2013. augusztus 7., szerda

Az olvasó kérdezi: térbe állított ágy

"Kedves Petra és Nóra!

Nagyon tetszettek a korábbi gyakorlatias válaszaitok, ezért is fordulok Hozzátok hosszas fejtörés után.
Hosszas keresgélés után nemrégiben megvásároltuk első saját otthonunkat. Mivel eddig egy bútorozott házat béreltünk, tulajdonképpen semmilyen bútorunk nincs. Ez bizonyos szempontból szerencsés helyzet, de ugyanakkor sok fejtöréssel is jár.

Amin a legtöbbet gondolkozunk az a hálószobánk - csatolom az alaprajzát és egy képet is a jelenlegi állapotról (a parketta marad, a fal színe biztos nem, a bútor a képen nem a mienk).

Szeretnénk bele egy ágyat (180*200-as matraccal), gardróbszekrényeket (sajnos az előszobában nincs túl sok pakolóhely és kettőnknek rengeteg akasztós és egyéb ruhája van, nem beszélve az ágyneműkről, kabátokról, cipőkről), és könyvespolcokat vagy könyvszekrényeket a rengeteg jelenlegi és leendő könyvünknek. Jó lenne még egy olvasókuckó is a szobába, mindketten könyvmolyok vagyunk.

Mivel minden oldalon van valamilyen nyílászáró és ez megnehezíti a szekrények elhelyezését, én arra gondoltam, hogy esetleg tehetnénk az ágyat a szoba közepére úgy, hogy ágyneműtartó vagy esetleg fiókos komód funkcióval egészítjük ki a fejvéget (a fejvég a szobaajtó felé eső részen lenne). És itt el is akadtam. Egyrészt nem tudom, hogy ez hogy nézne ki élőben - nem hatna e egy monstrumnak a szoba közepén? Jól gondolom, hogy egy ilyen megoldás csak egyedi készítésű bútorokkal valósítható meg?

A gardrób részt se tudom pontosan hogyan lenne szerencsés elhelyezni. Legyen a bejárattól jobbra eső falon, vagy inkább a bejárattal szemben a két sarokban? A stílus tekintetében mindketten hajlunk a klasszikus felé (csatolok egy képet egy gardrób szekrény sorról ami tetszene mindkettőnknek-bár lehet hogy a mi padlónkhoz és ablak színeinkhez nem megy az ilyen világos színű bútor?).

Szóval amint látjátok, rengeteg kérdés kavarog a fejünkben, némi iránymutatásért nagyon hálásak lennénk! Ami még talán fontos lehet, hogy a házvásárlás nagyrészt kimerítette a kereteinket, így amennyire lehet szeretnénk ész szerű szinten tartani a berendezés költségeit is. Köszönöm előre is, ha szántok ránk időt!

Üdvözlettel, és sok sikert kívánva a továbbiakhoz, Dóri"


Kedves Dóra!

Engedd meg, hogy gratuláljunk első saját otthonotokhoz! Köszönjük a bizalmat, és térjünk is mindjárt a lényegre!  :)

Az alábbi alaprajzot készítettük az általad felvázolt problémára:
Igaz, hogy sok funkciót szeretnétek beköltöztetni a hálószobába, de a szép nagy méret sok lehetőséget kínál. Az ablakok ugyan nem könnyítik meg a dolgunkat, ennek ellenére megfelelő mennyiségű falfelülettel rendelkezünk a funkciók okos elrendezéséhez.  Teljesen egyetértünk a gondolattal, miszerint az ágyat a szoba közepére célszerű elhelyezni. A kényszer szülte ötletből viszont igazi, látványos megoldást kovácsolhatunk, ráadásul nem is kell hozzá sok minden. :)
Ha ránk hallgatsz, nem választasz túl nagy ágyvéggel rendelkező darabot, mert ez elzárja a kilátást. Egy kisebb fejvég bőven megteszi háttámasznak olvasáshoz, reggeli kávéhoz, a tér mégis légies marad. Ha ágynemű tartót szeretnél, inkább felnyitható ágyat válassz.

