2017. április 30., vasárnap

Saját Ház Projekt: konyhaterv véglegesítve

Tegnap belelkesedtem, és miután megrendeltem az étkező asztalt (erről bővebben ITT), összeállítottam a végleges konyhánkat is. Azt már tudtam, hogy milyen beosztása lesz, és kb. hogy fog kinézni, hiszen erről már döntenem kellett, amikor megrendeltem a márványra megszólalásig hasonlító greslapokat (erről is írtam ITT). Persze nem hirtelen felindulásból terveztem meg mindent… Pontosan tudtam, mit szeretnék: 
- sok tárolási lehetőséget
- felsőszekrény helyett polcot (ez egy design kompromisszum, ezért meg kell oldalnom az amúgy itt tárolt cuccok elhelyezését egyéb helyekre)
- beépített konyhafalat
- gőzpárolós sütőt
- egy teljes magasságú, beépített hűtőt
- külön mélyhűtőt
- indukciós főzőlapot
- "láthatatlan" páraelszívót

Így néz ki az első két fal (fent az alaprajzon látjátok melyikről van szó…  
És ilyen a tartalma:
Először a felületről mondanék pár szót. Azt tudtam, hogy rusztikus frontokat szeretnék, a színt és a pontos felületet viszont még nem gondoltam át töviről-hegyire. Többféle dolog tetszett (ezekről egyébként írtam ITT), de éppen az asztalnak sikerült eldöntenie, hogy végül is egy viaszolt fenyő legyen a konyhában is. Ez azért is jó választás, mert nagyon meleg hatása van, és jól ellenpontozza majd a beton és a márvány hűvösségét, igaz, éppen ezért vigyázni is kell a mennyiséggel, hogy ne legyen túl émelyítő a végeredmény. Itt is - mint mindig - az optimális arányokon fog múlni a végeredmény. Éppen ezért kombinálom a rusztikus felületet matt fehér festett fronttal… Így egyszerre lesz modern és vidéki a konyhánk, ez pedig pont az a mix, amire vágyom. 
Még arra gondoltam, hogy alul a sarkoknál nem a szokásos léccel találkoztatom az elemeket, hanem a sarkokon és a pult végénél ytongból építtetek fel 7 cm-es falakat. Ez egyrészt vidékiesebbé, másrészt a fehér elválasztók megjelenésével könnyedebbé is teszi az egész fa szerkezetet.

Az érdekesebb pontokat egy kicsit részletesebben kifejtem balról jobbra haladva.

Miért van a mikró az alsó szekrényben? Ez egy nagyon egyszerű dolog… Most nincs is mikrónk. Szökőévben egyszer azonban jól jönne (lestem pl. egy olyan klassz praktikát, hogy a madártej habját nem a lében főzöm, hanem beteszem a mikróba pár másodpercre, és tökéletes lesz…). Gondokodtam egy sűtő felett beépítetten, de a kinézett Bosch gőzsütőhöz passzoló mikró több, mint 120.000 Ft, így ezt - tekintve a kihasználatlanságát is - gyorsan elvetettem… Inkább veszek tized annyiért egy jó pultra helyezhető típust, amivel viszont nem foglalnám az értékes munkafelületet, ezért szekrénybe zártam. Évente párszor nem lesz gond, hogy az alsószekrénynél kell matatnom. 

A teljesen integrált páraelszívónk gipszkartonba lesz beépítve. Ezt majd egy mosható festékkel festetem le, és plusz falfényt is kérek rá. Így nem félek attól, hogy hamar nagyon csúnya lesz, viszont nem éktelenkedik egy nagy fém tárgy a konyhám közepén, amire most valahogy nem vágyom. 

Indukciós főzőlapunk lesz, bár pont itt van a régi gázkiállás is. Egy nagyon jó cikket találtunk a témában (ITT), amibő kiderül, hogy az árán (és az emóciókon) kívül gyakorlatilag semmi nem szól a gáz mellett. Én eredetileg is az egyszerűen tisztán tartható, edényeket sem összekoszoló, villámgyorsan működő indukció pártján voltam. 

