2011. november 29., kedd

Juhúúú, 2 éves a Térkultúra :)

El se hiszem! Már két éve , hogy minden áldott nap (na jó, a vasárnapokat leszámítva) posztolok egyet (-kettőt) ide, a Térkultúrára. Egy-két elhanyagolható mélypontot leszámítva mindig nagy lelkesedéssel és örömmel írok, vagy szépítgetem az oldalt.

Iszonyú sokat köszönhetek a blogolásnak, pedig minden teljesen véletlenül indult: csak egy olyan felületet kerestem az Interneten, ahova gyorsan fel tudom pakolni a fényképeimet (referenciáimat), és ahol egyszerűen elérhetőek. Így utólag vicces belegondolni, hogy milyen nyögve-nyelősen jöttek az első mondatok: zavarban voltam. Ugyan a kutya se olvasta, amit írtam, de rém feszélyezett, hogy akárki belenézhet (ha volna róla fogalma, hogy létezik az oldal...). Na, de gyakorlás teszi a kontárt, én ugyan nem érzem, hogy esterházys mélységekbe, vagy magasságokba léptem volna, azért néhányan kedvesen biztattatok, hogy legalább természetes a hangvételem. Igyekszem.

Nehéz műfaj ez, a szavak kerekítése időnként vérverítékkel történik, a képek ugyanis sokszor önmagukért beszélnek, a szart passzírozni pedig nem szeretem (kifejezetten kiráz a hideg az olyan megfogalmazásoktól mint, hogy "teremtsünk barátságos hangulatot néhány párnával és mécsessel"...). Szóval nézzétek el nekem eztán is, ha időnként szófukar vagyok.

Igaz, máskor meg beindul a szabad asszociáció, és a lakberendezéstől meglehetősen távol kötök ki. Ilyenkor sokszor félreértenek. Sajnos mindig elfelejtem, hogy "papíron" nehezen jön le az irónia, én legalábbis nem tanultam, hogy lehet ezt egyértelműsíteni. Így megvádoltak már azzal, hogy utálom a kutyámat (... mert dögnek neveztem), vagy rasszista-antiszemita vagyok (amikor azon morfondíroztam, manapság melyik nemzet imázsa a legellenszenvesebb), vagy kommunista, amiért nem rajongok Makovecz munkásságáért. Megvádoltak már magyar ellenességgel, mert gyanúsnak véltem a hasonlóságot egy hazai tervezőnő díjnyertes széke, és egy mexikói tervező szintén díjnyertes alkotása között (sőt, ebben az ügyben életemben először még ügyvédi felszólítást is kaptam, amire tulajdonképpen büszke vagyok, hiszen ezek szerint számít, hogy mit gondolok...:)), és szememre vetették már a korrektség hiányát, mert megírtam saját tapasztalatomat egy népszerű magyar étterem pocsék kiszolgálásáról.

Bár kicsit elkeseredem, amikor támadás ér, de arra jutok, hogy igazából ez jogos: ha keményen megmondom a véleményemet, nem lehetek mimóza széplélek, nekem is állnom kell a kritikát. Arccal, névvel (és minden elérhetőségemmel) vállalom a véleményem, eszem ágában sincs általános érvényű igazságnak kikiáltani, amit gondolok. Ez egy blog, az én szubjektív véleményemmel. Lehet egyetérteni, vagy egyet nem érteni (soha nem moderáltam még a kommenteket), de nem lehet számon kérni rajtam, hogy mit és hogyan látok/gondolok.

Egyébként így utólag visszanézve meglep, hogy milyen kevés kritika ér, ami nagyon meghat. Aggasztott, hogy miképp reagálnak majd munkásságom azon részére, amelyet itt kiteszek a kirakatba, de csupa pozitív megnyilvánulásban volt részem, köszönöm! Különösen szeretem, amikor kommenteltek, bármilyen témáról legyen is szó, mert visszajelzést kapok arról, mit (nem) szeretnétek látni a jövőben. Ezért készült - a szótlanabbaknak/bátortalanabbaknak - a "gáz" és "menő" rubrika is, pipálgassatok továbbra is, légyszi!

És akkor - talán eluntátok már a "regényemet" - még szeretnék egy rövid kis számvetést készíteni arról, hogy mi is történt az elmúlt két évben, és mi mindent köszönhetek ennek a blognak.

