2016. január 25., hétfő

OTTHONTERÁPIA - A kezünk nyoma


Vajon az otthon, amiben élsz, kinek a keze nyomát őrzi leginkább? Kinek az ízlése dominál benne? Ki választotta ki a bútorokat, a fal színét, a szőnyeget? Kinek a dísz- és személyes tárgyai kerülnek „kirakathelyzetbe” a nappaliban, és kinek esetleg a dobozok mélyére? Ki szeretett bele a falon lógó képekbe? Ki dönti el, mi az, ami bekerülhet az otthon terébe, és mi az, ami nem, vagy esetleg mi az, ami már száműzendő?

Ha egyedül élsz, akkor sem biztos, hogy a te „kezed nyomát” tükrözi otthonod. Ha többen laktok, elég tanulságos megfigyelni, ki milyen mértékben „van jelen” a közös térben. A tér fölötti kontroll és a térfoglalás sokat mesél az otthon lakóiról.   Megmutatja, mennyire főszereplői saját életüknek, mennyire adnak szabad teret a másiknak, de azt is elárulja, mennyire vannak a valódi helyükön. 


Egy férfi és egy nő

Nem is olyan nagyon rég egy negyvenes pár lakásában jártam, akik két, egészen pici fiúkát nevelnek. A lakásmustra során feltűnt, hogy a gyerekek szobája kakukktojás a lakás többi részéhez képest. Mintha különböző otthonok helyiségeibe léptem volna be. Aztán a beszélgetésünk során kiderült, hogy a lakás a férfi öröksége, szingliként ő újította fel pár éve, a bútorokat is ő vette, vagy örökölte, az ő tárgyai vannak a könyvespolcon, az ő képei a falon. Egyedül a gyerekszoba berendezésébe folyt bele a párja. Saját személyes tárgyait egyébként a saját lakásában hagyta, csak a ruháit és a kozmetikumait hozta magával, amikor összeköltöztek. „Olyan, mintha nyaralni indultál volna – jegyeztem meg – nem látom a bevonódásodat, az elköteleződésedet a térben.” És valóban: kiderült, hogy összebútorozásukkor mindkettejükben sokkal több volt a kétség, mint a bizalom egymás irányában, de mivel egyformán rettegtek attól, hogy 40 évesen végképp egyedül és gyerekek nélkül maradnak, ezért hát belevágtak. A félelmük és a célra tartásuk olyan erős volt, hogy a kételyeikről azóta sem beszéltek őszintén egymással, pedig azok nem igen szűntek. Csak a körülöttük lévő tér árulkodott arról, hogy annak ellenére, hogy együtt élnek, és közös gyerekeik születtek, nem fogadták be egymást, és nem köteleződtek el a közös élet mellett.


Egy nő és egy férfi

Yalom, amerikai pszichoterapeuta A terápia ajándéka című könyvében írja le a következő esetet. A páciens felesége halála miatt járt hozzá, még hosszú idő után sem volt képes elgyászolni őt. Yalom hirtelen jött ötlettől vezérelve meglátogatta a férfit otthonában. A látogatás során azzal szembesült, hogy a ház tele van zsúfolva a nő tárgyaival, és egyáltalán nem tükrözi a férfi jelenlétét, ízlését vagy akár érdeklődését. A továbbiakban egy lakás átalakítási ütemtervet dolgoztak ki, amely jól kísérte a gyászmunka folyamatát. A férfinek birtokba kellett vennie, be kellett laknia saját otthonát, ami csak úgy volt lehetséges, ha fokozatosan elpakolta felesége tárgyait, és behozta saját design választásait is a térbe. Így lassanként a felesége elgyászolásán túl felfedezte saját magát is, és a lakás belakásával párhuzamosan saját életét is sikerült újra belaknia és értékelnie.



Két otthon, két párkapcsolat

Egy teret uraló férfi és egy nő. És mellettük egy térből kimaradó társ. Két közös otthon, ami csak a lakcímkártya szintjén tekinthető közösnek. Két párkapcsolat téri lenyomata. Az elsőben csak a gyerekszoba közös tér, egyébként mindenki félti saját felségterületét. A másodikban a nő beborítja a teret, a férfi egyáltalán nincs jelen, mint ahogy saját maga számára sem létezik, kikopott életéből.

És nálad vajon mi a helyzet?

