2013. október 8., kedd

ZIZI bubbles & tapas - teljesen elkészült! :)

Tavasszal nyitott, de még sokat alakult-készült az utóbbi év - számomra - egyik legnagyobb munkája, a Hábenczius Mannával közös tervek alapján elkészült Zizi bubbles&tapas Bár. Korábban már írtam a majdnem kész állapotokról ITT, azóta azért történt egy csomó minden. Végre összeállt a hátsó lounge rész, és elkészült a terasz is. 
Az alábbi képeket a honlapról sikerült letöltenem, ahol megnézhetitek az étlapot, és a programokat is. 

Már jóval az építkezés előtt, a tulajdonosokkal közösen gondolkodtunk a helyen. Első körben egy inkább tapaszra fókuszáló étterem nyitása körvonalazódott, így Mannával felkerekedtünk meglátogatni egyik Barcelonában élő barátunkat, és két napot tapasz bárok bejárásának szenteltünk. Mondanom se kell, mennyire szenvedtünk... :)
Hazatérve összeállítottunk egy koncepciót, amely meglehetősen követte a mai trendeket, friss, üde, kicsit "szakadt" (de csak épp amennyire ma divat), igazi sonka lógatós tapaszbár lett. 
Ekkor a tulajdonosok összedugták a fejüket, és arra a stratégiai döntésre jutottak, hogy inkább egy luxusabb, főleg pezsgőbáros irányt szeretnének venni, ahol azért továbbra is játszik a tapasz, az enteriőrt pedig ehhez alakítsuk.
Kicsit elkeseredtünk, amikor teljesen elölről kellett kezdenünk a munkát, hiszen az új koncepció új térszervezést is igényelt - így született meg a hosszú bár, és a lounge. Végül nagyon belejöttünk: új anyagokat terveztünk be, és igyekeztünk úgy luxus érzetet kelteni, hogy közben ne legyen feszélyező az enteriőr. A meleg fa, a bőr, a szőr, a bársony, a nagy aranykeretes tükrök képviselik a luxust, a spaletták Barcelonát idézik meg, a kalitka csillárok, a fém falilámpák, a fémkeretes álmennyezet, az arra rímelő egész falat beborító tükrök és a betonpadló lelazítja, és kortárs hangulatot ad a bárnak. Igaz "bennfentes" helyre vágytunk, ahol a műértők kicsit "sznobulhatnak", ahol elhangozhat, hogy "kényelmes ez az Eames szék", vagy "melyik évben képviselte a milánói kiállítást a Nemo szék?" (egyébéként  2010-ben...:)), meg ilyenek. A falon természetesen igazi műalkotás "lóg", a bárpultot és így az egész enteriőrt uraló, vibrálóan színes lenticular kép (mozog, mint a kacsintós pénztárca...) az elismert kortárs képzőművész, Várnai Gyula alkotása. 

Az éttermet tudatosan szekciókra bontottuk, amelyek vastag bársonyfüggönyökkel fizikailag is szeparálhatóak. Hangulatokban is meglehetősen különböznek az egyes részek, aszerint, hogy a nap melyik szakában és milyen funkcióra terveztük őket. 
Nap közben a bisztrós hangulatú bejárati részen folyik az élet, itt fogyasztható el az ebédmenü, és itt kezd el gyűlni az esti társaság is. 
Az óriás méretű kalitka lámpákat mi terveztük, és gyártattuk:
Aztán feltöltődik a középső rész is, ahová egyébként gyakran foglalnak asztalt nagyobb társaságok. Ide egyfajta manhattani báréletet vizionáltunk, és amikor itt fogyasztom a koktélomat, úgy érzem, ez maradéktalanul sikerült.

Emlékeztek a falilámpákra? Egyedi tervezés, írtam már róla ITT
A hátsó "lounge" rész főleg nagyobb társaságok kötetlen eszegetését-iszogatását szolgálja, ez itt már szándékosan az esti órákra tervezett helyiség kicsit megemelve, hogy rálátással bírjon az elülső térre. Az atmoszférát egy luxus-nappali hangulatára igyekeztünk megtervezni. Anyagában a fa, a kényelmesen pihe-puha bőr és a finom szőr uralja a teret, amit tükrökkel, és a zöld színnel ellenpontoztunk. 
Eredetileg a tehénbőr puff egyben, két oldalról megközelíthető nagy leülőként funkcionált, de kiderült, hogy esténként még mindig sokan szeretnének enni, így - hogy megkönnyítsük az asztalhoz férést - ketté szedtük az óriás puffot, és az egyes daraboknak külön kis háttámlát adtunk. 
Annyira boldog vagyok, hogy két ennyire mai dizájnklasszikust is betervezhettünk, mint az Autobahn Octopus lámpái, illetve Fabio Novembre Nemo széke.
A pezsgő éjjel-nappal behűtve várja a vendégeket a bárpultnál:
Az asztalokon mindig friss a virág! 
És a terasz is készen van már. A navy székek az eredeti alumínium, illetve az általunk tervezett "zizi" sárga, zöld és piros színekben érkeztek (Dublino), és asztalok lapja is egyedileg nekünk készültek betonból (betondekor). Ősszel/télen a melegítő gombák alatt lehet itt cigizgetni. :)
Az uborkás Zizi koktélért teljesen odavagyok, de az ételek is meglehetősen guszták. :)
Jó érzés elkölteni egy vacsit a "saját"  helyünkön. Remélem lesz még alkalmunk ilyen nívós munkára! Köszönöm, Manna!!! :)

Cím: 1051 Budapest, Hercegprímás u. 12. (a Bazilikánál).
Foglalás: 06 1 780 0888
Web: www.zizibar.hu

SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.