. Az elképzelés és a szinvilág már kialakult, csak valami ütőset
    szeretnénk találni a hálóba és a nappaliba is.

    VálaszTörlés
  2. Szia Norina! Romo tapéta, a Bambuszmániában lehet megnézni/megrendelni. Ők a MaxCityben találhatóak meg. Hajrá! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.