2014. október 28., kedd

Jakabéknál szép az élet és jó a bor! :)

A hétvégét Tokaj-hegyalján töltöttük, erről már azon frissében írtam is egy lelkes posztot (ITT), meg egy másikat (ITT). Az ott töltött pár napnak az adta az igazi báját, hogy az éppen egy kupacban nyaraló baráti körünknek itt is, ott is akadtak ismerősei, akik révén csodálatos dolgokat tapasztalhattunk meg. 
Közös barátok mutattak be minket például a Jakab családnak, ahol - csodálatos házukat látva - megragadtam az alkalmat, hogy ne csak isteni  boraikat kóstolgassam, hanem kicsit körbefotózzak.
A ház körülbelül 200 éves, a hátsó részben annak idején kádárműhely volt, megvételkor egyes részei az összeomlás szélén álltak, így komoly szakértelem és kőkemény munka révén sikerült megmenteni és felújítani. A tulajdonosok, amit lehetett, eredetiben meghagytak, a hátsó részen barátok részére kialakítottak egy apartmant és egy pici borászatot. 
Igazi csoda, ami megvalósult Erdőbényén... Élvezzétek Ti is! :)
Frissen sült kalács és kenyér érkezett a szomszédból... :)
A Jakab pincészet elsősorban száraz borokat készít, furmintból, bizonyos dűlőkben azonban hárslevelű is előfordul. 2007 óta foglalkoznak borkészítéssel, teljes laikusként indultak, de szépen haladnak, borukat mára kínálja például a Csalogány 26 étterem is. A borkészítésben indulás óta sokat segít - az egyes fórumokon Tokaj legfontosabb arcai közé sorolt  borász - Homonna Attila, akinek elképzeléseivel, módszereivel Jakabék nagyon tudnak azonosulni. Dűlőik a Padi hegyen, Rányon és a Kulcsár dűlőben találhatók, jelenleg immár 2 hektáron. Évente így hozzávetőlegesen 2000 palack bort készítenek, amelynek minden fázisa kézi munkával történik. Ha erre jártok, érdemes lebeszélni egy találkozót (elérhetőség a poszt alján), mi a hangulatos kóstoltatás után egy karton borral távoztunk... :)
A ház alatt nagyszabású pince fut végig, ez is eredeti. Miután rettenetes állapotban, bizonyos részein beomolva vették át, bányászokat kellett hívni a felújításhoz. A végeredmény nagyon mutatós. A palackokban a 2013-as borok várják címkéiket. 
A végére egy kis grátisz: kaptam egy képet, hogy milyen volt a ház, amikor megvették... 
JAKAB PINCE
Információ, bor rendelés: 
Jakab Henriette +36 30 343 8388
E-mail: jakabhenriette@gmail.com. 
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.