2017. február 28., kedd

Az év színe - Dulux 2017

newsroom-CF17DenimDrift_colorpalette3.jpg
Minden év végén megtudhatjuk, hogy mi lesz a következő év Pantone színe. A dizájn szakmában ezt mindig izgatott várakozás előzi meg, majd amint lehull a lepel, robban a bomba, és mindenki ezerrel kürtöli szét a hírt, nem mellőzve a szenvedélyes kommentárokat, személyes gondolatokat az aktuális színnel kapcsolatosan (avagy színekkel: ha emlékeztek, 2016-ban rendhagyó módon két színt “kaptunk”, ami önmagában is egy erőteljes üzenetet hordozott).

De mire ez a nagy felhajtás? Miért van ennek olyan nagy jelentősége? Csak egy vacak szín, nem?

Hát nem!

Az szín alapvető építőköve az alkotó tervezői munkának, és ez sem véletlen. A színeknek őrülten fontos szerepe van a mindennapi életünkben, hatással vannak a hangulatunkra, közérzetünkre, képesek ellazítani vagy éppen motiválni minket, emlékeket idéznek fel, asszociációkat indítanak bennünk, így hát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színekkel vesszük körbe magunkat, illetve tervezői szempontból: milyen színekkel veszünk körbe benneteket! Egy kicsit elvontabb síkon pedig: az év színe(i) mindig az egész emberiség táján zajló politikai, szociális, kulturális folyamatoknak a lenyomatai is egyben, amit egy rakás, ezzel foglalkozó kutató komoly műhelymunka eredményeként választ ki - ez egy külön posztot is megérdemelne, mert nagyon izgalmas téma! Na, talán majd egyszer…. :)

A széles médiában kisebb felhajtás övezi, számomra és a hazai tervezői szakmában mégis legalább olyan fontos és hasonló izgatottsággal várt eseménye a Dulux év színének kihirdetése minden februárban. A cég minden évben hihetetlenül erős anyaggal jön ki, amit nem véletlenül várunk mi, akik állandóan inspirációra és újdonságokra éhesek vagyunk! Idén sem kellett csalódnunk, és akkor nem is húzom tovább az időt, tadadadaaamm, íme az év színe 2017-ben, a Denim Drift:
newsroom-CF17DenimDrift_colourswatch1.jpg
Nem vállalkozom arra, hogy lefordítsam a nevet, nincs is igazán jelentősége, fogadjuk el így, ahogy van… Ez a gyönyörű, szürkés árnyalatú kék rögtön belopta magát a szívembe, szerintem remek választás! Csak egyetérteni tudok Dr. Tari Gáborral, színtervező-festőművésszel, aki nem tudta nem asszociálni a színt a flamand festészettel, az ott megjelenő ég színével. Itt a mában pedig: ez egy nagyon okos szín, ami kellően karakteres, mégsem vibráló vagy tolakodó, sőt, kifejezetten nyugtató hatású. Sokoldalú is, a társított tárgyak és színek függvényében fiatalos, elegáns, barátságos vagy akár romantikus hatást is tud kelteni.

Nézzétek, így: 
newsroom-CF17DenimDrift_Final_study025.jpg
newsroom-CF17DenimDrift_Final_study368.jpg 
newsroom-CF17DenimDrift_KV2.jpg
newsroom-CF17DenimDrift_KV4.jpg

Az év színéhez mindig társul néhány, egymástól karakteresen különböző színtrend is, ezek kifejezetten izgalmasak az idén! 

“Új romantika”
newsroom-CF17NewRomanticism_Final_kitchen.jpg
newsroom-CF17NewRomanticism_Final_diningroom.jpg

“Megosztott individualizmus” 
newsroom-CF17SharedIndividualism_Final_study.jpg
newsroom-CF17SharedIndividualism_Final_hallway.jpg

“Munkahely otthon”
newsroom-CF17TheWorkingHome_Final_diningroom.jpg
newsroom-CF17TheWorkingHome_Final_study1.jpg

“Megfontolt luxus” 
newsroom-CF17ConsideredLuxury_Final_livingroom5.jpg
newsroom-CF17ConsideredLuxury_Final_livingroom6.jpg

Jut eszembe…. Ha a jövő színtrendjeire vagytok kíváncsiak, akkor nézzetek körül mindig a Térkultúrán, én ugyanis 2 éve megálmodtam 2017-et… Amikor átfestettem a hintaszékem! :)


Na de, szerintem mindenki megtalálta már a maga kedvencét a trendek közül, úgyhogy hajrá, ragadjatok ecsetet Ti is, hiszen jön a tavasz, ilyenkor valahogy bennünk is van a bugi egy kis átalakításra! 

