2013. május 6., hétfő

Éljen, költözünk, éljen jön egy csomó munka! :)

Próbálom bemagyarázni magamnak, hogy nem kapott el a családos emberek "kispolgári" kertkereső ösztöne, hanem őrült spontán módon beleszerettünk egy elegáns enteriőrbe... Csűrhetem-csavarhatom akárhogy, a vége úgyis ugyanaz: kertes házba költözünk! :)  
Két lépésben vesszük birtokba a házat. Először a felét béreljük ki egy évre, hogy meglássuk, szeretjük-e a környéket és a lakást, és ha beválik, akkor hosszabb távra magunkévá tesszük az egészet. Ekkor egy nagyobb átalakítást, korszerűsítést is végzünk majd rajta.
Egyébként jó kis környék, a Városliget mellett, nem hiszem, hogy ezzel gond lesz. Jobban tartok attól, hogy a háznak ez a fele északi fekvésű, és nehezen fogom majd megszokni a borongósabb fényeket. Eddig ugyanis a nap minden szakában besütött hozzánk a nap. Ezen mondjuk a másik fél hozzácsapásával javítani fogunk, a kibővített nappali ugyanis mindkét irányba (azaz délre is) megnyílik majd. 
A mennyezet stukkója finoman szólva is sok, de a tapéta az, aminek már az első körben mennie kell! 
A legdurvább az egészben, hogy ez egy "vintage" Sanderson! Képzeljétek, van még belőle pár egész tekercs a hetvenes évekből. Állítólag anno nem volt egyszerű beszerezni! 
Hibátlan állapotban található meg a falon, sehol egy folt, sehol egy feltépődés. Voltak ám mesterek abban az időben, és a lakók is megbecsülték a jó munkát. Szóval szinte fáj a szívem lekaparni, de hát mit kezdjek egy csupa-piros nappalival...
A hálószobánkat szeretem a legjobban. Igazság szerint erre nagyon vágytunk Danival, a mostani ugyanis iciri-piciri. 
A gyerekszoba jelenleg gipszkarton fallal ketté van választva, ezt lebontjuk most. 
Érdemes megfigyelni, hogy ahány szoba annyiféle stukkó. Ezeket hosszú távon harmonizálni tervezem.
A szobákkal ennél több teendőnk nem is nagyon lesz. Ellenben a vizes helyiségekkel... :)
A bugyikék fürdő csempéjét természetesen már beköltözés előtt lefestjük, de egyéb, olcsóbb változásokat is tervezek. Meglátjátok, egész pofás lesz! :)
A konyhával viszont nagy bajban vagyok. Miután hosszabb távon máshová tervezzük a helyét, egyáltalán nem akarok hozzányúlni (egy festést leszámítva). 
Majd meglátjuk, mi lesz... Gyanítom, nem bújok ki a bőrömből, és csak csinálok valamit.
Viszont egy régi álmom teljesült! A konyhából nyílik egy helyiség, ami a MŰHELYEM lesz!!!! Itt fogok csiszolni-festeni-fúrni-faragni.  Már nagyon várom, mert erre itt a belvárosban kevés lehetőségem volt. 
És majdnem kihagytam az egyik lényeget, a bejáratot. Pedig már itt, azonnal beleszerettünk a házba. Tölgyfa lépcső vezet egy kör alakú fogadó szobába. És még a réz rudak is megvannak, amivel rögzítjük majd a "vörös" szőnyeget. :)
Ezt a hétvégén fényképeztem, elvileg három hét múlva költözünk... Onnantól aztán jönnek a beszámolók. :)

Jut eszembe... Ha bárkit tudtok, aki megvenné a nappaliban található barokk étkező szettet, jelezzetek, légyszi. Összetartozik, a nagy tálaló, kis tálaló, egy vitrines szekrény, étkező asztal nyolc székkel. A tükör már elkelt. Csodás, hibátlan állapotban, mindnek egyforma oroszlános lába van. E-mailben minden kérdésre válaszolok!

Akkor szép az élet, ha zajlik!!!


SHARE:

17 megjegyzés

  1. Húú, mindig nagy álmom volt egy ilyen klasszikus ház, amit nagyon modern, minimál cuccokkal rendeznék be, jó szellősen! Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz művelni vele! :)

    VálaszTörlés
  2. Első körben visszük a régi cuccokat, szóval modernesítjük, bár már leütöttem a vaterán egy kristálycsillárt, és egy barokk ágyat... :) Gyanítom, erősen eklektikus lesz...

