2011. december 9., péntek

Spirit Home a Pekáry házban

Indul a karácsonyi szezon, a dizájnboltok vidám összejöveteleket szerveznek a szakmának, ahol egy-egy falatka mellett kicsit elbeszélgethetünk az év eseményeiről. Tegnap például a brutál szép környezetbe költözött Spirit Home-nál jártam, ahol az új bemutatóterem hivatalos debütálása alkalmából informatív előadást hallgathattunk meg az itt megrendelhető SieMatic konyhákról.

Biztosan ismeritek azt a nemrég igényesen felújított, romantikus-gótikus stílusban épült házat a Király utca sarkán. Most az eredetileg tánccsarnoknak épült földszinti terem is visszakapta régi pompáját: az ezelőtt bankként üzemelő helyiség nem kevés válaszfalát kivették, és lebontották a gipszkarton álmennyezetet, amivel - ki tudja miért - a csodálatos boltíveket rejtették el. Nagyon jó érzékkel indultak a felújításnak, az enteriőr a benne található bútorokon és csillárokon kívül nem kapott díszítést, hagyják, hogy a szépséges szerkezet önmagáért beszéljen.
A környékre jellemző egy-két emeletes klasszicista házak közül méretében és pompájában is kiemelkedő Pekáry-ház a Király utca legdíszesebb épülete. Az házat Brein Ferenc tervei alapján, 1847-ben Pekáry Imre, volt városi rendőrkapitány építtette, és többek közt arról híres, hogy 1899 és 1901 között itt élt és alkotott fiatal házasként Krúdy Gyula.Az épület díszítései a zsidó negyed határán szimbolikus jelentőségűek: az első emeleti erkélyeken vissza-visszatérő motívum a hatágú Dávid-csillag, ezen kívül a falfülkékben álló két magyar vitéz szobra mintha csak a negyed bejáratát őrizné. Állítólag már 20 évvel az építkezés után hullani kezdtek a házról a szép neogótikus díszek, mert túl puha mészkőből készültek.

Az épület külső homlokzatán látható sárkányfej zuhanásához külön anekdota is tartozik. A városi legenda szerint a faragott sárkányfej egyszer leszakadt a csodálkozástól, mikor meglátta, hogy a vigalmi negyed hölgyein hirtelen kitört a vallási buzgalom, és az út túloldalán álló Szent Terézia-templom hajnali miséjére igyekeztek. Attól kezdve hiába méltatlankodott a templom közönsége, a kurtizánok hajnalonta rendszeresen megjelentek a misén. Idővel a sárkány is hozzászokott a nem mindennapi látványhoz, és feje visszakerülhetett a homlokzatra.
Ugyanezt Krúdy így írja meg Hét Bagoly c. regényében: „...a Pekáry-féle régi házon még ott volt a sárkányfő, amely hosszú nyakát az utcára és egy erkély felé nyújtotta. Az erkélyen az ismert, kis termetű, barna írónő tartotta délutánonként kihallgatásait öreg és fiatal gavallérok között. Míg egyszer a nagyotmondásairól ismert Déri Gyula szerkesztő egy előadása után leesett a sárkányfő a helyéről.”

A ház külső homlokzata sajnos kicsit vérszegény lett az eredeti vöröseshez képest, a felújított mészkő faragványok viszont csodálatosan mutatnak.Gratulálok a Spirit Home-nak az igényes bemutatóteremhez! :)

Forrás: irodaLOM, guide@hand, Earth Photography, Magyar Elektronikus Könyvtár
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.