Amúgy hordani is ér… :)
PicMonkey Collage4.jpg
SHARE:

Ódon-Fon Antikvitás Vác

Tegnap kiugrottunk kedves ügyfeleinkkel Vácra, hogy antikolt bútort és kiegészítőket nézzünk a frissen elkészült lakásukba… Kis kavarodás alakult ki, mert a csapatunk egyik része a Tolerián Antiknál kötött ki, a másik brigád (köztük én) az Ódon-Fon telephelyére érkezett. Így esett, hogy ezúttal tényleg mindkét híres raktárat jól körbejártuk, és sok mindnet ki is választottunk. 

Mindkét hely szuper, és a maga nemében egyedülálló.  A Toleriánt könnyű megtalálni, az Ódon-Fonnál viszont van egy kis katyvasz: az asztalos műhelyen keresztül lehet bejutni a raktárakhoz. Ez ne ijesszen el senkit.  Én most az Ódon-Fon kínálatából szemezgettem, de gyorsan összeszedem a véleményemet a két intézmény tekintetében. Igazából nem bonyolult, egy mondatban össze tudom foglalni: a Tolerián jelentősen olcsóbb, mint az Ódon-Fon, viszont sokkal több bóvlit kapni. De ez nem tragédia, mert a sok cikis másolat között ugyanúgy lehet kincsekre bukkanni, és a többlet munkánkat jelentősen kedvezőbb árak fogják honorálni. Én például vettem egy hatalmas zöld üvegballont 3000 Ft-ért, ez kb. kétszer ennyibe került volna az Ódon-Fonnál (igaz, nem is kellene annyit takarítanom a belsejét…:)). 

De akkor nézzük az Ódon-Fon kínálatot, mert azért meg kell hagyni, itt minden második darabot megvettem volna… Már, amit lehet, mert a sok különlegesség között rengeteg nem eladó, hanem csak bérelhető (pl. filmforgatásokra).  

A fenti képen található tálalók a kedvenceim: elképesztően szép színekben pompáznak…

Az Ódon-Fonnál is van "csicsa" részleg antik bútorokkal és kakukkos órákkal. 
És igazán igényesen felújított, politúrozott bútorokkal:
Csillárokat is kapni:
A népies vonal is erősen képviselteti magát. Ilyen padokkal például:
Paraszt-barokk szekrény fehérre festve, kopott állapotban. Csodálatosan szép, ám!
Nagyon sok ízléses konyhai kiegészítőt meg lehet venni.
És ládákat is:
És padok még nagyobb mennyiségben:
Jó hírem van: rengeteg orvosi szekrény kapható. Az a baj, hogy a legszebbek persze csak bérelhetőek:
Külön részleget szenteltek az eredeti konyhai kütyüknek, amelyek - tekintve, hogy részből vannak, vagy igazán finom kézműves munkák - rettentő drágák. Én egy ló fazonú húsbárdot szerettem volna megvenni (az egész elég kicsi, mint egy nagyobb kés), de 40.000 Ft-ot inkább nem fizettem érte. 
A raktár egy része szatócsboltnak, és drogériának van berendezve. Sajnálom, hogy a másik oldalt nem fotóztam le, pedig ott látszik a rengeteg színes bádog-doboz kínálat...
És van külön fürdőszoba részleg is:
Vissza az orvosi részleghez… Ilyen ballont vettem a másik helyen enyhe zöld színben. De ez az áttetsző is nagyon klafa! 
Lehet kapni egy és kétszeméyes ágyakat is:
Vagy régi zsalugátereket. Például dekorációs célra. 
Most nagyon ki vagyok hegyezve a padokra, mert a vidéki házunk eresszel fedett, kertre néző oldalán kell majd lennie egy lócának, amin elüldögélünk. 