- Írtam összesen 878 bejegyzést (a maival együtt). Egyetlen napot sem hagytam ki (a legalizált vasárnapi pihenőket leszámítva).
- 1338 komment érkezett ezekre a bejegyzésekre. KÖSZÖNÖM!
- 2010. január 3. volt az első olyan nap, amikor teljes statisztikát néztem az oldalra, aznap volt 48 egyéni olvasóm, akik összesen 139 oldalt töltöttek le. :)
- 2011. november 28-án este 10-ig (amikor ezeket a sorokat írom) volt 625 egyéni olvasóm, akik 1292 oldalt töltöttek le.
- A blognak köszönhetően felfigyelt lakásunkra az Ikea Family Magazint készítő August Media (Londonban), és egy soktagú stáb érkezett Magyarországra, hogy két napos munkával kifotózza lakásunkat a 2010 téli Ikea Family Magazin számára, amely aztán 22 országban jelent meg.
- Rendszeresen írok az Otthonok és Kertek magazinnak.
- Heti rendszerességgel jelentkező lakberendezési műsor állandó vendége lehettem a Rise fm-en (amelyet nagy szívfájdalmamra a sok egyéb irányú elfoglaltságom miatt kénytelen voltam abbahagyni...)
- A Ti szavazatotoknak is köszönhetően 2010-ben elnyertük - a Bertóty Eszter barátnőmmel/kolléganőmmel és Nikoletti Sári húgommal közösen készített "varázsszekrényünkkel" - az OTP és a Budapest Tavaszi Fesztivál közösen indított Kreatív Kirakat c. pályázat közönségdíját.
- Folyamatos meghívást kapok izgalmas eseményekre, pályázatokra, kiállításokra, stb.
- Lakberendezek ezerrel.
- 9 blogger kollégával/kolleginával elindítottuk a dekooder c. életmód és trendmagazint.
- És a legfontosabb: sok új embert ismertem meg, és új barátokra is akadtam. Néhányat mindenképpen megemlítenék közülük: Noémi (kedvenc otthon), Ben (ágy-asztal-tv), Tibi és Laci (manzárd café), Anita (insprirációk), Kinga (szoba kilátással), Aletta (hna design), Melinda (térformáló magazin), Viki (dizain - a blog sajnos átmenetileg nem működik).

Biztos kihagytam egy csomó mindent... Mindegy, a lényeg úgyis ez:

KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASSÁTOK A BLOGOMAT!

És tartsátok meg ezt a jó szokásotokat... Igyekszem tenni róla, hogy rajtam ne múljon.

Minden nap, ahogy szoktam.
SHARE:

17 megjegyzés

  1. Gratulálok, mindig örömmel olvaslak! Bevallom Te vagy a kedvencem, de a többieknek ne mond el! :)

    VálaszTörlés
  2. És köszönöm, hogy megemlítettél! :)

    VálaszTörlés
  3. Csak így tovább! És én bírom a hangvételed! :D

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! És mindenkinek respect, aki naponta ír. :))

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a blogodhoz :-) Nekem is az egyik kedvencem vagy, nagyon bírom a stílusodat :-D hajráhajrá!!!!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon irigylem és csodálom a töretlen elszántságodat, ahogy 2 gyerek,a pénzkeresés és az egyebek terhe mellett ilyen színvonalon műveled ezt a műfajt. Az írói vénád és a stílusod, a hangulat, amit kínálsz, hibátlan. Hajrá tovább!

    VálaszTörlés
  7. anré: boldog születésnapot! és esetleg tapéta ügyben kiderült vmi...?:) köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Petra, ezúton is nagy-nagy gratula, tartsd meg jó szokásod a rendszeres jelentkezésekkel és a humorod, amit nagyon bírok!!! Úgy tudod ötvözni a szakmázást a laza hangvétellel, ahogy senki más :)
    N.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Petra!

    Köszönettel tartozom amiért nap mint nap megörvendeztetsz írásaiddal. Gratulálok az elért sikereidhez, és hiszem, tudom, hogy szép jövő áll előted! Minden tiszteletem a tied, hogy családod és munka mellett időt áldozol ránk, még akkor is ha éppen New York-ban vagy és ezer más dologgal is tölthetnéd a pihenésed. Gratulálok, és köszönöm mégegyszer!!!! Puszi:Reni

    VálaszTörlés
  10. Kedves Petra!
    Nagyon jó, hogy rádtaláltam, mert azóta minden nap, legalább egy pillantást vetek a blogodra.
    Tetszik ez a friss, laza hangvétel ami az írásaidra és a munkáidra is jellemző. Nagyon jó, hogy a szakmát ebben a stílusban népszerüsíted. Gratulálok és továbbra is kattintok a Térkultira minden nap.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek! Akkor jó, írom tovább! :)

    VálaszTörlés
  12. Boldog szülinapot, térkulti, a "mamájának" pedig nagy gratula a nívós blogért!!!
    Petra, akkor jó :))

    VálaszTörlés
  13. Isten éltessen, én is olvasgatom, és egyáltalán ne bánd, hogy nem "esterházy-s" a stílusod, inkább örülj! :D

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok!
    Szeretem (én is) a blogod!

    VálaszTörlés
  15. Gratula Petra! Ez a kis esszé is olyan jó lett, hogy most mindkét szememmel sírok, hogy én elfelejtettem, hogy szeptember végén volt két éves az enyém! De az nagyban megvigasztal, hogy megemlítettél! :-)

    VálaszTörlés
  16. Boldog Születesnapot blog, tovabbi sok sikert Petra! Par hete talaltam csak rad, de azota nagyon szorgalmasan olvaslak, hiszen van mit potolnom! Kivanom, hogy meg jo sokaig leld örömöd az irasban, mi szamitunk rad!:) zz

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.