Fussunk neki újra: nézz körül az otthonodban, vajon kinek a keze nyomát tükrözi leginkább?  Kinek az ízlése dominál benne? Ki választotta ki a bútorokat, a fal színét, a szőnyeget? Kinek a dísz- és személyes tárgyai kerülnek „kirakathelyzetbe” a nappaliban, és kinek esetleg dobozok mélyére? Ki szeretett bele a falon lógó képekbe? Ki dönti el, mi az, ami bekerülhet az otthon terébe, és mi az, ami nem, vagy esetleg mi az, ami már száműzendő?  Te mennyire adsz teret saját magadnak? És a másiknak? És ő neked?  Nézzük, mit mond erről az otthonod. Mert egyfolytában kommunikál nekünk rólunk. Csak legyen fülünk a meghallásra, és szemünk a meglátásra. Ha velem tartotok, remélem, hamarosan kinő. J

Fényképek: itt és itt
SHARE:

30 megjegyzés

  1. es mi van akkor, ha a ferjnek az izlese berendezesi targyak szinten lehetetlen a szamodra? es amikor berendezitek a lakast minden valasztasban megkerdezed de neki jo az, amit te valasztasz, mert hat felesleges olyanba beleszolni amihez nem ert, meg annyira nem is erdekli. A lenyeg, hogy a kedvenc fotelje a nappaliban megtalalja a helyet. Ha ebbol a szempontbol nezem, akkor a lakas, ezer szazalek, hogy jobban az en izlesemet tukrozi...es ez akkor most rossz??? Hagytam Neki is helyet, hiszen a haloszobaban felkerult a falra az osszes bekeretezett kituntetes az O altala kivalasztott iroasztal fole- csak nem feketeben vettuk meg az iroasztalt mert annak aztan semmi koze nem lett volna a szobahoz:-) meg hat eves tapasztalat, hogy a vegen mindig nagyon otthonosan erzi magat o is abban, amit en valasztok, a vegen mindig az van, hogy de jo hangulata van a lakasnak. Szerintem Neked is teljesen igazad van azokban a peldakban amiket te mutattal be, de ezek nagyon a veglet peldak, vannak viszont olyan helyzetek is, amikor a par egyik tagja tobbet csinal abban amihez jobban ert a masik tag meg megbizik a masikban es hagyja, hogy csinalja azt amit akar. Vagy sem? Koszi a cikket es kivancsian varom a folytatast!

    VálaszTörlés
  2. Ez nálunk is így van. Mint lakberendező, nyilván főleg én választok, persze komoly konzultáció után. A felsorakoztatott példák tényleg sarkosak, és biztos vagyok benne, hogy Csilla majd elmeséli, ilyen esetben mit érdemes jobban elemezni. :)

    VálaszTörlés
  3. Gabi, köszönöm a kommented, pláne mert személyes és ebben a témában ez talán kicsit nehezebb, mint amikor csak az ízlésbéli dolgainkról nyilatkozunk meg. Igen, a példák sarkosak, direkt hoztam ilyeneket, hogy beindítsam a közös gondolkodást. A hétköznapibb példákról most beszéljünk itt a kommentekben! Szerintem nincs olyan, hogy valami jó vagy rossz, mi vagyunk, olyanok, amilyenek, csak az a fontos, hogy tudjuk, milyenek, és ha ez nekünk vagy a környezetünknek kényelmetlen, kezdjünk vele valamit. Az esetedben például az a helyzet, hogy a tér inkább a te ízlésed tükrözi, de végül a férjed is jól érzi magát benne. Lehet hogy erős, de úgy is megfogalmazhatnám, hogy a te ízlésed, választásaid dominálják az otthoni teret, amit ő aztán elfogad, magáévá tesz. Sokfelé van ez így, valószínű mindenhol, ahol a nő kicsit is jobban kedveli a lakberendezést. De azért feldobnám fonalnak az otthoni dominancia kérdését lakberendezéstől kicsit arrébb lépve is. Egyéb kérdésekben ki dominál nálatok?
    És még egyszer mondom, nincs olyan, hogy jó vagy rossz, mi vagyunk, pont olyanok, amilyenek.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ok:-) akkor most megnyugodtam, hogy akkor teljesen normalis par vagyunk. Jol meggondolkoztattal a kerdeseddel, hiszen nem akarok felszines valaszt adni, hogy nalunk minden ok, mi mindent fifty-fiftyben dontunk...mert ez nem lenne igaz:-) Ha a paromat kerdezed o azt mondja, hogy o dont, ha engem en azt mondom en dontok. Nem is ez a lenyeg, hanem a vegeredmeny, hogy az mindenkinek megfeleljen. Biztos nekem is le kell/kellett nyelni egy-ket bekat, mint ahogy os is lenyelte a feher iroasztalt a fekete helyett.

