2015. szeptember 21., hétfő

Blog és kolléga ajánló: napi szemtorna

Egy - egyelőre - szuper-titkos projekt készül, amire sokan összejöttünk kreatív bloggerek. Vannak közöttünk, akik már együttműködtünk korábban is, de sok olyan "kollégával" is megismerkedtem, akikkel korábban csak virtuálisan találkoztam, vagy - be kell valljam tájékozatlanságom - még úgy sem. És most nagyon boldog vagyok, mert egy csomó remek embert sikerült megismernem!!!

Szeretném Nektek bemutatni Wein Krisztinát, aki nagyon tehetséges lakberendező (és ezt nem csak én gondolom így, hanem a Lakberendezők Országos Szövetsége is, hiszen 2014-ben az ő és Weinber Anta csapat katergóriában elnyerték a szakmai zsűri díját), és zseniális "csináld magad" szakember, vagy hogyis mondjam… :) Kriszta munkáit már ismertem a netről, de a különböző helyeken megjelent projekteket nem tudtam archoz társítani, és időnként az sem esett le, hogy ugyanaz az ember készítette őket. Most rámentem a blogjára (napi szemtorna ITT), és képbe tettem magam az ügyben.

Nagyon jó szívvel ajánlom Nektek, hogy nézzetek rá a napi szemtornára. Nem csak a lakások nagyon különlegesek, amelyeket Kriszta megoszt velünk, de a "csináld magad" projektjei is, amelyek egyszerűen elkészíthetőek, és szuper-szépek.

Mennyire király például ez az éjjeliszekrény-szék, aminek fiókot is gyárott.
Vagy a fűszer-hinta.
Nagyon élveztem a lakásbemutatót, ahol styling nélkül sütött el egy-két képet.
Ez a lakás pedig kiadásra készült.
Ez a projekt pedig nagyon ütős lett. Szintén éjjeliszekrény-szék, bőr lámpatartóval, és fiókkal kiegészítve. Hát be kell valljam, ez a tárgy minden kifejez, amit én a DIY-ról gondolok. Egyszerű és nagyon hasznos ötlet és igényes kivitelezés, szépérzék. Ennyike (ahogy Kópis Ben mondaná)… 
Minden képet Wein Krisztina napi szemtorna blogjáról töltöttem le. Utólag remélem, hogy nem bánja… :) Ja, és Kriszta, ha olvasol, nagyon köszönöm a varrás segítséget!!! Tényleg! :)
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.