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon kíváncsi vagyok! :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép házikó,gratulálok hozzá.Mekkora kert van hozzá?azt is megmutatod majd?Kíváncsian várom az átalakítás részleteit :) A tapéta nem rossz ha például csak egy kisebb fal vagy sarok van vele díszítve :) Nekem a faragásos díszek (nem tudom hogy hívják őket)is tetszenek a ház elején,amit szépen újjá lehet varázsolni.2.kép.A fürdőhöz meg nem is tudok hozzászólni,annyira elüt a színvilága és a stílusa a többi helyiségtől,kíváncsi leszek milyen színeket fogsz használni.Várom a képeket,jó munkát!Adrienn

    VálaszTörlés
  5. Konyha és fürdőszobát az szét kell verni a többi az nagyon klassz. Hogy a csempét lefesteni, hát ilyet még nem hallottam. A tapétát a falon biztos meghagynám, ha valóban jó állapotban van, be lehet úgy rendezni hogy passzoljon még modern bútorokkal is, melyek összeférnek a az antik bútorokkal. JÓ MUNKÁT A FELÚJÍTÁSHOZ! Sz.Viktor

    VálaszTörlés
  6. Ez gyönyörű!!! A lélegzetem is elállt a faragott homlokzati elemektől, a dupla szárnyas ajtóktól és a TÖLGYFA lépcsőházi lépcsőtől. Elképesztő! :)

    A háló és a gyerekszoba stukkóit szerintem simán be lehetne illeszteni a stílusodba, a teli piros tapéta tényleg sok, de egy falra ütős is lehetne. Nem mintha tanácsra lenne szükséged, csak tényleg elég inspiráló :))

    Ismered Brian Atwood milánói otthonát? Mert abban van az eredeti Beverly Hills Maritnique tapéta, ami hasonlóan tömény, de jól összehozták a többivel: http://www.inspirationsrekaszepfy.com/2013/04/brian-atwood-milanoi-otthona.html

    Jó munkát és kíváncsian várjuk a fejleményeket!

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, gyönyörű a ház, rengeteg lehetőség van benne.
    Lesz vele meló, de ügyes vagy, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az eredmény lenyűgöző lesz.

    VálaszTörlés
  8. Köszi, Tíííííííííííííí! Ti hogy álltok?

    VálaszTörlés
  9. Ohh, hát ez nagyon vagány! Mindenesetre nem fogsz unatkozni :o)

    lud

    VálaszTörlés
  10. Ó, Istenem, ez gyönyörűséges, elképesztő!!! Minden álmom egy ilyen ház valahol Budán. Vajon milyen lehetett régen a konyha és a fürdő? Nem maradtak esetleg fotók a régi állapotából? Mikor épült? Fantasztikus.

    VálaszTörlés
  11. Klassz, klassz, klassz, a legizgalmasabb projekt amiről hallottam. Egy alaprajzot majd beteszel?

    VálaszTörlés
  12. Nagyon klassz épület. Hogy találtatok rá? Zugló melyik részén van?
    Konyha, műhely belmagassága alacsonyabb mint a többi helyiségé? Vagy csak álmennyezet miatt ekkora?

    Elég sok lehetőság van az épületben. Kíváncsian várom mit hozol ki belőle :)

    VálaszTörlés
  13. Örülök, hogy tetszik Nektek. Azért ne legyenek nagy elvárásaitok, tudjátok, ez egy bérlemény... Nem fogunk túl sokat rákölteni! :)
    Köszönöm a sok kommentet!
    P.

    VálaszTörlés
  14. anré: pont így képzeltem:) csodálatos! és még milyen lesz! 3 hét mondjuk bátor. hajrá!:) puszi

    VálaszTörlés
  15. :O Nahát! Pedig én nagyon szerettem a "régi" lakásotokat is! nem adjátok el/ki? ;)

    VálaszTörlés
  16. Jaj, a tapétát neee!
    http://www.southamptonhistoricalmuseum.org/wp-content/uploads/2013/03/Copy-of-DSCN2274.jpg

    VálaszTörlés
  17. De kár, hogy csak bérlemény. Megnézném, mit művelnél vele, ha saját lenne. Minden esetre irigylem, beköltöznék. :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.