2012. november 30., péntek

Indul az Álomépítők 3

Nagyon igyekeztem, hogy a Térkultúra tartalma ne essen áldozatul a szeptember-októberi extra hajtásnak...
Történt ugyanis, hogy nyár végén beválogattak a Viasat3-on futó, rászoruló családok lakhatásához segítséget nyújtó doku-realitybe, az Álomépítők című műsorába. Ebben az évadban öt lakberendező segíti a stáb munkáját, és persze én voltam az a "szerencsés", aki az első felújítást vezethette le. Elképesztő erős tempót diktáltak a határidők, ráadásul a szponzori vonalak se működtek még olajozottan. Személyesen kerestem meg több partneremet, akik - dacolva a kedvezőtlen gazdasági szituációval - egytől-egyig első szóra segítettek. A következő hetekben szeretném majd őket bemutatni, jó szívvel ajánlani ezeket az önzetlen szakembereket.
Addig viszont ajánlom figyelmetekbe a  vasárnap este 18.55-kor kezdődő epizódot, ahol megnézhetitek, hogy egy kis küzdéssel és akarással miként lehet segíteni bajba jutott embereken. Meg, hogy mennyi hülyeséget tudok összehordani a kamera előtt..
Köszönöm a képet Eszternek a Bambuszmániából! :)
SHARE:

8 megjegyzés

  1. anré: menő! gratulálok!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kivancsi vagyok hogy dolgozol ugyhogy biztos megnezlek!

    Szivbol gratulalok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!!!! :) Sajnos az adásból nem nagyon fog kiderülni, hogyan dolgozom, itt minden a feje tetején állt. Azt raktuk be, amit a szponzorok hozni tudtak. Még én se láttam a teljes adást, úgyhogy én is nagyon izgulok... :)

    VálaszTörlés
  4. A persze, arra nem is gondoltam, hogy itt nem te allsz a közeppontban, hanem a segites szandeka es az, hogy mikent tudsz a szponzorok teremtette keretekbol azert valami rad (is) jellemzot kihozni. Szoval ezzel a szemüveggel fogom nezni az adast! :)

    VálaszTörlés
  5. Most nézlek Petra, aaanyira érzem, hogy egy cipőben járunk (lakberendezünk), még akkor is, ha Te álomépítesz én meg Térnyerek ;) Kamerának lakberendezni egy új szakma, ugye? :)

    Örülök, h összejött!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, Judit, hogy ajánlottál! :) Nagyon kemény meló ez a tévézés... Nekem ez az egy adásom volt (a jövő ki tudja, mit hoz), de Neked ennyi mindent felvenni, el tudom képzelni, milyen időszakon mentél keresztül! Képzeld, én is éppen Téged nézlek a Spektrum Home-on. Nagyon természetesen nyomod, gratulálok! És kitartás! :)

    VálaszTörlés
  7. Te is nagyon jó voltál, profi megjelenés és munka, csodás enteriőr, én is csak gratulálni tudok! Aztán majd januárban (én akkor szabadulok fel), személyesen is megbeszéljük a tv-s élményeket ;)

    VálaszTörlés
  8. a te ajánlásodra én is megnéztem a műsort! nagyon jó a stílusod, vagány, merész, egyszerű miközben egy kicsit bohém, s a megjelenésed is kifogástalan. A műsorral kapcsolatban a kifogásom csak annyi, hogy a lakást nem éreztem stílusában megfelelőnek a család részére. De nyilván itt nem ezen volt a hangsúly. Ez egy fiatal párnak sokkal jobban illett volna, mint nekik! a merész színvilág, a festett téglafal, a képek méretre által nyomtatott fali kép, satöbbi, mind egy kicsit túlléptek az ő ízlésvilágukon. Szerintem ők ehhez nem voltak elég vagányak. Azért megnézném a lakást most is, mikor már beköltöztek, s telehordták személyes cuccaikkal :) A munkádhoz viszont gratulálok! Edit

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.