2014. március 4., kedd

ÉÉÉÉS - indul a konyha projekt! :)

Emlékeztek? Nincs egy éve, hogy beköltöztünk a házunkba, és írtam (ITT), milyen tanácstalan vagyok a konyhát illetően. Gondolom, nem csodálkoztok… Nagyon picit finomítottam az ügyön, de érdemben nem nyúltam hozzá.
Viszont időközben történt valami furcsa: megszerettük a nappalitól szeparált, szuterén helyiséget: kanapét tettünk a nagy asztalhoz, amely így még mindig kényelmesen körbe ülhető, reggelente viszont lehet egy kávéval kuporogni az ablak alatt… Itt reggelizünk együtt, esténként pedig vacsorázunk, és nyomjuk az UNO partikat. Úgy döntöttünk, egyelőre meghagyjuk a helyiséget funkciójában, ha viszont már így esett, akkor komolyabban hozzányúlok. Persze a ház még mindig nem a miénk, így most nem fogok vagyonokat költeni rá, de a héten nekiesek, és a végeredményben meglátjátok, mit lehet kihozni egy menthetetlennek tűnő helyiségből "csinált magad" módszerekkel…

Annyit elárulok, hogy lesz lambéria-, bútor- és csempefestés, konyhapult frissítés, új dekorációk és szabad polcok… Maradt még kicsi a hintaszék és a háló falának színéből, ezt a friss kéket annyira szeretem, hogy mindenképpen felhasználom (ITT és ITT írtam róla), maradt még a táblafestékből is bőven (pedig használatm rendesen ITT és egy kicsit ITT, meg ITT), szóval az is jöhet, és sok-sok fehér is lesz… IZGI….

Ma meg is indítottam a támadást egy kis alapozással…. Szorri a rumliért, a munka hevében nem figyeltem a sztájlingra. :)
Nemsokára beszámolóval érkezem!

SHARE:

3 megjegyzés

  1. Szia Petra!
    Most találtam a vaterán, szerintem újjászületnének a kezeid között! :-)

    http://m.vatera.hu/item/view/action/getProductData/cod/1866967748

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a linket! Ahhoz képest, hogy elég rossz minőségű anyaggal borították, és a kárpitos munka se tűnik túl szépnek marha drága az ára. :(

      Törlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.