Menjünk át a másik két falra… Itt is van egy-két izgalmas dolog. 

Elsőként a szemetest említeném meg. A kereskedelmi forgalomba kapható beépített szemetesekkel az a bajom, hogy úgy tűnik mintha sokat utazó szinglikre tervezték volna őket… Nekem nagy szemetes kell, de nem szeretném a konyhában kerülgetni. Erre (FAL1 utolsó alsószekrény) egy, a fronttal együtt kinyitható fiókot szoktam rendszeresíteni, amibe egy nagy műanyag szemeteset helyezek el. Ide mindent be tudok söpörni. A papír szelektívet egy, a szemetes mögé elhelyezett papírzacskóval oldjuk meg, ugyanígy külön tároljuk a műanyag palackokat.

Szeretem a beépített konyhafalakat, de mindig az a kérdés, mi legyen a pult feletti részekkel ha találkozik egymással a pult és a beépített szekrény. Pedig ez egy tök jól kihasználható tér (FAL04 első etap). A szekrényajtó felfele tolható (a felette lévő elé), a pult befut a szekrénybe, felette dugaljakat helyezek el. Ide teszek be egy csomó olyan kis kütyüt (kontakt grill, pirítóssütő, stb…), amit ritkábban használok, nem akarom, hogy a pultomat foglalja, de jó csak előhűzni (már bedugott állapotban), és használni. 

A hűtők szorulnak talán még magyarázatra. Most egy side by side hűtőnk van, amelyik jó nagy. Ebben is alig férünk el, nem akartam alább adni, viszont nem szerettem volna látszó darabot sem. Ezért döntöttem úgy, hogy ezúttal nem kombinált hűtőt választok, hanem egy fullosat, és mellé egy kicsit nagyobbacska (kb. 120 cm magas) mélyhűtőt. Ez a kettő talán már lefedi a most meglévő hűtőnk kapacitását. Godolkodtam, hogy hogyan lehet megoldani a fogantyúk futását, és arra jutottam, a nagy hűtőnél csinálok egy kamu fronttalálkoztatást, így alakítok ki egy vízszintes süllyesztett fogantyút, amivel nyitni lehet a hűtőt (FAL04 utolsó etap). 


Ilyen a berendezése:

Hát körülbelül így alakul majd a konyhánk. A jövő héten megyünk felmérni az asztalossal, akkor még mindig finomodik a dolog, bár most azt gondolom, ez már így nagyon kikristályosodott… :)

Tegnap egy vadkacsa pár szállt le a medencetakaró ponyván megállt "mesterséges tóba".  Jaj, de jó lesz itt lakni!

SHARE:

2017. április 28., péntek

Ma megrendeltem az asztalunkat! :)

Nem tudom, emlékeztek-e, de nem olyan rég feltettem egy képet arról, milyennek képzelem a leendő étkezőnket. A lámpák szépen megérkeztek (elég nagyok, izgalmas lesz megnézni, érvényesülnek-e majd a viszonylag kis belmagasságban), az asztalt pedig már kinéztem a Tolerián Antiknál, csak meg kellett rendelnem. 

Most éppen kapható egy akciós darab (ITT), ez pont az a méret és szín, amit én is elképzeltem. Annyi különbséggel, hogy a helyszínen egyeztetve megnéztem a különböző elérhető felületkezeléseket (fehérített, szürkés, natúr, sima viaszolt, rusztikus viaszolt, többre most nem emlékszem), és rájöttem, hogy én olyan felületet szeretnék, amelyet erősen kikeféltek (vagy porfújtak), azaz rusztikusan tök rücskös az asztal felülete. Fogom én még ezt bánni, amikor körömmel kapirgálom a rászáradt spagetti maradékot, de istenem, ennyi hülyeséget megengedek magamnak, ha egyszer ez tetszik… :)

Szerintem isteni szép, alig várom, hogy körbeüljük!