      Törlés
  4. Tökéletesen értem a felhozott példákat, sőt, saját ismerős körben is tudnék hasonló helyzetet említeni, csak ott nincs ez pszichológus által megfogalmazva, ki sem mondva, csak érzed, hogy van valami furcsa... Egyébként nálunk is ez van, a fő vonulatot én viszem, de a férjem véleményét kikérdezem, és már tudom, mi az, amihez úgy ragaszkodik, hogy csak megszokás vezérli, itt tudok változtatni, sőt, nem hagyom magam és végül ő is látja, miért jobb a véleményem. Más esetben, ha látom, hogy ez neki valóban fontos, akkor semmi pénzért nem venném el tőle az otthonteremtés ilyen lehetőségét. És szerintem ez a lényeg.

    VálaszTörlés
  5. Amikor mi összeköltöztünk párom nagymamától örökölt házába akkor én bútort nrm hoztam, viszont egy transzportert telepakoltunk a ruháimmal, cipőimmel és sok sok kiegészítővel aminek helyet kellett csinálni. Két hét alatt nagy nehezen elrendeztem mindent és akkor leégett a ház... Ez volt a mi tisztítótüzünk. Rá lettünk kényszerítve, hogy előről kezdjük, egyébként még egy festést sem ejtettünk volna meg, mert előtte nem sokkal lett részlegesen felújítva a ház. Kalákában 2 hónap alatt megcsináltuk a konyhát a hàlót és úgyahogy a fürdőt. A mai napig nem fejeztük be, de majd egyszer csak eljutunk odáig.
    Szerencsére minden vendégünk otthonosan érzi magát nálunk. Döntést a párom nélkül én sem szoktam meghozni, de valahogy őt sem nagyon hozza lázba az efféle vásárlás. Egyébkènt bútor terén nagyon egyezik az ízlésünk, de a párnáim mennyiségèvel vannak problémài:)
    Kedves Csilla! Tényleg igaz, hogy azért vagyok ennyire pàrnamániás, mett szeretethiányos vagyok?:) egyszer olvastam valahol és azóta nem hagy nyugodni. Nem lehet szimplán csak az, hogy szeretem a szép textileket ? (Én ezt a választ választanám).Vagy itt is kijön a mérleg jegy hezitálása?
    Köszönöm válaszod!
    Üdv: Melinda

    VálaszTörlés
  6. Egyetertek. :-) Ugy gondolom, tiszteletben tartani a masik izleset, valasztasat tobbet er annal, hogy hogy nez ki a lakas. (ajajjj, lehet, hogy tobbet mar nem posztolok ide, boooocs Petra :-)). Persze, tenyleg van olyan, hogy a masik nem ker a lakberendezesbol, de igy vagy ugy, akkor is megjelenik a terben. Csak hagyjuk.

    VálaszTörlés
  7. Szóval, kedves Melinda, ez a párna-ügy: szerintem az emberek jelentős hányada bírja a párnákat, és nem gondolom, hogy a kisgyermekkori szeretet-hiánynak, vagy a születéskori csillagok állásának kellene ezt tulajdonítani. (különben az egész Térkultúrás csapatot szeretethiányosként kellene most diagnosztizálnom :-)) Maradjunk annyiban, hogy a párnák tehetnek róla. Jó kis regresszióba csábító jószágok: puhák, süppedősek, és még szépek is, körbeölelnek, beléjük dőlhetünk... még sírhatunk is akár. Nem véletlenül lesznek gyakran anyát helyettesítő kiválasztott tárgyak (átmeneti tárgyak) a kicsiknél... Hát ki bírna nekik ellenállni? Én nehezen. Pedig kos vagyok. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:)