Kedvenceink közé tartozik Quattro Mobili kínálatából az Eden
Kifejezetten klasszikus formavilágú a Dream:
Játékos és kényelmes háttámlával szerelt a Prime Home kínálatában kapható Quadro franciaágy. 
Könnyed választás egy áttört - kovácsolt vas jellegű - háttámlás ágy is. Ebből két igazán költséghatékony megoldással szolgál az Ikea. Ágynemű tartójuk ugyan nincs, de két alá guríthatós dobozzal (ITT) áthidalható a probléma. 
Leginkább térbe állítva mutatós, így igazán jó választás - már ha szeretitek - a baldachinos ágy (korábbi poszt róluk ITT).  Egy egyszerűbb formavilágú darab is klasszikus eleganciát sugároz, anélkül, hogy túlzásnak hatna. Ebben az esetben pont fordítva helyeznénk el az ágyat, mint ahogy az alaprajzon szerepel, azaz háttal a teraszajtónak, ahogy az alábbi fotón is látszik. 
Említed, hogy viszonylag szűkösek a forrásaitok. Egy ilyen egyszerű darab jó áron legyártatható. 
A szoba bejárati ajtajának két oldalára terveztük a gardróbot, hogy legyen elegendő hely minden ruhaféléteknek. A sarok szekrényeket minél magasabbra terveznénk, a felső részében a ritkábban használt dolgok kaphatnak helyt.
Klasszikus formavilágban nehéz jó árú megoldást találni. Ha megfelel, akkor anyagilag az Ikea Pax-szal fogtok legjobban kijönni. Két klasszikus hatású frontot tudunk javasolni:
Ha egyedibb színre (bár a fehér szépen megy a parkettátokhoz), méretezésre, dizájnra vágysz, akkor asztalost ajánlunk. Az alábbi szekrény nem olyan régen készült el, még fogantyúkra vár. Előtérben Borda Gábor, a büszke asztalos. :) Elérhetőségei ITT.
Az ablakok között könyvespolcok és - igény szerint - alacsony tároló bútorok férnek el. A szoba jobb és bal oldalán, az ablakok előtt két kisebb olvasófotelt helyeznénk el. Ide lehet bekuckózni egy-egy jobb könyvvel, de nap végén jól esik gyorsan ide dobálni a ruhaneműket is. :)

Aranyos füles fotel a Quattro Mobili Kerstinje, ez 107.000 Ft-nál kezdődik.
Új darabok közül az Ikeában lehet beújítani legolcsóbban. Ha egy kicsit egyedibbre szeretnéd venni a figurát, akkor a Tullsta huzat nélkül is megvehető, és varrónővel a kívánt anyagból elkészíttetheted az egyedi kárpitot.

Csak egy fokkal költségesebb (bár a Strandbannál és a Stocholmnál nem is biztos), ha az Interneten/ócskásnál vásárolt lepusztult fotelnek adsz új dizájnt.
Vatera kedvenceim: ITT, ITT és ITT
A retróból simán lehet klasszikust varázsolni, az egész csak kárpit kérdése.
Az ablakok szimmetriáját tudatosan végig vinnénk az egész szobán. A könyves szekrények, tárolók egymás tükörképei lehetnek. Az ágy két oldalán azonos lerakót helyeznénk el, a függesztett világító testekből és olvasó lámpákból is hasonlót választanánk.  A szimmetria nyugodt, elegáns megjelenést kölcsönöz a szobának. De a színekkel, kárpittal kicsit varálhatnátok is, például ki lehet alakítani egy nőiesebb és egy férfiasabb berendezést.

Ennyire jutottunk a témában, remélem sikerült ihletet adnunk, és elindítanunk Titeket valamerre.

Nagyon sok sikert kívánunk a munkához, reméljük örömöd is telik majd benne!

Üdvözlettel,

Petra és Nóra

Képek forrása: itt, itt, itt és itt
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.