2013. december 23., hétfő

Karácsonyi tipp: létra karácsonyfa

Korábban már megírtam (ITT), hogy idén - életünkben először - nem lesz karácsonyfánk, ugyanis elutazunk, így semmi értelmét nem látjuk, hogy nagyobb összeget kidobjunk az ablakon arra az egy napra.
Dani tegnap nagybevásárlást tartott, és hozott nekem a piacról néhány fenyőágat (300 Ft-ot fizetett érte), ezeket szépen felaggattam a létrára. Sajnos nem találtam a zöld kerti drótokat, így celluxot használtam, de az is kellően láthatatlan maradt.
Leszedtem a tálalóról az egyedileg összeválogatott Classhome gömblámpa mixemet (ITT megmutattam a karácsonyi dekorunkat), és elrendeztem a fenyőágas létrán. A tetejére csillag dekort szereltem, de ezután megtorpantam, elgondolkodtam, hogy mit rakjunk még rá.
A gyerekekkel megbeszéltük, hogy a kisebb méretű játékaik pont jól fognak mutatni a kompozícióban. Tök jól szórakoztunk, miközben gyűjtögettük a ládákból a kisállatokat és szuperhősöket, amelyeket aztán együtt, cérnával felkötöztünk a létrára. És íme, kész a karácsonyfánk, egy nappal hamarabb, hiszen úgyis olyan rövid ideig fogjuk élvezni... :)

SHARE:

6 megjegyzés

  1. Szia, nagy rajongód vagyok, egyébként magam is lakberendező. De ez most furcsa nekem, hogy kisgyerekes házban nem lesz karácsonyfa. Szerintem azt, nincs az a fából, vagy bármiből készült dekoráció, ami kiválthatná annak hangulatát, illatát, életérzését, főképpen a gyerekek szemszögéből. Ez most nagyon most bocsánat, de a nagyon nem tetszik, pláne, hogy ennyire szép a lakás, ilyen magas, és a képeid alapján lenne bőven hely akár egy óriás fát beállítani, amiben jó sokáig lehet gyönyörködni. Azért Boldog Karácsonyt, sikeres újévet kívánok Neked!
    Üdv.
    Krisztína

    VálaszTörlés
  2. Szia Krisztina! Köszönöm a méltató szavakat. A karácsonyfával kapcsolatban lenne egy kérdésem: Te nem olvastad el a posztot? Ahogy írtam, elutazunk (egyébként 6 hétre), gyakorlatilag a karácsonyt se itt töltjük. Két opció volt: nincs semmi - hiszen nem leszünk itt - vagy előre "bulizunk" egyet egy kamu fával, hogy azért legyen némi karácsonyi hangulat itthon is. Úgy éreztem, ez azért kreatívabb, mint egy műfenyő, ráadásul az igazi fenyőágak miatt igenis fenyő illata van.
    Majd jövőre lesz nagy fánk, ha itthon leszünk. Bár akkor is meggondolom, mert lehet, hogy nem árt az új generációt környezettudatosabban nevelni, és venni egy földlabdásat, amit utána közösen kiültetünk a kertbe, és így még annál is hosszabban gyönyörködhetünk benne... :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kedves és szép fa ez, ha nem utaznátok el akkor is!

    Milyen szép az is, hogy különböző a véleményünk.

    VálaszTörlés
  4. Jaj nekem,ez olyan mint mikor a fiam foci edzése átmenti időre egy suli aulájában lett volna......
    Na az volt a foci megcsúfolása,még ma is ráz a hideg,pedig egyszer volt szerencsénk.
    Van ami szent és sérthetetlen,és nem a kreatívitásról szól.
    Lélekben Áldott Karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Mot már úgy vélem, hogy le kell írjam a véleményem! Ez a néhány álszent bejegyzés nagyon kiverte nálam a biztosítékot. Nem értem, hogy hogy nem lehet felfogni, hogy az otthonuktól távol kell tölteniük a karácsonyt. Szerintem biztos, hogy ahol tölteni fogják ezt a néhány hetet hasonlóan (mert szerintem ez a "fa" is megállja a helyét) karácsonyi, ünnepi hangulattal lesz körülvéve. Arról pedig ugye ne is beszéljünk, hogy karácsony a szeretet ünnepe, és elsősorban a családról, az együttlétről, és nem pedig a külcsínyről szól.Petra, nagyon boldog ünnepeket kívánok nektek!
    Üdv.: U.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, U! Én sem értem, miért veri ki a biztosítékot ez a fa, amikor a gyerekeimenk is annyira tetszik (sőt, büszkék rá!), tök jó mulatság volt feldíszíteni, a gömbök nagyon hangulatosan világítanak nappal-este, és ha indulunk, csak a fenyő ágakat dobom ki, a többi pedig vár ránk majd érkezéskor. Boldog ünnepeket kívánok neked is! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.