2013. március 1., péntek

Konyhakiállítás 2013 - beszámoló

Tavaly kihagytam a jeles eseményt, idén viszont egy nagyon kedves partnerem meghívására örömmel kilátogattam Papp László Budapest Sportarénába, a március 1-3 között (péntek-szombat-vasárnap)  megtartott Konyhakiállításra.
Mint általában az ilyen rendezvények első - legtöbbször hétköznapra eső - napjain, most is nyugodtat sétálhattam a standok között, a tömeg - már ha lesz - hétvégére várható.
És, hogy megéri-e kimenni?
A teljesség igényének maximális mellőzésével megmutatom, én mit láttam, azaz jöjjenek a kedvenceim...

Mindjárt a bejáratnál a Forma Vivendi standjába botlottam. Szinte elnézést szeretnék kérni tőlük, hogy a sok szép és ötletes saját gyártású, egyedi darab mellett (volt itt üvegből készült lámpa, uszadékfából készült bútor és burkolat és az alábbi kép bal szélén található meghatározhatatlan felépítmény...:)), én pont egy holland "bóvliba" szerettem bele: a stand közepén belógó gigantikus haranglámpába. Bár úgy néz ki, mintha 100 tonna lenne, kiderült, hogy könnyű kis darabról van szó, hiszen alumíniumból készült. :)
Számomra - így visszanézve az eseményeket - ez a stand volt a kiállítás legélvezetesebb pontja. Mintha egy bolhapiacon járnék, fogdostam, nézegettem a darabokat, épp csak alkudozni nem kezdtem el. Mondjuk megtették helyettem ők, kaptam ugyanis egy csomó 15% kedvezményre jogosító vouchert, amelyeket április 30-ig be is válthatok a boltban... :)
Indultam tovább a sűrűjébe, el a hűtő divatbemutató mellett... :) Ez vicces ötlet, ráadásul a rátermett munkatársak elkaptak, és olyan fejtágítást kaptam, mi mindent kell tudnia egy XXI. századi fridzsidernek, hogy alkalomadtán ennek külön posztot szentelek.
Egyébként nem tudom, mi zajlik a hűtőiparban, de a kiállításon abszolút dominánsan képviselte magát... Ha valaki éppen beszerezni kíván egyet, jobb helyre nem is kerülhet információszerzés céljából.
Átverekedtem magam nagy mennyiségű "direkt ajánlaton" és kütyü shopon... 
.....mire végre találkoztam egy igazi konyhával! :)
A Franco & Stefano nemes egyszerűséggel hóna alá kapta a bemutatóterem első konyháját, és elhozta a kiállításra. Kicsit persze tuningolt rajta: a táblafesték ajtóra most jópofa kréta-tetkó került (ez Vér Erika munkája, igény esetén tolom a kontaktot, csak írjatok). 
Most minden elfogultság nélkül mondom (és nem azért, mert jó ideje dolgozom velük), hogy ez a konyha képviselte leginkább a nemzetközi trendeket (ítészi pozíciómat erősíti, hogy áprilisban ismét bejártam a milánói kiállítás konyha szekcióját, posztok  ITT és ITT). A teljesen beépített, okos tolóajtó mögé rejtett konyhagépek, a matt üveg felületek, a táblafesték, az extra vékony kompozit kő pult mind a legújabb olasz dizájnt idézik, pedig 100%-ban magyar cégről van szó. 
A másik értelmezhető, sőt naggggyon komoly standot a Bányai Bútorok tudta felmutatni. Ők több, komplex konyhát állítottak ki nagyon nagy területen (meg merem kockáztatni, hogy a legnagyobbon...), Az egyiken, az egyszerű, az olajozott tölgy frontún azonnal megakadt a szemem.  A falból enyhén kiálló szekrény volt az egyik kedvenc részletem...
... a másik a tűzhely mellett megjelenő, Corian munkapultba integrált négy inox hengerecske, amelyekre a forró lábast lehet rátenni (ha már egyszer a pult maga nem bírja a magas hőmérsékletet).
A nonoart egyszerű színvilágú NOLTE konyhabútorára a ki-be ugráló fakockákból készült falburkolat hívta fel a figyelmemet. 
De nem csak visszafogottan elegáns konyhák képviselték magukat. A Modimo ugyanazzal a konyhával érkezett, amellyel a tavalyi Lakástrenden mutatkozott be (TT). Én már akkor is kiakadtam a színorgián - most komolyan, hogy jön össze ez a ciklámen front a narancsos (bocs, tangerine tango...) padlóval?! Mindenesetre annyira ellene megy minden trendnek, hogy a bátorságáért jár neki a megjelenés :)
A Lechner is kiállította a munkapultjait. Az alábbi kép nem sikerült túl izgalmasra, pedig az üveg pultok élőben nagyon jól mutatnak: léteznek fényes, matt és savmart felülettel (a három felső minta).  A savmart változat állítólag teljesen karcálló. Megvásárolhatók hordozó felülettel, vagy magukban, ez utóbbi megoldás egyébként jelentősen csökkenti a költségeket (amelyek még így is nagyon magasak sajnos). Az egyszínű felület gyakorlatilag bármilyen színben rendelhető, hozzá a 3 mm-es felragasztható hátlap is, de léteznek egyedi, nagyon jópofa mintás változatok is.
Már éppen megindultam haza, amikor összefutottam régi iskolatársammal, Komlósi Katával, aki meginvitált az általa berendezett standhoz. És milyen véletlen, pont egy kedves ismerős munkáit rendezte ilyen csinos formába... Az Endrédi Design legújabb darabjai hangulatos vidéki otthont idéznek meg, bár hátul egy kisebb szegletben a modernebb, loftos bútorok is megjelentek. 
És végül tartozom egy "bocsánatkéréssel" az Elica-Smeg duónak, Jókuti Világevő András blogger kolléga deltája ugyanis mindent kitakar a standjukból.
   