      Ez a ki uralja a teret téma eléggè szubjektív dolog. Biztos vagyok bennee, hogy sok olyan házban benne van a kompromisszum amin igazàból nem látszik.
      Régen nagyon tetszettek a country stílusjegyek, de ma már nem tudnám elképzeli magamat sem a rózsás, kopottas, kissé zsufis terekben. Anno a páromat sem tudtam volna, neki a skandináv jött be mindig is amit azóta én is megszerettem, mert megtaláltam benne azokat az elemeket amik nagyon tetszenek. Szóval attól még, hogy én vagyok aki az idejét rászánja és kiválogatja azokat a dolgokat amire egy igent várok attól még ő is ott van, mert egy általa választott alapból kell építkezni.
      Van egy álomkép a fejemben arról, hogy melyik helyiséget milyennek szeretném ami így elsőre úgy hangzik, hogy csak én, én, én, de ez úgy alakult ki, hogy őt és a kislányunkat is figyelembe véve a legideálisabb a családunk számára.
      Egy-egy kiválasztott bútor mennyire árulkodik a személyiségünkről? El tudom képzelni, hogy egy terepszemle felér ezer ki nem mondott szóval.

      Törlés
  8. Nagyon szórakoztató ez a poszt, köszönöm. :D Eszembe jutott egy lámpa története, a hálószobai lámpánk, ami a férjem számára "vállalhatatlan" kategória, már abban az értelemben, hogy "olyan, mint egy csipkés bugyogó". Szerinte. Én nagyon szeretem. Szóval egyszer csak megvette nekem. Jól meglepődtem, és élvezem, hogy azóta élcelődik rajta. Nagyon más vagyok, nyilván, mint ő, és ez sok tárgyban is megnyilvánul itthon.Ő elnézegeti a gazaimat, függönyeimet, én meg a hangfalait. Ami viszont nagy áldás, hogy az "alapokban" viszonylag könnyen megegyeztünk, alapbútorokban, falszínben, burkolatban, alaprajzban. A hatalmas ablakokért, a sok könyvért, az eljövendő kályháért, a gyönyörű lépcsőnkért együtt rajongunk. Ami még érdekes, hogy a változtatás tempója más, ő konzervatívabb. Nekem várni kell. Viszont ez megóv engem sok hebehurgyaságtól. És hát kivárom. Megéri nekem. :D

    VálaszTörlés
  9. Kicsit megijedtem a posztot olvasva, mert bizony a lakás közös helyiségeiben zömében az én cuccaim vannak, vagy amit közösen (azaz én) választottunk/tam. Aztán eszembe jutottak a kedvenc angol lakberendezési műsoraim. Milyen lakást szeretnének? - teszi fel a kérdést a párnak a műsorvezető. A feleség sorolja: x háló, nagy, étkezővel egybenyitott konyha, kuckós nappali, stb. Férj: legyen garázs és műhely, a többi legyen úgy, ahogy a feleség szeretné. Szóval igaz, hogy én választom a képeket, mert azért eldöntöm, hogy milyen legyen a konyha, amiben én főzök, de simán bele fog menni a nappalim ára a pincébe kerülő "férfibarlang" kialakítására. Tehát szerintem a viszonyok áttekintésére kevés, ha a szobák berendezését nézzük:)

    VálaszTörlés
  10. Igen, egész otthonban tanácsos gondolkodni. Két dolog jutott eszembe a soraidat olvasva, az egyik, hogy valószínűleg nem úszhatom meg, hogy ne írjak nektek viszonylag gyorsan az otthonról, mint territóriumról, ami, ha így tekintünk rá, valóban helységenként leosztott. És igen, a nők statisztikailag inkább magukénak érzik a konyhát (de ez is annyira esetfüggő), míg a férfiak a műhelyt, a garázst, a pincét. De vannak kevert territóriumok (pl. nappali), ahol mindenki érdekelt. De kérdem én (és ez a másik dolog), mi van a lakásban élő férfiakkal, ahol nincs pince, garázs, stb? Ők hol találják meg a helyüket otthon? Várjuk a kommentjeiket! :-)

    VálaszTörlés
  11. Szilvi, éljenek a hangfalak és a csipkés bugyogó lámpák!!! :-) Különbözőség nélkül nincs harmónia: sem a kapcsolatban, sem a térben...

