2016. január 5., kedd

Luxus turistáknak - Broadway Residence

Nagyon kedves nekem ez a lakás, mert úgy érzem, a csodás adottságokból sikerült a legeslegjobbat kihoznunk.  Már egy jó pár hónapja elkészült, de mindig halogattam a megjelenést, mert valahogy az az érzésem, a fotók nem adják át rendesen azt a nagyvonalúságot, amely élőben nagyon is érezhető, és párnából is kevesebb van, mint ahogy azt tőlünk megszokhattátok… :) Na, de most már a Lakáskultúrában decemberi számában is megjelent, szóval én sem várok tovább.

Péter egy kedves gimis barátnőmön keresztül talált meg, amikor még csak megfoglamazódott benne az ötlet, hogy a Budapestre érkező, luxust kedvelő turistáknak szertetne tökéletes szállást nyújtani. Nagyon sok ingatlant megnézett, a favoritokat mindig megmutatta nekem is véleményezésre. Ebbe a lakásba mindketten azonnal beleszerettünk ideális adottságai miatt (legfelső emelet, napsütéses, központi elhelyezkedés, szép lépcsőház és még lehetne sorolni). Amikor megvette, akkor indult az igazi munka, amelyeben már Tamás kollégám keze is erősen benne volt. 

A lakást már felújítottan került új tulajdonosához, a térkapcsolatok már tökéletesen adottak voltak. Ezen kívül persze mindenet felforgattunk. 

A nagyon csúnya konyhát gyorsan elbontottuk, és kitaláltunk egy sokkal izgalmasabb megjelenési formát: "besüllyesztettük" a falba, és a régi ajtókkal megegyező tokot kapott. Külön-külön beépítve jelenik meg a hűtő, és a becsúsztatható ajtó mögé rejtett sütő és mikró. Annyira el kívántuk rejteni a funkciókat, hogy az egy-két helyen kényszerből megjelenő fogantyút a fal és bútorszínnel megegyezőre színtereztettük. A konyha előtt egy különleges - kifejezetten számunkra Olaszországból hozatott - kőből készült pult található, amely igény esetén besegít a sütés-főzésnél, máskor pedig magasított étkezőasztalként funkcionál. 
Ennek az egész "elrejtősdinek" két magyarázata van: egyrészt a nagypolgári lakásoknak ugye nem volt sajátja az egy légterű nappali-konyha, azaz a lakás stílusa is ezt kívánta, másrészt rövidtávú kiadás esetén a legritkább esetben csapnak nagy főzőpartikat. Azért azt figyelembe vettük, hogy a tulajdonosok fia, ha önállósodik, talán beköltözik ide, így használati szempontból teljesértékű konyhát kellett terveznünk.

Az asztal fölé két Tom Dixon Mirror Ball érkezett, amelyek tök jól kiegészítik a nappali részen található óriási csillárt. A Masters magasított étkezőszékeket a Kartellből rendeltük, csak úgy, mint a háttérben látható Uncle Jim műanyag fotelt, amely 2015-ben került gyártásra. Mindkettő Starck tervezés. 

A nagymamától örökölt szekreter bárszekrényként funkcionál, a vele azonos falon megjelenő TV és könyvespolcnak pedig pont azért adtunk egyszerű formát (és festettük a fal színével megegyezőre), hogy ne vegye le a szemet erről a fókuszpontról. Az ajtón túl a fő háló látszódik. 

A hálószobába magas támlás ágyat terveztünk, és itt is folytatódik a nappaliban is megtalálható díszlécezés. A fotó elkészülte óta már felkerültek a falra a modern festmények is (ITT), amelyek remekül oldják a klasszikus hangulatot.
A lakásban található bútorok és lámpák jelentős részének története van… Vagy azért, mert családi hagyatékot sikerült méltó módon felhasználni, vagy azért, mert egy éppen egy időben zajló másik munkánkból - stílusváltás miatt - szanált tökéletes állapotú és minőségű darabok kerültek ide be.
A hálószobához tartozó fürdőszobát egy walk in gardróbon keresztül lehet megközelíteni. 
Az előszobából nyílik a másik, kisebb háló. Ide is a csodálatosan virágos Ellie Cashman tapéta került
Az itt található bécsi barokk szekrény kívételesen nem családi darab, hanem új választás. 
A kis hálóhoz kicsi, de izgalmas fürdőszoba tartozik. A WC mögötti tartály takarás nyomtatott üveglapot kapott, amely úgy készült, hogy lefotóztuk az eredeti tapétánkat. 
Péter terve az volt, hogy az ide érkező turistáknak luxus körülményeket nyújt. Ehhez szerintem sikerült sokat hozzátennünk a design-nal, de az Airbnb-s ötcsillagos értékelés és a sok, hosszan megírt pozitív véleményezés nem rólunk szól, hanem arról a kedves és szuper-segítőkész hozzáállásról, amely megrendelőinket jellemzi. Köszönjük a lehetőséget, és további nagyon sok sikert kívánunk! 
SHARE:

9 megjegyzés

  1. igényesen kialakított belső, de nekem nagyon hideg és férfias ez a lakás, a fekete és kék színekkel, a fekete fürdő főként, de a nagyobbikban lévő szürkés kő sem hívogat a fürdésre:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakás dikrekt lett kicsit "sok".Kicsit erősebb színvilággal,hogy a vendégek olyan enteriőrbe kerüljenek amit esteleg otthonra nem mernének választani.A terek átkötésben vannak,a kis fürdő az előszobát folytatja,a metro csempék királynőjével a Fap manhattannel,a tapétát a wc hátfal nyomott üveglapja hozza.Igy a két helyiség egymás szerves részévé vált.A nagy fürdőbe a Ceramiche Caesar Animája került mely az egyik legszebb carrarai márvány hatású greslapja a piacon.A márvány valóban hideg hatású,de ezt ellensúlyozza a padlón és bútorként használt fa hatás.Sajnos a képek nem mindíg adják vissza az élő élményt,de nem is bánjuk,mert a vendégek egytől egyig mondják hogy sokkal jobb mint a képeken.:)

      Törlés
  2. Nekem gyönyörű, nincs mit ragozni ezen...mint egy szép női outfit, amin minden ki van találva, meg van tervezve, de közben hordható. A szürke elegánssá teszi a lakásbelsőt, de nem férfias tőle a hatás, hiszen ott van a virágmintás tapéta és a királykék szín.Ez a szín úgy feltűnő, hogy közben nem közönséges...merész, de ízléses.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű és egyedi lett a lakás. Gratulálok!!! Andi

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos! Gratulálok a csapatnak! Én itthonra is elfogadnám, imádom a sötét színeket, -csak, ahogy ti is írjátok- az ember nem olyan merész a sajátjában... Ági

    VálaszTörlés
  5. És a mestereket se feledjük, akik ezt a tökéletes munkát kivitelezték...
    Megírnátok az ő elérhetőségeiket?

    VálaszTörlés
  6. Igazán kulonlegesen szuper lett! Nem az en stílusom, pont ezert irok, mert ennek ellenere lenyugoz. Minden tokeletesen a helyen van, nem tucat cucc, tenyleg nagyon elkaptatok, legjobb a bologon.

    VálaszTörlés
  7. Szia Petra, lenne egy keredesem. Ilyen konyhat kepzeltunk el magunknak, de nem tudjuk hogyan hivjuk ezt a stilust. Hogyan keressek ra a pinteresten? udv Judit

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.