2013. március 18., hétfő

Wohnen & Interieur Ausztria - beszámoló


Utólag könnyű okosnak lenni, és ma már persze nem tűnik annyira jó ötletnek, hogy hosszas egyeztetés után két kolléganőmmel csütörtök reggelre tettük a bécsi lakáskiállítás, nevén nevezve a Wohnen & Interieur megtekintését. Dani (a férjem) még kérdezte is, hogy biztos jó ötlet-e, hiszen havazást mondanak, de arra jutottunk, hogy a klassz téli gumimmal (még röhögtünk is, hogy a hólánc is bent van a kocsiban... hahaha....) nem lehet gond... Kifelé szerencsénk volt, szépen lassan haladva, négy és fél óra alatt megtettük a Budapest-Bécs távot. Nem mondom, történtek ijesztő dolgok, mellettünk borultak az árokba, előttem pörögtek meg autók, de mi a csiga lassú tempóval és isteni szerencsével célba értünk. Szinte vérünket - de két Győrben dekkolt napot tényleg - adtuk ezért a beszámolóért, úgy értékeljétek! :)

Akkor csapjunk is a lényeg közepébe, kezdődjön a fényképes beszámoló.
Négy épületben zajlott a kiállítás. A D pavilonban a dizájnmogulok mutatkoztak be, a többiben kisebb lakber cégekkel találkozhattunk, illetve bennük kapott helyt az otthoni Construmát idéző kiállítás: kert és építkezés. Értem ezalatt a burkolatok, ajtók, ablakok, kandallók, lépcsők, stb. bemutatását, de nagyobb területen képviselték magukat a konyhák és fürdőszobák is.
Szerencsére mi a D épület parkolóját találtuk meg, így itt indítottunk, megalapozva ezzel a jó hangulatunkat. Itt ugyanis nagy és nívós cégek építettek komoly standokat. Később, a többi pavilonban a kiállítás színvonala csökkent ugyan, viszont megfizethető "igazgyöngyökre" bukkantunk. Találkoztunk a bútoraikat négy gyárban is készítő magyar céggel, amelyet eddig nem ismertünk, pedig csodákat gyárt, vagy Bécsben hozzáférhető, árban viszont még a magyar piac igényeinek is megfelelő külföldi termékekkel, amelyekre a jövőben biztosan felhívom majd megrendelőim figyelmét.

Jöjjenek a képek...

Mindjárt az első stand, amelyet komolyan átvizsgáltunk, egy szőnyeges cégé volt. A Simpuro csodás selyem-gyapjú darabokat forgalmaz. 

Szőnyeg témában egyébként elég erős volt a mezőny. A Vartian talán a legmenőbb volt mind közül. Modern és régi minták keveredése a legdrágább perzsa szőnyegek színvonalán, kézzel csomózva. Persze árban is erős, nem csak nívóban... :)

LivingCarpets együtt állított ki a Knoll-lal. 

Konyhákban is lehetett találkozni érdekes dolgokkal. Ez itt a bécsi Lehner.

Ez volt a legfurcsább stand. Sehol nem jelezték, kik ők... :)

A retro több helyen is tombolt. Nekem ez nem stílusom, de gondoltam, beszámolok róla.
Beleszerettünk a Bulthaup szépséges kamra szekrényébe. 

Az osztrák Team7 itton a MaxCityben is megtalálható. Mi ezért a fa burkolatért rajongtunk (panelekben megvásárolható), habár egy csomó klassz bútorral is készültek. 

Bernit Fossil Stone (15x90). Ez nagyon széééép!

Rudda padló, ami szerintem falra is mutatós.

Az Iris Ceramica Hi Lite 300x150-es lapok falra és padlóra egyaránt burkolhatók. Sőt, konyhapultot is készíthetünk belőle. 

Rauriser természetes kő szaniterek és burkolatok. 
Ostorozom magam, hogy nem tudom, kié ez  a lámpa, pedig sokszor láttam már, és tudom, hogy nagyon híres... Mindenesetre élőben is csodás. 

Megint egy osztrák cég, a Massi prezentálta ezt a szuper bőr széket. Annyira menő a direkt esetlen behajtás a karfánál. 

Edra kanapé hajtogatható támlával. Nem annyira csípem a fehér bőr kanapét, de a kialakítása zseniális! 