    VálaszTörlés
  12. Kedves hozzászólók ! Nem a középkorban élünk! Ez a XXI század a „férfiak” egyenlősége, amit mintha lassan ki kellene vívnunk. Én igenis szeretek bele azaz beszólni a lakás kialakításába. Szerintem fontos a férfi logikai és praktikusság. Első példám a konyha kialakítása. A munkafázisok figyelembe vétele a kialakításban. Ha nem lenne a praktikus férfi logika , nem lennének logikusak a bútorok és a lakás megfelelő megválasztása. Pld mikor lakást választottunk ragaszkodtam, hogy ne a magasabb emeletekre költözzünk, hiszen a gyerekkocsit nehéz lesz majd felvinni.
    A bútoroknál a kényelem és a tetszetősség ugyanolyan fontos számomra, mint a harmónia, miként illeszkedik bele a lakás többi részébe. Kis lakásban élünk sajnos nincs pincém, és nincs garázs, de nagyon hiányoznak. A nappali viszont közös, de addig nem nyugszom, míg nem lesz egy saját szobám 

    VálaszTörlés
  13. Annyira jó ez a kis beszélgetés, és engem is nagyon elgondolkodtatott :). Elsőre rávágtam volna, hogy én dominálok a házunk kialakításában. Ez végül is persze így is van, de rájöttem, hogy az évek folyamán a férjem is alakított az elképzeléseimen - természetesen a praktikum irányába, és milyen jól tette :). Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre: szerintetek csupán sztereotípia, hogy a nőknek az esztétikum, a férfiaknak pedig a funkcionalitás fontosabb vagy valóban így van? Azt nem kérdezem, hogy melyik lényegesebb, nyilván eldönthetetlen kérdés... :)

    VálaszTörlés
  14. Nálunk ez teljesen így van. Mondjuk nekem is fontos a praktikum, mert kis házban élünk és muszáj praktikusnak is lennie a mellett, hogy szép, de ezt azért elég sokszor kell ismételnem akkor amikor valami olyasmit látok ami csak szép :)
    viszont lehet, hogy ez a kulcsa annak, hogy a tér harmonikus, mert benne van a női és férfi erő is egyarànt. Ahogy a formák is azzá teszik. Pl. a dohányzóasztalunk. Túlságosan nagy és éles amit a rajta lévő kerek holmik hoznak egyensúlyba.

    VálaszTörlés
  15. En nem funkcionalitasnak neveznem, ugy gondolom, hogy a ferfiak tobbsege ugy van a lakaskultura temaval, mint a nok az idealis ferfival. Fontosabbnak tartjak a belcsint, mint a csomagolast.
    Ha egy otthon bekes, szeretettel teljes, csak kicsit zavarja oket egy noies darab a haloszobaban. Sot, joizuen eszik meg a vacsorat, meg ha az nem is a "legdizajnosabb" konyhaban keszult.
    Masreszrol, voltam mar olyan lakasban, ahol a nappaliban dart logott a falon a ferj keresere es boldogan eltek, mig a szomszed par "esztetikus otthonat" hirdettek valas miatt.
    Az onjelolt "lakberendezo" gyakran ott hibazik, hogy nem talalja a kozeputat es gorcsosen ragaszkodik a terulethez, mig a masik fel hajlamos feladni a harcot es beeri azzal, ha megnyer egy csatat (bekerulnek a hangfalak), vagy megadja magat (vesz egy bugyis lampat). A legfontosabb az otthonteremtesben,hogy a kezunk nyoma hagyja latszani legalabb az ujjlenyomatait annak akivel megosztjuk a kozos otthont.
    Tehat, mit is nevezunk kozos otthonnak? Szamomra mikor az egyik fel uralkodik teljes mertekben egy terulet felett, az a masiknak nem lehet otthona, csak lakohelye - mint ahogy resze a ternek, bar testileg jelen van ugyan, de hianyzik belole a lelke.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! Csak azért reagálok, mert a sztorimat használtad példának. A bugyogó lámpáról simán lemondtam, lett volna sok más lehetőség, amit szerettem volna. A férjem szeretetből vette, az ő döntése volt. Nem nagyon van amúgy itthon más ilyen tárgy, ami neki erősen határeset, és szerintem ezt azért választotta, mert... szórakoztatja őt... Amúgy tényleg csipkés bugyogó. :D De jól megy a hangfalakhoz...:D

      Törlés
  16. Annyira izgalmasan zajlunk itt, engedjétek meg, hogy én most csak moderáljak. Két szálat érzek kibontakozni: a gender témát a lakberendezésben, és az esztétikum (mint női "princípium") és funkcionalitás (mint férfi) vonalát. A kettő nálam összeér (mégse bírom ki, hogy csak moderáljak), valahogy így: mennyire kijelenthető, hogy a férfiak nem annyira érdekeltek, a nők pedig igen a lakberendezésben, és ez vajon miért van így. Mert eleve más a huzalozottságunk, vagy mert így szocializálódunk, és "társadalmilag" le vannak osztva a kártyák, a férfiaké max. a praktikum...

