2014. december 29., hétfő

Karácsonyi átalakulás

Egy ideje érlelődött bennünk pár dolog... Például, hogy a Togo kanapé nagyon kényelmes, de nem igazán családos, sokan összebújós üzemmódra találták ki. Aztán - kicsit több, mint egy hónapja - száműztük a tévét a mindennapokból. Hétvégénként van egy-egy dvd a gyerekeknek, vagy most karácsony alatt persze kicsit több, de alapvetően nem nézünk tévét. Ez elég drasztikus változásnak hangzott az elején, aztán gyakorlatilag meg se érezzük... Meg beleszerettem egy réz zsúrkocsiba, és leütöttem a Vaterán (ITT a poszt róla).

Szóval - még nyáron - nekiindultunk Danival, és kipróbáltunk egy csomó kanapét. Én már egy ideje szemeztem az IDdesign BIG-jével, és ebben meg is tudtunk egyezni. Nem éppen vendégváró darab, inkább olyan sokan elfekvős, hentergős, kártyázós. Olyan mély, hogy 2in1-ban lábtartó is egyben... :). Imádjuk, bár a kivitelezés minőségében van hiányosság (például egy tépőzárat fordítva varrtak bele - ezt kicserélték volna, de végül egy egyeztetési elcsúszás miatt erre nem került sor, aztán meg már hagytuk a fenébe), de igazság szerint az ára is elég normális volt (400.000 Ft).
Azzal, hogy sikerült elszakadnunk a tévétől, térrendezésben is megléphettünk egy fontos dolgot. Egymással szembe rakhattuk a két kanapénkat, a tévé pedig kikerült oldalra. Így tárgyiasultan is kifejezzük azt a hitvallásunkat, hogy a közösen eltöltött idő sokkal fontosabb a virtuális valóságnál... 

A raklap dohányzóasztalunk végre távozott, túl nagy volt az így keletkezett térhez, ráadásul már 5 éve is átmeneti állapotnak készítettem, amíg meg nem találom az ideális asztalt, csak időközben nagyon bevált. Dani tegnap összeszerelte a fél éve becsomagolva várakozó zsúrkocsit. Tök jól néz ki! Szerintem. 

Most már tényleg őrült kaotikus lett a lakásunk. Megértem, ha valakinek nem annyira jön be ez a "rumli", de én nagyon élvezem, hogy csupa olyan "beleszeretős" tárggyal vesszük körbe magunkat, amelyeket a közös életünk során szép lassan gyűjtögettünk.

Egyik legnagyobb kedvencünk, a sárga pulcsis nő most tényleg saját falat kapott, így a tér még hangsúlyosabb eleme lett.
A vitrin bekerült a bőrkanapé korábbi helyére, a sarokba pedig beraktuk a Csigó malomból beszerzett dán olvasófotelt, 
Dani ötlete volt, hogy a szilveszterre való tekintettel díszítsük fel a trófeát világító gömbökkel. Annyira jó fénye van este, hogy elképzelhető, állandósítjuk a megoldást... 
Hát ilyen aktívak voltunk mostanában. Imádom, hogy megint megújult a nappali... Valószínűleg soha nem fogok leállni, még jó, hogy a család ezt ilyen jól tolerálja... 


SHARE:

5 megjegyzés

  1. My brother suggested I might like this website.
    He was totally right.

    VálaszTörlés
  2. You can not imagine simply how much time I had spent for this info! Thanks!

    VálaszTörlés
  3. I am coming back to your website for more soon.

    VálaszTörlés
  4. Really looking forward to read more. Really Cool.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.