2013. december 31., kedd

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!


Kedves Barátaim!

Köszönöm szépen, hogy most már több, mint négy éve napról napra szorgalmasan követitek a Térkultúrát! Köszöntöm az idén csatlakozókat, és remélem mindnyájan velem tartotok 2014-ben is. Nagyon sok meglepetést tartogatok számotokra a megszokott napi posztoláson túl, szeretném, ha a jövő év vízválasztó lenne a blog történetében.
A részletekről majd folyamatosan értesítelek Titeket, most irány a család, ünnepeljünk, és bulizzuk át magunkat az új évbe!

Nagyon boldog 2014-et mindnyájunknak! Vagy ahogy itt mondják: ¡feliz año nuevo! :)

SHARE:

2013. december 30., hétfő

Best of 2013 - Szubjektív Retrospektív

Minden decemberben összegzem kicsit az évet, összeszedem kedvenc posztjaimat, hogy a legjobbak vezessenek engem a rákövetkező évben is. Érdemes visszanézni a korábbiakat: 2010 ITT, 2011 ITT, 2012 ITT, de következzenek most a 2013-as kedvenceim, és indítsunk mindjárt az idei kedvenc enteriőrjeimmel…

Ennak a háznak jelentős hatása volt az életünkre, a képeket nézve fogalmazódott meg bennem ugyanis, hogy klasszikus enteriőrbe vágyom… :) ITT
Persze a modern/rusztikus továbbra is maximális kedvenc… Egyszerű, vidám, kaotikus a francia fotós otthona. - ITT
Tökéletesen megtervezett mini apartman Párizsban. - ITT
Idén is jártam izgalmas (és kevésbé izgalmas) kiállításokon, amelyek közül az osztrák volt a kedvencem . - ITT
A magyarok, például a konyha kiállítás viszont akkor érdekes, ha éppen ebben utazol. - ITT
A Construma az egyetlen kihagyhatatlan hazai kiállítás, ha éppen építkezel/felújítasz. - ITT
Beszámoltam néhány idén befejezett munkámról… A legnagyobb projekt ezek közül a Zizi Pezsgő és Tapasz Bár. - ITT
Két magazinban is megjelentek munáim. Saját lakásunk az Otthon Magazinban lett a Hónap lakása. - ITT
A Zizit pedig az Octogon mutatta be. - ITT
Az év második felében besűrüsödtek az események, új házba költöztünk, amely eredetileg így nézett ki. - ITT
De elkezdtem rajta dolgozni… :)

A gyerekszoba ilyen lett. - ITT
Nappalit is újraálmodtuk. - ITT
Hálónk a legnagyobb kedvencem. - ITT
Újult lelkesedéssel vetettem bele magam a "csináld magad" projektjeimbe. Az éjjeli szekrényemet például egy asztal, meg egy régi koffer felhasználásával készítettem el. - ITT
De hinatszéket is festettem. - ITT
Sőt, ágyat is újítottam… - ITT
Bár idén a saját projekt rengeteg független kreatív energiát elvitt, azért még volt szerencsém bútor-kép párosításhoz, amit annyira szeretek… :) - ITT
És idén is rácsodálkoztam néhány gyönyörű tárgyra, nagyon vágyom például Herkner Bell asztalára. - ITT
Minden évben választok egy abszolút kedvencet, ezúttal nem valakit/valamit, hanem egy idén indított saját kezdeményezést nevezek meg: a napi kutya rovatot, amelyben elhagyott állatokat mutatok be szép enteriőrökkel, és reménykedem benne, hogy ezzel hozzásegítem őket az álomgazdi megtalálásához. ITT
Köszönöm, hogy idén is rengeteg kommenttel támogattátok a munkámat, a bizalmatokat jövőre is igyekszem megszolgálni! :)
SHARE:

2013. december 29., vasárnap

Argentín napló: első két nap = aklimatizálódás

Sziasztooook! Itteni idő szerint tegnapelőtt reggel, egy nem is túl vészes éjszakai repülőút után megérkeztünk Buenos Airesbe. A reptérről azonnal tesómék házába jöttünk, ahol azóta is pihegünk, szokjuk a forró és párás időjárást, amiről csak annyit, hogy per pillanat az egyik oldalon a következőt írják róla: 35 C but feels like 47…. És tényleg. :)
Tegnap reggel fotóztam néhány részletet a házban, ami még annál is sokkal szebb, amit a korábban kapott képek alapján gondoltam róla (ITT). 
A kapun belépve például ez fogadott:
Az egész ház tele ilyen fém-üveg szerkezetekkel:
Készítem a reggelit:
Megőrülök ezért a márvány falburkolatért:
Kandalló díszített vas oszlopokkal és egy art deco fotelpárral, amely áthúzásra vár...
Este elfogyasztottuk az első isteni steakünket, a Parrilla La Cabrera étteremben, ahol a falakon nincs egy négyzetcenti hely sem, a marhára pedig vetítővel került fel az ábra.
SHARE:

2013. december 28., szombat

Hétvégi matiné

Mátyás Brazíliában tölti az év utolsó hétvégéjét. 
Forrás: indecora
SHARE:

2013. december 27., péntek

Zöld a fürdőszobában

Mára öt szép fürdőszobát hoztam, amelyekben - a különlegességükön túl - az a közös, hogy beemelték a zöld színt az enteriőrbe. 
Képek: itt, itt, itt, és itt
SHARE:

2013. december 26., csütörtök

ÉÉÉS…. Argentínába léptem! :)

Emlékeztek, írtam (ITT), hogy testvéremék kiköltöztek Buenos Airesbe, és micsoda szépséges házban laknak. Nost, ott a medence mögött az a szép, üveges ajtó a vendég lakrészbe nyílik, pont oda helyezzük át a bázisunkat az elkövetkezendő 6 hétben… :)))
Igen, nem kevés ideig leszek távol, és remélem, mire visszajövünk már itthon is megmelegszik az idő. De addig se kell nélkülöznötök a Térkultúrát: előre feltöltött posztokkal várlak Titeket… És ha benéztek a blogra időnként, találhattok majd friss és forró helyekről megírt beszámolókat, szép utcákat-házakat, lakás-bár-hotel-étterem bemutatókat, és minden érdekességet, ami még az utamba kerül. 
Szóval köszönöm, ha figyelemmel kísértek, és addig se felejtetek el…. :)
¡Adiós!

Képek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.