    VálaszTörlés
  17. Nincsenek leosztva a lapok, csak a nagy számok törvénye azt mutatja, hogy a férfiak nagyobb részét nem hozza lázba, hogy milyen legyen a tapéta vagy a függöny, nem adják a kényelmet cserébe az esztétikumért (lásd csinos kis kanapé a nappaliba, vagy baromi kényelmes kanapé iránti igény). Meg egyébként is: miért kellene, hogy a feleknek mindenről legyen véleménye? Nekem sincs az autóról, a basszusgitárról, az ideális zeneszobáról, a garázslehajtó megfelelő szögéről. Egy fenti megjegyzés kapcsán viszont: bocs, a nők teljesen képesek funkcionális konyhát kialakítani. Mert tudnak olvasni, és minden gond nélkül feldolgozzák a vonatkozó szakirodalmat, sőt nagyrészük még konyhatervező programot is képes használni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt, némely - elvetemült :-D - nők egy (oké, csak IKEA) konyhát össze is tudnak szerelni, meg felismerik a csavarhúzót/csavarbehajtót és az imbusz-kulcsot. :-P Nagyon pontosan rámutattál egy tipikus társadalmi elvárásra, aminek egyáltalán nem akar mindenki megfelelni. Köszi.

      Törlés
  18. Engem a posztbol egy kerdes nagyon megtalalt: kinek a targyai kerulnek dobozokba. Az enyemek valahogy oda kerultek. Nem ragaszkodtam elegge ahhoz, hogy ez ne igy legyen, es lakas esztetikai kerdeset is inkabb a felesegemre hagytam. Mert azt gondoltam, neki ez egyedul orom. Tegnap jo kis beszelgetes bontakozott ki kozottunk este. O is azt hitte, nekem midegy, mi hogy nez ki, es nem erdekel a berendezkedes. Pedig igen. Erdekes kerdes, valojaban miert hagytam megis ra, hogy szol ez rolam. n.Nem vagyok egy vezeto tipus, az biztos. Most viszont kedvunk tamadt otthon kicsit ujrarendezni a dolgokat kozosen.

    VálaszTörlés
  19. Nagyon érdekes volt a cikk, nekem nem volt gond, hogy sarkosak a példák. Behoznék egy másik gondolatot: szerintem a cukimuki, az erősen idézőjeles "angolos", a countrynak a sokszor félreértelmezett variánsai, a cirádásvasas-mediterrán (aminél az eredeti mediterrán környezet sokkal puritánabb, szellősebb és kopottabb), meg a nagyon műpolgár(kodó, de sajnos sokszor nem lett az, legalábbis nem úgy, ahogy Márai gondolta a polgárt) lakberendezés talán részben azért volt annyira átütő divat a 90-es/2000-es években, mert előtte több évtizeden át a túlkocka, nagyon szegényesen maszkulin dominált, államilag ideologizált formában ráadásul. A gömb visszavágott a kockának ;-D, az állampolgár meg kitobzódta magát az áru-, szín- és formahiányt követően. Aztán megtelt. ÉS a számítógépes napi lét után az emberek jelentős része nem igényel annyira tarka tereket látni, mint a netet megelőző korokban. Sokszor úgy érzem, Petra munkái és cikkei részben azért ilyen sikeresek és népszerűek, mert kivételesen magas színvonalon érzi és nagyon profin alkalmazza a szögletes/kerek, férfias/nőies érzetű színek/bútorok/tárgyak/téralkotók arányaival való egyensúlyozást.

