2015. augusztus 12., szerda

Megérkezett az Ikeába a Sinnerlig!!!

És persze, hogy muszáj volt jól bevásárolnom belőle! :)

Amióta olvastam (ITT), hogy az angol design istennő, Ilse Crawford limitált szériás kollekcióval érkezik az Ikeába, na azóta tűkön ülök. Ültem tegnapig, amikor más okból kifolyólag beestem az Ikeába, és láttam, hogy a bejárat mellett már éppen megépítették a bemutató sarkot az új holmikkal…

A Sinnerlig bútorok végtelenül egyszerűek és mégis csodálatosak. Az parafa remekül működik a matt fekete lábakkal, amiket arany csavarok tesznek elegánssá.  Kész voltam, szerelembe estem, AZONNAL vásárolnom kellett. (Most már megértem Toncsi barátnőmet, aki ugyanezt képes eljátszani designer ruhákkal… Szorri vagyok, és soha többet nem szörnyülködöm rajta, esküszöm!!!)

Képzeljétek, ebből a kis barna ülőkéből nem volt, csak egy db, amit éppen akkor tettek ki a bemutató sarokba. Miután nem lehet tudni jön-e még (a limitált széria állítólag annyit tesz, hogy egy évig kapható - vagy túlzott kereslet esetén - nem), így leértékelve megkaptam a kiállított darabot… Azért (véletlenül) vettem hozzá egy íróasztalt is… :)
Ezt a két darabot egyébként nem is magunkhoz szánom, hanem a kiadott Falk Miksa utcai lakásba, ahol bérlőváltás történik, és kértek pár új bútort… De szeptemberig az ülőkét én élvezem!!!
És ha már elkapott a vásárlási hév… Rájöttem, hogy a "dohányzóasztalnak" nevezett alacsony pad szerű dolog tökéletesen kiváltaná az eddigi tv állványunkat, amely már annyira megzuhant, hogy nem lehetett becsukni az ajtaját. És akkor kitaláltam, hogy a hozzá való kis ülőke meg milyen jó lenne a hangfalaknak. Hát így. Egész egyszerűen IMÁDOM. 
Mindenkit figyelmeztetek! A budapesti Ikeában mindenből nagyon kevés van. A világos parafa ülőkékből pl. 17 db volt, ebből kettőt elhoztam.  A sötétbarnából jó darabig én vagyok az egyetlen, akinek van Budapesten… Nem tudom, a budaörsiben van-e még.  Éa vettem egy lámpát is (a konyhánkba szánom), na hát AZ valami csoda. Majd hozom a képeket. Abból is 17 volt raktáron… 

Csekkoljátok, hogy tetszik-e valami (ITT), és rohanjatok vásárolni, mert "aki kapja, marja"!

Na azért ezt még ide biggyesztem utólag! Kiszedtem a tehénbőrt, így jobban mutat egészben.  Így csalunk a fotókkal… :)

SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.