2013. november 14., csütörtök

Elkészült a hálószobánk!!! :)

Állati boldog vagyok, végre elkészültem ugyanis a hálószobánk felújításával is.
Ez is elég lassan ment (mint a gyerekszoba), nincs ugyanis kapacitásunk új matracra, addig viszont nem akartam belefogni az ágy elkészítésébe sem.
Végül az az ötletem támadt, hogy egyelőre csak a fejvéget újítom fel, az pont jó lesz a régi bútor mögé, az ágytakaró úgyis jótékony homályba küldi a Dani régi háztartásából érkezett fenyő ágykeretet, amit azóta készülök lecserélni, hogy hivatalosan is összebútoroztunk úgy hét éve...
Párhuzamosan folytak a festési munkálatok, egyik ötlet hozta magával a másikat.
Először a kis koffer éjjeliszekrénnyel készültem el (erről írtam is ITT), közben már a barokk ágykeretet festettem-antikoltam (erről a héten ejtettem néhány szót ITT). A finoman szürkés fehér festéket, amely megjelenik a kofferka lábán, eredetileg az ágyhoz vettem, de gondoltam így jól fognak egymás mellett mutatni.
Aztán kicsit megtorpantam.
Volt ugyanis egy véletlen maradékból csíkosra tapétázott falam (emlékeztek a régi hálószobára, ITT írtam az átmeneti állapotokról), amit mindenképpen lecserélni készültem, de nem állt még össze a fejembe, hogy mire is...
Szerencsére két ihlet érkezett egymás után éppen jókor...
Először is éppen felújítottam a háttérben - épphogy csak - látható hintaszéket, amihez kékes festéket használtam (több info ITT). Arra gondoltam, ez a szín milyen jól mutatna a bézsekkel, fehérekkel, feketékkel és a sárgával is. Nosza - bár zománcfestékről van szó - lekentem vele a tapétát. Kétszer kellett átmennem rajta, hogy jól nézzen ki. Kaptam egy egyszínű kék hátteret.
Ez tök szép lett, de valahogy uncsi volt. Éreztem, hogy kell rá még valami, és akkor eszembe jutott, hogy előző héten írtam az ombre (=színátmenetes) fal készítésének titkáról (ITT), és arra gondoltam, kell legyen ebben valami sorsszerűség, szóval legyen... :) Az ágy (és kofferláb) szürkésfehér festékével nekiláttam ombrésíteni a falat. Arra gondoltam, ennek így még értelme is van: olyan, mintha felhő lenne a fejünk felett. Ez is zománc festék. Három kör kellett a - szerintem - szép hatás eléréséhez. Használtam hozzá ecsetet, egy vizes szivacsot, és egy száraz rongyot. Első körben finom füst szerű hatást értem el így: ecsettel festés - vizessel finoman törlés - szárazzal törlés. A vizes szivaccsal törlésnél finoman csíkos lett a dolog, a száraz rongy "elfelhősítette". Aztán megint nekiláttam, ezúttal kisit erősebben raktam fel a fehéret, a száraz rongy kevesebb szerepet kapott, de még néhol kellett a csíkosságot javítani. A harmadik réteget már csak egészen felül festettem rá, hogy teljesen fedjen, és éppen csak elmostam a szélét vizes szivaccsal. Így készült el a felhős nyári egünk az ágy mögött...
Miközben én a falat festettem, Dani rendet rakott a raktárban, ahonnan előkerült egy csúnya zöldre pingált, de kedves formájú Thonet szék. Gondolom a tulajé, de nem hiszem, hogy agyon keresné... Felkaptam, és gyorsan átkentem feketére (a kifogyhatatlan doboz táblafestékemmel, amivel a gyerekek szekrényét is lekentem ITT), miközben alig hittem a szerencsémnek... Annyit gondolkodtam már, hogy milyen legyen a másik éjjeliszekrényünk, és egyszer csak magától előbújik a pincéből.
Hát így állt össze végül a hálószobánk... Mellékelek egy ilyen volt/ilyen lett képet is. Pici idő és anyagi ráfordítással csodát lehet művelni.
A költségvetés:
- Skolatex táblafesték 9.500 Ft (de ezzel festettem már kombinált szekrényt is, és még több, mint a háromnegyede megvan...)
- 1l kék festék, 1l fehér festék, ecsetek, hengerek kb. 10.000 Ft együtt (ezekből is megvan még több, mint a fele mindkettőnek...)
- Lenvászon az ágyvégnek 3.600 Ft.
- Koffer éjjeliszekrényhez 1.500 Ft egy retro asztal, és 2.600 Ft a koffer.
- Kárpitozás: 15.000 Ft
(az ágytakaró már megvolt, az Ikeából kaptuk, még amikor kifotózták a régi lakást az Ikea Family magazinnak).
Jó itt kelni!
SHARE:

13 megjegyzés

  1. Kedves Petra! Nagyon jo lett! Tennek meg egy ket sotet es kozepkek parnat az agyra.Anita

    VálaszTörlés
  2. Szia Petra! Nagyon tetszik amit csinalsz, imadom a halo eklektikussagat!! Andi

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon menőőőőőőő!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz lett!... Tök szuper ahogy a parapet fal szinte összemosódik a mögötte lévővel :)
    Igen, a párnák lehetnének kék-fehér-szürke-sárga színvilágúak, de ez már részletkérdés :)
    (Én kicsit még a parkettát érzem kakukktojásnak az összképben... egy nagyon sötét-vagy nagyon világos tónusú hajópadló-szerűvel ütősebb lenne... de ez nyilván most nem opció... esetleg egy hatalmas süppedős-bolyhos szőnyeg az ágy alá keresztbe, amire még kilépni is élmény lenne?)
    Eszti

    VálaszTörlés
  5. Köszi! Ha követitek a blogot, tudjátok, hogy ez egy bérelt ház, nemigen ugrálhatok. Majd talán jövőre csiszoljuk-olajozzuk a parkettát, akkor lehet, hogy egy világosabb árnyalatot kap. Párnákat most nem vásároltam, ezek -egyet leszámítva - már megvannak vagy 5 éve. De ami késik, nem múlik...

    VálaszTörlés
  6. csodaszép lett, mint eddig minden ebben a házban. beköltözhetek? =D

    VálaszTörlés
  7. Nekem az előtte állapot jobban tetszik...

    VálaszTörlés
  8. Gratula Petra! Csúcs!!!!!!!!!!És egy kérdés a fentiekhez: hogy rögzíted a falhoz az ágyvéget? Ha mondjuk kénytelen vagy, mert túl alacsony az ágy és nem támasztja ki? Zita

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.