Kerti cuccokból is nagyon szép a kínálat.
Ezek a bádog cuccok például marha menők. Kábé minden 20.000 Ft… :)
Leendő házunk kertjében biztosan lesznek ilyen terrakottának és műkőnek álcázott beton cuccok...
Jaj, de szeretem ezeket a békebeli kerti székekekt. Piros kockás abroszt vizionálok hozzájuk!
Megállapítottam, hogy a költözést megelőzően még nekem is ki kell ugranom ide… Jó pár dolgot megjegyeztem, amiket fel fogok használni leendő otthonunkban, így vissza kell még jönnöm értük…

Szóval jó szívvel ajánlom, midnen régiség és vintage cuccok iránt érdeklődő embernek nagy élmény lesz! Jó "guberálást"!

Tolerián Antik: www.tolerianantik.hu
Ódon-Fon Antikvitás: www.odon-fon.hu
SHARE:

2017. február 27., hétfő

Képek a falra, de honnan?


Egyik múlt heti posztom a galéria falakról szólt, és egy olvasónk megkérdezte, hogy honnan szoktam képeket találni. Nem bonyolult pedig, hiába tűnik annak… Amióta itt az ETSY oldal, könnyedén jutsz kézműves dolgokhoz az egész világról: (önjelölt) képző- és iparművészek hada áll sorban, hogy eladja portékáit, Neked csak ki kell választani, mi tetszik, kattintani kettőt, és postán érkezik a kért műalkotás.

Hogyan válogatom ki a rengeteg kínálatból, amit a falra szeretnék aggatni?
Beütöm, hogy www.etsy.com. Az oldal tetején felugró "What are you shopping for?" kérdésre beírom, hogy "photography" és rányomok a "Search" gombra. 

A bal oldalon megtalálható szűrőkben eszközölök még némi beállítást. A "shop location" mezőben nem  a Hungary-t szoktam választani, hanem "Choose a custom location"-ra klikkelek és beírom, hogy "Europe". Még alul megnézem, hogy automatikusan beállította-e a "Ship to" rovatba, hogy "Hungary", ez általában stimmel, ezután elkezdek nézelődni a feladott képek között…. 

Ilyet lehet találni:
Állatoknál maradva, ez is szuper-cuki szerintem:

A madaras kép kék színeihez jól mutathat még egy végtelen víz is:

Aztán, ha kinézegettem magam a fényképek között, akkor a keresőbe új paramétert ütök be. Most megnézegetem a nyomatokat, azaz beütöm a felső kereső mezőbe, hogy "artprints". Újra be kell állítani, hogy Európából (nem muszáj, de így kicsit barátibb lesz a szállítási költség). 

Ilyeneket tudok itt találni például, de van még több ezer...:





Aztán az is eszembe szokott jutni, hogy szeretem az aquarell technikát, mert olyan finom hangulatú képek készülnek vele. Így megint beütöm a keresőmezőbe a tutit: "watercolor". Megint beállítom a részletes keresőt, és itt is nézelődök egy sort. 

Jók ezek a térképek például:

Divatosak a zöld levelek:

De vannak absztraktok is:

Aztán van, hogy az egyik képre klikkelve, a jobb oldalon meglátom a művész többi képét is, és innen válogatok, gyakran más stílusban. Most is ez történt: amikor erre a kék vízfestékes képre klikkeltem, megláttam oldalt a modern, absztrakt képeket, és eszembe jutott, hogy most azt fogom beütni a keresőbe, hogy "modern wall art", ami után a felkínált opciókból kiválasztom a "Prints" verziót (hogy ne legyen olyan drága…). 
Ezekből is letöltöttem Nektek kettő tetszetőset:

Hát így szoktam kalandozni az Etsy oldalon és válogatni az össz-európai kínálatból. Nektek is sok sikert kívánok hozzá!!! :)
SHARE:
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.