Így aztán kis csalással élnék, és a szuper-szerelem Elica Sweet páraelszívót - a hozzá tartozó Smeg hűtővel - most megmutatnám promó képről... Tényeg SWEET!!!!
Hát ezek voltak számomra a mai kiállítás kedvencei. 
De találkozhattok még egy csomó csapteleppel, mosogatóval, különböző konyhagépekkel, a releváns nyomtatott sajtó képviselőivel (konyha és lakber témában), további étkező garnitúrákkal, még több és több (a kiállítás témáját tekintve viszont meglehetősen kevés) konyhával. 

Szóval megéri-e kimenni?
A szakembereknek biztosan nem, a bemutatótermekből már mindent ismerhetnek, eget verő újdonsággal nem nagyon rukkolt elő senki. 
Ha éppen konyhát szeretnél vásárolni, akkor talán. Egy-két jó gyártóval/forgalmazóval közelebbről megismerkedhetsz, ám a szakma jelentős és fontos része most otthon maradt, így a piacról nem kapsz pontos képet.
Ő viszont kihagyhatatlan, ha másért nem is, miatta biztosan...
SHARE:

5 megjegyzés

  1. Ki a jelentős és fontos rész, aki kimaradt? Csak úgy érdeklődnék, mert minden konyhagépes cég itt volt, sőt a jelentős bútorstúdiók nagy része is.
    A Miele 6000-es kollekciója, és több Kölnben bemutatott konyhaújdonság már ismerős volt a bemutatótermekből? Pontosan melyikből? Mert ezek még az országban sem jártak...

    VálaszTörlés
  2. Elnézést, hogy megsértettem, nem volt célom, szimplán a véleményemet írtam meg. Egyáltalán nem gondolom, hogy a szervezők hibája, hogy a mai gazdasági helyzetben csomó cég úgy dönt, nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen kis piac kiállításán bemutatkozzon.
    A konyhagépes cégek alatt a márkákat érti? Mert nem láttam, hogy külön bemutatkoztak volna olyan fontos cégek - a teljesség igénye nélkül, csak ami hirtelen eszembe jutott - LG, Fagor, Falmec, Gorenje, Indesit, nem beszélve a felsőbb kategóriákról, mint pl. De Dietrich, Gaggenau, Küpperbush, és még sorolhatnám.
    Konyhák közül a drágább szegmens hiányzott nekem, akik diktálják, és nem követik a divatot - csak néhány példa az itthon is kapható márkákból: Siematic, Bulthaup, Varenna, Valcuccine...
    Hiányoztak nekem olyan cégek, akikkel korábban már így-úgy, munka kapcsán, kiállításon, vagy valamilyen izgalmas hír keretében találkoztam, akár saját gyártású, akár jó minőségű konyhák forgalmazói: Prima Deisng (GED Cucine), Macsali, Manufakt, TH Design, Hacienda, Caracalla, és még folytathatnám... Lehet, hogy nem vettem észre, és a fent említett cégek közül egy-kettő mégis megjelent (és valamiért a kiállítók listájára sem kerültek fel, mert azt most ellenőriztem), akkor elnézést a figyelmetlenségért, de akkor meg ez egy jó üzenet nekik: lehet figyelemfelkeltőbb módon megjelenni... Hiányoltam több, valódi és izgalmas konyhát bemutató standot, amilyet a posztban említett kiállítók tudtak. Azért kellemeset sétáltam, örömmel találkoztam az ismerősökkel, és egy-két ötletet is sikerült merítenem, szóval jól éreztem magam, köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  3. Mi vasárnap voltunk, most vettünk egy családi házat, felújítást tervezünk. Szóval én valóban azért mentem, hogy igazi ötleteket lássak-kapjak, de csalódás volt. Sokkal több konyhabútorra számítottam, nem csak lapokra, hanem összeállított, megtekinthető konyhára. De lehet, hogy én vártam sokat.:)

    VálaszTörlés
  4. Igen, elég sok komolyabb konyhabútoros cég hiányzott - talán lehet, hogy más kiállításra - Construma, Otthon Design- gyúrnak? Egyébként tényleg egy idő után már unalmas volt a tök egyenes minimalista konyhák sora, szinte felüdülés volt az Ében-H íves és a Szint-n klasszikus nagypolgári konyhája

    VálaszTörlés
  5. Kedves Petra! Én most jutottam oda, hogy konyhákat kezdjek nézelődni, és örültem, hogy rátaláltam erre a bejegyzésedre. Engem is egy kis részlet fogott meg, ami téged is, és erről szeretnék érdeklődni: a nonoart NOLTE konyhabútora fölött a ki-be ugráló fakockákból készült falburkolatot keresem napok óta a neten, eddig siker nélkül. Te tudnál nekem segíteni, hol lehet ilyeneket kapni? Előre is köszönöm! Hű olvasód: Timi

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.