2017. március 4., szombat

Konyhakiállítás 2017

Tegnap dél körül kinéztem az idei konyhakiállításra, amelyet a Papp László sportarénában tartanak. Ha a beszámolóm után még lesz kedvetek, akkor vasárnap este 6-ig Ti is megnézhetitek!

A grandiózus helyszínválasztástól egy bővült rendezvényt reméltem, de csalódnom kellett: inkább kevesebb kiállítóval találkoztam idén… Tesómmal mentünk, aki éppen építkezik, így arra gondoltunk, jó kis mustra lesz ez a konyhabútorok, gépek terén, megnézzük az újdonságokat - hiszen én se tudok mindent követni év közben.

Az a helyzet, hogy a Konyhakiállítás egyre hervasztóbb rendezvény… A mai hazai konyha helyzetről nem sokat tudtunk meg (a nemzetköziről mondjuk pláne nem)... Egy-két konyhabútoros cég azért megjelent, és volt, aki színvonalas bútorokat is hozott, tisztelet nekik! Egyébként nem értem ezt az érdektelenséget a kiállítók részéről: ma, amikor annyian építkeznek, hogy a lakberendező szakma (nem beszélve a generálkivitelezőkről) nem tudja lekövetni szakemberekkel, egy kis marketingbefektetéssel rengeteg megrendelést el lehetne happolni! Nagyon sokan voltak már péntek dél körül is, és az ilyen személyes találkozások sokszor hozhatnak konkrét üzletet is. Sajnos olyan tumultus volt, hogy a legtöbb standon nem sikerült beszélgetnem a kiállítókkal, így biztosan sok izgalmas dolog elkerülte a figyelmemet. 
A színpadon fellépők műsorait nem tudom minősíteni,  mert én inkább fel-alá járkáltam, de valószínűleg izgalmasak a programok,  most például rengetegen ültek, és hallgatták az éppen fellépő vendéget, aki egy gyerek segítségével készített házi tésztát. 

Fotózgattam, hogy bemutassam azt az egy-két céget, akiken jártamban-keltemben megakadt a szemem…

A Liebherr standja mondjuk nem volt se szebb, se rondább, mint az előző években, mondhatni elég uncsi, de minek is tupírozzák, hiszen szenzációs hűtőik úgyis magukért beszélnek...
Az extra széles, beépített darabok a kedvenceim. Gyakorlatilag egy egész disznó elfér bennük… 
A Smeg az dögös… Mondjuk ezek a régies darabok erősen giccsbe hajlanak, de a retro vonal miatt megbocsátok neki!
A hűtőnkkel passzoló kisebb konyhai gépekből is feltankolhatunk. Menőség, nem?
Volt azért izgalom nekem is… A Barazza mosogatóval egybeépíett főzőlapjai szuper-szexik. A SIL design hozta ki őket. Egyébként is érdemes benézni a SIL-hez (Falk Miksa utca 3), nagyon szép kis bemutatótermet hoztak össze!
Az Octogon standja nem igen foglalkozott azzal, hogy ez itt egy konyhakiállítás, és berendezett egy afrika nappalit, ami elég távol áll attól, amit amúgy a magazin képvisel. Viszont marha jó a kanapé, meg az asztalok! :)
A LaTenda standja sem éppen olyanra sikerült, ami egy konyhakiállításon autentikusnak mondható. Azon gondolkodtam, hogy mi a fenét keres itt ez az enteriőr, aztán rájöttem, hogy talán az étkező miatt…
Az erősen csicsóra sikeredett környezetből kirí ez a gyönyörű, lenvászon szerű kanapé, és a rusztikus, világos dohányzóasztal. A szőnyeg és a háttér sokat rontanak az összhatáson, de próbáljatok meg elvonatkoztatni… :)
A Teka sűtői és mikrói csodásan filigránok a vékony inox keretekkel és kecses fogantyúkkal. 
A Blanco is képviseltette magát. Hoztak egy csomó mosogatót, meg csaptelepet. Köztük volt ez az üveg darab:
De, ami igazán tetszett nekem, az az inox pulttal összeépített mosogató. Tök szép!
Ez egy gránit mosogató. Jól néz ki ez a világosszürke árnyalat...
A Pannónia Bútorstúdió csodálatosan igényes olasz konyhabútorokkal érkezett. Tényleg meggyőző darabok! 
Csak, hogy mondjak valami rosszat is, mert az lételemem… A komoly és szép konyhák marha nagy kotrasztban álltak az Eglo olcsó vintage lámpáival. Legközelebb jobban össze kéne hangolni ezt is...
Nini, itt a DIY könyvünk! Most akciós! Érdemes kijönni, megvenni, és már meg is spóroltátok a 2500 Ft-os belépődíjat. Persze lehet, hogy jobban jártok - legalább időt spóroltok - ha megveszitek könyvesboltban teljes áron… Hahahahaha… 
A Grill társaság úgynevezett smoker mozdonyokkal érkezett. A slow cooking jegyében az oldalsó részbe teszed a faszenet, a húst csak a füst éri, és ez fogja - marha lassan - megpárolni. Viszont nagyon finom lesz! 
A Skandi Trend konyha kütyükkel megrakott vidéki hangulattal érkezett. Guszta! 
Hát igen… A konyhai kisgépek királya még mindig a Kitchen Aid.
Több cég is bemutatta beépíthető borhűtőit. A Dunavoxnál elfelejtettem fotózni, pedig nagyon szép gépeik vannak: a profi boradagolójuk elvette a figyelmemet… 

A caso design viszont nem csak boros cuccokat, hanem mindenféle konyhai gépet hozott. 

