2011. szeptember 28., szerda

Tárolás a gyerekszobában

A gyerekszoba a lakásnak az a pontja, amelyet minden, még a lakberendezést messziről elkerülő szülő is - pénzt és energiát nem sajnálva - dekorál, csinosít, alakítgat. Kell is a sok befektetett munka, ez a szoba ugyanis nagyon sok funkciónak kell, hogy megfeleljen, a hangsúly ráadásul mindig más és más feladaton van. Ezért aztán meg kell nyugtatnom minden anyukát: nincs abban semmi furcsa, ha két-három évente átrendezi gyermeke rezidenciáját. Ez teljesen normális, sőt szükséges.
Ezt a mai posztot nem az egész szobának szentelem, pusztán egy lényegi elemnek, a tárolásnak.Gyermekünk első hat hónapjában a játékoknak nincs még nagy szerepe (nem mondom, hogy a szülők egy része ne esne időnként túlzásba, de hát ki ne akarna mindent összevásárolni az újszülött feletti örömében). Egy-egy kisebb kütyü, rágóka, csörgő, ezek mind elférnek akár egy fiókban. Ezután szép lassan kezdenek halmozódni a kis izék: gurulós autók, építő kockák, ügyességi játékok, hangszerek, stb. Nagy rakat játék-massza, amely nem igényel mást, mint néhány jól megtermett ládát, ahová valamilyen logika szerint csoportosítva ömleszthetjük be a cuccot.
Bármilyen láda megteszi, a népi ládapadtól kezdve a barkácsáruházakban beszerezhető színes műanyagdobozokon át a fonott kosárig minden mehet. Nem árt neki, ha gurulós, így a gyerek könnyen tologatja a kívánt helyre (például a nappali közepére...:)).Ahogy nő a gyerek, és a papírt viszonylag kevés balesettel kezeli, jönnek a könyvek. És jön a gyurma, a festék, és megannyi dolog, amit jobb, ha szülői felügyelet nélkül nem ér el. Így hónapról hónapra, évről évre nő a polc szükséglet.A nagyobbacska, emeletes ágyra érett gyermek szobájában nagy könnyebbség a különböző tároló funkciókkal ellátott ágy. Ez a korosztály ráadásul már jellemzően valamilyen gyűjtő szenvedéllyel rendelkezik, és szereti, ha becses gyűjteménye mindenkor szem előtt van.A ruhákat persze ugyanúgy szekrényben tároljuk.Kis gyerekszoba esetén szettben érdemes gondolkodni az optimális helykihasználás miatt. A kombinált szekrény-polc-ágy íróasztal megoldások kiterjedésben és magasságban is legjobban hasznosítják a meglévő teret, magyarán így tárolhatjuk a legtöbb köbméter cuccot.A végén pedig úgyis elköltözik a gyerek, és meg lesz végre az áhított dolgozószobánk! :)

Képek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

1 megjegyzés

  1. Imádom a holland ház szekrényt. Ha lenne felesleges 4-500 eurom mar ott ulne a gyerekszobaban. A kretaajtos szekreny viszont sajatkezuleg is megvalosithato: elso - es valoszinuleg utolso- DIY projektem egy ontapados kretatapetaval meghackelt Ikea Hesvik szekrény. sztem még jobban is néz ki mint csupa fehéren, és még én is egy óra alatt végeztem vele. Maja nagyon szereti :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.