TON - tök jó cseh cég hajlított bükk bútorokkal

Ez is a Knoll standja (az előbb a szőnyegeknél is szerepelt). Imádom ezt a csigalépcsős könyvespolc megoldást. 

Bell asztal a Classicontól.  Tervező: Sebastian Herkner. Ez egy új szerelmem... :)
Tévé az ajtóban (by Nussbaum). Vajon van értelme? :)

Egy klasszul összerakott báros étkező. 

Egy szép előszoba megoldás. A bőr háttámla igazából ajtó, mögötte polcok rejtőznek. 

Számtalan lépcsőre specializálódott cég mutatta be megoldásait. 

Kerti megoldások. Ezer éve keresek ilyen, régi gumiabroncsból készült kosarat a kandalló elé tűzifa tartónak. Meg is vettem az egyiket! :)

Egy dizájndíjas kád. Jena a Marmorintól

Az Ikea is képviselte magát. 

A kiállítás legnagyobb felfedezettje számomra a Laurenz Sofas & Seats volt. Képzeljétek, magyar cégről van szó, akik számos külföldi országba - főleg Belgiumba - szállítanak exportra. Itthon is van egy bemutatótermük, de sajnos csak Sopronban. Egyszerűen minden darabjuk gyönyörű! A weboldal elég informatív (ITT), de sok mindent nem találtam meg a kiállított bútorokból. Érdemes érdeklődni, nagyon segítőkész munkatársakkal találkoztunk! :)
Ez a kanapé egyszerűen szuper-zseniális! Kényelmes, és rettentően mutatós!!! :)

Imádom ezeket a pilinszka lábakat! :)

Sajnos ezt a gurulós fotelt nem találom a honlapon, pedig ez az egyik kedvencem. 

A hozzá tartozó kanapé is isteni! Egyébként minden darab nagyon puha és kényelmes.
A német Bullfrog cég csodás bőrkanapéi is teljesen meggyőztek. Bécsben megvásárolhatóak a Möbelwerk boltjában. 
Azért itt is volt giccs, nem is kevés. Több ilyen képpel nem borzolom a kedélyeteket...
Izgalmas részletet fotózok (ötletet lopok...), önarckép lett belőle. :)
Nagyon színes, tükörben sokszorozott lámpakompozíció. Sajnos nem tudom, kitől. 
Beton hengerkandalló a Königsarttól
Domofire. Magyar kályhacsempék. :)
És a magyar különítmény... :) A teljesség igénye nélkül bemutatom azokat a kiállítókat, akikkel/akikről sikerült pár szót váltanom a jelenlévőkkel. 
A Hannabi teljesen friss újdonságokkal érkezett: a BOX moduláris kanapé és a különleges színes betonasztalkák még tesztfázisban, bár a lényeg már látható.
A Kattuska fából készült gyerek játék-bútor kollekcióját az én gyerekeim is imádnák! A várak mellet egy kis hajó is érkezett. Úgy hallottam, nagy sikerrel zárták a kiállítást, gratulálok hozzá! 
Vidó Nóri bútorai inkább szobrok, mint ülőalkalmatosságok. 
Gyulyás Judit szőnyegei minden színben és formában.
Buza Krisztina papírművész ledes lámpái össze-vissza hajtogathatóak. 
Regős Anna textiljei téli-nyári hangulatban.
És hadd zárjam soraimat kedvenc kis hangulatképemmel. Hannabi betonasztalkák gyönyörű vázával és virággal.

Nagyjából így foglalnám össze a lényeget. Nagyon klassz kiállítás volt szerintem, és normális esetben - ha nem három napot kell rááldoznotok az életetekből - igazán megéri kiugrani. 
Jövőre találkozunk ugyanitt! :)
SHARE:

3 megjegyzés

  1. Kedves Petra!köszönjük a beszámolót!én örültem neki,de lehet,h a gyerkőceid nem annyira,h nem voltál pénteken itthon.Tilia

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, gondolatébresztő tárgyak! A gyerkőcök meg talán túlélték, sőt úgy tűnik, van nekik apukájuk is...

    VálaszTörlés
  3. A színes lámpákból a harangvirág alakú Nika Zupanc eredeti ötlete (nekem is van egy), de hogy ki gondolhatta tovább...
    http://www.nikazupanc.com/objects/lightning/lolita_lamp

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.