2013. augusztus 6., kedd

Erdélyi emlékek

Igyekeztem, hogy észre se vegyétek (posztok előre betárazva, naponta csepegtetve), hogy az elmúlt több, mint egy hetet nem is itthon töltöttük. Kedves barátunk családját látogattuk meg Erdélyben, ahol egymást érték az izgalmas programok. 
Igazság szerint inkább az élmények megélésre koncentráltam, semmint, hogy dokumentáljam az eseményeket, így nagyon kevés fénykép készült, hogy visszaadja azt a sok szépséget és kedvességet, amiben részünk volt. Ezek közül szedtem össze egy kevés - lakberendezés és dizájn szempontból valamelyest releváns darabot most Nektek, amíg rendezem itthoni soraimat. :)

Kisebb kitérővel indultunk eredeti úti célunk, Székelyföld felé.  Egyik éjszaka például Segesváron szálltunk meg. A fenti fénykép váron belül megtalálható Casa Wagner hatalmas lakosztályában készült. Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a gyönyörű szállást, ahol 55 EUR/éjszaka/szoba (reggelivel!) áron királyi körülmények között pihenhettek. 

Székelylengyelfalván él barátunk családjának nagy része, ez volt a mi bázisunk is, innen utaztunk ide-oda, ahogy a program hozta. 
Második nap például Székelyudvarhelyen ebédeltünk. Kati kalotaszegi, az alábbi festett bútor az ő hálószobáját díszíti. Édesanyja rajzolta fel a mintát, és hosszú hetek munkájával férjével ketten festették meg az egészet. 
"Csináld magad" előszobafal :). A kalotaszegi tisztaszoba régi ágyára már nem volt szükség az új otthonban, fogasként újragondolva viszont remekül beválik.  
A következő napokat a Varságban töltöttük. Természetesen itt is sütöttünk húst (meg persze ittunk pálinkát), a szomszéd gyerekek pedig szívesen csatlakoztak. 

Szekeres túránk során Pista elvitt minket a Parlamentbe is... A kocsma kerek asztalánál születnek a nagy döntések. 
A kocsma belsejét a legnagyobb székelynek nevezett író, tudós, polihisztor, Orbán Balázs felvételei díszítik.
Varság a Kárpát medence azon ritka helyeinek egyike, ahol még kézzel hasítanak zsindelyt. Innen ered a Zsindelyország elnevezés. 
Móni - hasában az ötödik és hatodik gyermekével - egész nap dolgozik. Tehenük körülbelül négy liter tejet ad egy nap, amit a gyerekek egy éjszaka alatt meg is isznak.
Így néz ki egy tipikus székely ház, sajnos már egyre kevesebb található belőlük. 
És ilyen egy hírhedt bánffyhunyadi cigoda (="cigány"+"pagoda"), amelyet már haza úton fotóztam. 
Persze a lakás is kapott valamit. A Korondról hozott juh bőr megtalálta helyét a patinás bőrkanapén, Páll Antal festett tányérai pedig nemsokára indulnak a Pajtába
Köszönöm az egész Ferencz családnak, Csillának, Zalánnak, Katinak és Gézának a szíves vendéglátást, hogy beengedtek minket az életükbe, hogy részt vehettünk egy igazi székely lagzin, és az azt követő kontyolón. Nagyon sok boldogságot kívánunk Ildikóéknak!!!
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Nagyon kedves beszámoló! Annyira szeretem ezt a blogot, rengeteg ötlet és jó kedv árad belőle! Írjál, posztolj minél többet! A rajongók várnak! szeretettel Niki

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.