    VálaszTörlés
  20. Nagyon örülök, hogy ebből a posztból esti családi beszélgetés kerekedett, már megérte!!! Természetesen én is úgy gondolom, hogy vannak a funkcionalitásban is tökéleteset alkotó nők (én sem vetem meg a tervezést, és bevallom, a pince egy részét birtoklom a mindenféle gépemmel), és a design-ra nagyon is kihegyezett férfiak. És persze olyanok is, akik hozzák a statisztikát. Izgalmas kérdés, hogy alakult ki ez a statisztika, ez majd megér egy külön posztot egyszer. Amit hangsúlyozni szerettem volna a poszttal, az a körülnézés. Nézzünk körül az otthoni térben, és ha dominancia terén kicsit borul a mérleg, gondolkodjunk el, vajon van-e ennek párkapcsolati, vagy személyiségbeli vetülete is.
    És igen, a társadalmi jelenségek gyakran visszaköszönnek körülöttünk a térben, még akár úgy is, hogy téri megoldásokkal, építészetileg kompenzálni igyekszünk (általában tudattalanul) a hatásukat. Erről nagyon sok izgalmas tanulmány van a tarsolyomban, felvettem szintén a posztolandók listájára. :-) És nagyon egyetértek Petráék munkáival kapcsolatban: szuperül eltalált eklektika a nemi hangsúlyokat illetően IS.

    VálaszTörlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  22. Én úgy látom, a nők és a férfiak érdeklődése közötti jelentős különbség alapvetően genetikus. Ezt a két gyerekemen látom, akik már akkor hoztak bizonyos sztereotípiákat, amikor még nem jártak közösségbe. Nagyon más érdekli őket. De hát csak megmaradt belőlünk ennyi állat: mi rakjuk a fészket. Nem? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony:) Nálunk ezt meg is jegyezte egy idősebb barátunk. Ő a párna kérdést és azt, hogy olyan làzasan próbálom otthonossá tenni a házat annak a jele, hogy hamarosan jön a baba, mintha a feleségét látta volna az első gyerek előtt. Jól kinevettük, majd 4 hónap múlva vàratlanul vàrandós lettem...

      Törlés
  23. Nagyon tetszett ez a poszt, még sok ilyet, Csilla!
    Rövid idő után mi most vagyunk a második lakásunk berendezésében (másfél év különbség). Nálunk pl. a párom meg volt győződve róla, hogy az én ízlésemet tükrözte az első lakás. Pedig pontosan az történt, hogy ő adta meg a fő csapásvonalakat én pedig a gyakorlatba átültetve, kibontottam a részleteket. Férfi létére ő nagyon is jó ízléssel rendelkezik (pedig nem olvas éjjel-nappal lakber blogokat), igenis szeret "beleszólni" abba, milyen legyen az otthonunk (nemcsak funkcionális kérdésekben, érdekes, ahhoz inkább én ragaszkodom), ellenben nem tud egy szobát darabokból összerakni. Hiába mutogatom neki, hogy ami neki tetszik, az tulajdonképpen ez meg ez, ha nem egyben látja, nem bírja értelmezni. Na, ez a nehézség nálunk, de a végére mindig sikerül keresztülvinni és mindkettünknek tetszik a végeredmény. Ugyanez a helyzet a DIY-projektjeimet illetően: az elején húzza a száját, hogy mi lesz ebből, de a végén tetszik neki az alkotásom. Egyébként erre jó módszer, ha gyengébb pillanataiban a Pinterest elé ültetem és ott egész tereken megmutatom neki, hogy látod, ez az a polc, UGYE, hogy milyen jól néz ki? És ugye. :)

    VálaszTörlés
  24. Szuper volt olvasni ezt a posztot és a hozzá kapcsolódó beszélgetést.

    Nálam egy átmenetileg "örökölt" lakás volt az ami hasonló problémát vetett fel.
    A lakás unokatestvéremé, amit amíg ő rövid időre külföldön vállal munkát "megkaptam", ennek már 3 éve.
    Mivel a bútorait és egyéb kiegészítő dekorációit, emlékeit, könyveit itt hagyta, nekem nem igen volt terem. Ez rövid időre nem is zavart, de tavaly már annyira nem éreztem jól magam. (a lehető legkevesebbet tartózkodtam otthon, akkor is hálószobába, ahol a saját ágyam, ágyneműm van)
    Kellett a változás, így beleegyezését követően kiürítettem a bútorait, és azokat mindenestül a padlásra deportáltam. Azóta öröm hazamenni.
    Még a fürdővel és a konyhával van dolgom, mert ott a berendezés és színek eléggé kötöttek a beépítettségük miatt.
    De jöhet a csempe festés és remélhetőleg idén főzni is szívesebben fogok. :)
    Ez az én történetem. Szóval az ilyen otthon kérdéshez még csak párkapcsolati dominancia kérdés sem kell.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.