2011. szeptember 2., péntek

NYC: lakberendezési boltok

Hosszúra nyúlt new yorki tartózkodásunk alatt benéztem jó néhány lakberendezési boltba, és őszintén mondom, esz a sárga irigység, ha amerikai kollégáimra gondolok.
Amíg az én munkám nagy részét az teszi ki, hogy felkutatom, mit honnan tudok beszerezni, vagy megfelelő alternatívát keresek az elképzelt tárgynak (mint az egyik mostani munkám során, amikor két darab ipari jellegű fekete lámpát szeretnék beszerezni), itt tényleg nincs más dolga a lakberendezőnek, mint összeválogatni a boltok VÉGTELEN kínálatából a megfelelő stílusú darabokat. A kifejezetten csak Amerikában megtalálható boltokon túl az európai dizájnerek képviseletéig egész egyszerűen minden van.
Három bolt kínálatát hoztam most el, érdemes mindegyiknek a honlapján is szemezgetni, szépséges darabokat találni!
A Jonathan Adler-t egy kisebb west village-i boltban találtuk meg. Itt főleg a párnák és kiegészítők tetszettek, de vannak kanapék, kisbútorok és világítás is.A ruhákat és lakberendezési tárgyakat is forgalmazó Anthropologie-ről már korábban írtam, de most néhány boltbelsőről készült fotót is hoztam. A korábban méltatott színes szőnyegek, tényleg olyen élénkek és csodásak, mint a képeken, de kiképzésük miatt inkább falikárpitnak alkalmasak. (Off-topic, de megosztom Veletek, ha tehetném, minden ruhámat itt vásárolnám... Csak ne lenne olyan drága!)Barátnőm vitt el kedvenc lakber boltjába, a Lillian Augustba, amikor meglátogattuk Connecticutban (kábé egy óra vonattal). A hatalmas bemutatóteremben tényleg MINDEN van! Csodálatos cuccok!Emlékeztek a CB2-re? Írtam róluk korábban "Jó, hogy lehet kapni...:)" címmel. Na, ott is jártam, csak nem készítettem képeket. Viszont - hogy elkezdjem borzolni a kedélyeket - hoztam onnan egy kis vásárfiát, amit a legközelebbi játékomban lehet majd megnyerni... Készüljetek!

Ma felszáll a gépünk, és remélhetőleg holnap épségben megérkezünk haza. A New York napok zárásaként (remélem nem vagyok túl optimista...) felteszem a maradék kedvenc képemet az elmúlt két hétből.
Manhattan az Empire State Buildingről:Manhattan helikopterről:És földközelből:Viszlát otthon! :)

SHARE:

2 megjegyzés

  1. Annyira sárga lehetek most az irigységtől, mint a szobám fala! NYC I LOVE YOU! Szerencsés vagy! Köszi, hogy megosztod! Ezek a lakber paradicsomok, álmomba jönnek csak elő, volt amit nem is ismertem :$ Még írj erről!!!!

    VálaszTörlés
  2. IGEN, IGEN IGEN!!! Ez nagyon jó, most lesz mit böngésznem a hétvégén, köszönöm szépen Petra!
    Have nice trip!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.