Nemrég írtunk a Heat4all szenzációs infrafűtéséről. Itt most élőben ismegnézhetitek a tényleg nagyon esztétikus paneleket, és minden kérdést feltehettek a forgalmazónak.
Hátulról is nagyon letisztult: bedugod, és annyi… :)
A Kert és otthonbolt webáruház standja nagyon hangulatosra sikerült, tele konyhába való szuper cuccokkal. A tesóm vett is mindjárt egy flamingós szatyrot… Én teljesen rákattantam a mű fűszernövényekre és a szépséges vágódeszkákra… 
Tudom, hogy ciki a mű, de nálam minden fűszernövény 3 napig tart. Vagy megesszük, vagy kihalasztjuk… 
A DéLonghi standján egy istenit kávéztunk! Marha menő kávéfőzőket hoztak ki. Mindent tudnak! Őrölnek (de külön a szemes kávé mellé lehet rakni őröltet, pl. ha valaki másmilyen, mondjuk koffeinmentesre vágyik éppen), megfelelő hőmérsékletű és habosságú tejet prezentálnak, és minden családtagra beállított kávétípust beprogramozhatsz. Külön jópont a cégnek a szuper-humoros és segítőkész kollégákért!
Kávézás után egy jó traccsparti kedves barátokkal: összefutottunk Eszterrel és Noémival a havonta megjelenő Blikk Nők Otthon és Kert lakberendezési magazin szerkesztőgárdájával. Érdemes megnézni a  legújabb lapszámot, és nem csak azért, mert nagyítóval keresve fellelhető benne a gyerekeim szobájának lefestett retro szekrénye… A jó ízlés és szakértelem meghozta a gyümölcsét: nagyon szép kis magazint dobtak össze a csajok! Gratulaaaaaa!
Kemény diétám nem engedte, hogy mártogassak egyet a mini csokiszökőkútban. Pedig olyan szuper kis készülék és nem is drága. Ha jól emlékszem, olyan 15.000 Ft körül van. Ahhoz, hogy szépen csorogjon benne a csoki, 300g (három tábla) olvasztott csokit kell beönteni a tetejébe. 
Mini popcorn masina… Mi azért használunk ilyet (bár másik márkát), mert nincs mikrónk.
Egyszerű, de nagyon gusztusos volt az Omnium standja. A sikerhez kevés is elég, csak jó ízlés kell.
Vágyaim netovábbja a Vorwerk Thermomix. Én nem vagyok egy konyhai kütyükre bepalizható típus, de ez a gép mindnet tud, és csupa olyat, ami az én új, egészségtudatos gourmet étkezésemhez elengedhetetlen. Nem olcsó, de kiböjtölöm. :)
Már több éve tudom, hogy 2 dologra van szükségem… Egy thermomixerre (lásd feljebb), és egy sous vide szettre (magára a gépre, és a vákumozóra). Hogy mi az a sous vide? Egy olyan főzési eljárás, amikor az ételt egy vákumozott csomagba helyezzük, és így vízfürdőbe helyezve állandó hőmérsékleten elkészítjük. Amikor finom, leves, tökéletesen puha húst eszel egy étteremben, akkor az így van elkészítve… Jaj, nagyon imádnám otthonra! A Sous Vide Hungary otthoni gépeket kínál. Nagyon kedves munkatársak mutatják meg a technológiát, és megkóstolhatjuk az így készólt húsokat is! 
Hát ezekkel foglalkoztam többet a kiállításon. Persze volt még egy csomó minden, több márka is kiállított (csaptelepek, mosogatók, konyhai gépek), ahogy mondtam, még néhány konyhás (de sajnos nagyon kevés)… Volt több konyhai kütyüs is, kerti konyhás, jöttek magazinok és könyvkiadók. Okosabb lettem? Nem nagyon… 

A következő kiállítás, amit meglátogatok a GardenExpo lesz. Most, hogy igazán saját kertünk lesz, itt is aktivizálom majd magam...
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Nagyon érdekes, tetszett a bejegyzés. Nagyon aktuális számomra a lakberendezés, hiszen éppen lakásfelújítás előtt állok. Éppen a fűtésberendezés következik. Sokat hallottam a harmadik generációs fűtőfóliákról. Ha jól tudom prémium minőségűek ezek a fűtőfóliák, nagyon gazdaságosak és nem károsak az emberi szervezetre, sőt kifejezetten jó hatással van rá az infrasugaraknak köszönhetően. Szerencsére egy jó oldalra bukkantam keresgélés közben. Ha már az oldalon jártam, kértem egy árajánlatot is. Izgatott vagyok, jövő héten megyek a budapesti bemutatótermükbe egy személyes találkozóra. https://www.futofolia.hu/ ez az oldaluk, nézzetek rá! :)

    VálaszTörlés
  2. Egyébként először itt olvastam az eleketromos infrafűtésről: https://www.moefsz.hu/
    Ha titeket is érdekel, lessetek rá! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.