SHARE:

2017. április 27., csütörtök

Új kandalló a helyén! :)

Nem tudom, emlékeztek-e, de írtam egy posztot arról, hogy milyen kandallót szeretnék (ITT). Gyakorlatilag annyira egyszerű darabra vágytam, amilyenről nem is találtam fotót. Mindegyikhez "csatlakoztattak" valamit: fatárolót, könyvespolcot, padkát, stb… Nos, pont ez a legnehezebb a minimál műfajban: önkontrollt kell gyakorolnunk, mert amikor előkerül a kandallós, akkor elkezdünk beszélgetni az elképzeléseinkről, ő pedig megkérdezi majd, hogy "ne dobjuk egy klassz fatárolót az aljába? tudod, olyan nagyon minimálosat….", te pedig ilyenkor elcsábulsz… Majdnem… De aztán megacélozod magad… :) Annyit beszéltünk Lukáccsal, hogy a legtöbb ilyen végletekig leegyszerűsített kandallóban az nem életszerű, hogy a fehér fal "bekanyarodik" a kandallóhoz, és így nekem teljesen reménytelennek tűnik, hogy amikor szeded ki a hamut, akkor az a rész ne koszolódjon. Piros karikával jelzem, mire is gondolok:
Erre azt találtam ki, hogy egy kb 1,5 cm-es fekete kőlapot tegyünk be keretnek, aminek az éle látszik a fronton. Az volt az elképzelésem, hogy a kő így megszűnik külön keretnek lenni, és mintegy összeolvad a tűztérrel… Viszont kb. 1 cm-t túlnyúlik a fal síkján, így megvédi a fehér falat, miközben nincs az az érzésem, hogy van ott még valami… :) Azt hiszem Lukács ezt szenzációsan megoldotta. Engedjétek meg, hogy jó szívvel ajánljam őt, ha kandallóst kerestek, én legtöbbet vele dolgozom, és nagyon megbízható, precíz embernek ismertem meg, aki a legjobb tanácsokkal tudja segíteni a választást, és nagyon tisztességes áron dolgozik! Ferencz Lukács weboldala ITT elérhető.

Egyébként azért megmutatom Nektek, hogy milyen szép kis házat vettünk, amit mostanra sikerült totálisan szétverni. Hahaha… :) A kandalló például sokak által visszasírt darab! :D
Nagy lépésekkel haladunk. Június közepén költözés! :)
SHARE:

2017. április 25., kedd

Megrendeltem a "márványt"

Hogy milyen konyhát szeretnék? Hát olyan modern-rusztikusat… Legyen "deszka" a bútor, de a beépített konyhafal már legyen minimál fehér. És - nem adtam fel - legyen márvány a konyhapult. Persze a természetes kő összes negatív mellékhatása nélkül, azaz ne legyen porózus, koszolódó, tísztíthatatlan… :) Van ám megoldás: a greslap! 
Csodálatos, a márványhoz megszólalásig hasonló lapot találtam a Rokfortban: MIRAGE JW 12… Nem mondom, meg lehet kapaszkodni, a 120x240-es lapok négyzetméter ára 32.000 Ft körül mozog, amire még rájön a szállításhoz szükséges kaloda díja. És ekkor még nem beszéltem a szintén aranyárban dolgozó burkolókról, akik precízen, műhelyi körülmények között felvágják, gérvágják, és összeállítják a lapokból a pultot. Viszont az így kapott munkalapunk mindent ki fog bírni, és tökéletesen gyönyörű felülettel ragyog majd, amíg meg nem únjuk. Mert a greslap a legstrapabíróbb anyagok egyike, amit építkezésben használni lehet. 
Mérlegeltem a vágyaimat, meg a racionalitást - praktikum és költség-költségvetés oldalról - és arra jutottam, hogy ez a Mirage, bár tényleg marha drága, egész egyszerűen tökéletes lesz nekünk… De jól fog mutatni a rusztikus bútorral és a beton padlóval! Már alig várom!!!! :)
SHARE:

2017. április 21., péntek

Konyha geometrikus burkolattal

Tök jó képet vadászatam a Pinteresten. Egy egyszerű fogantyú nélküli tölgy furnér konyhát geometrikus burkolattal. Ennek az ici-pici helyiségnek végtelenül jól áll ez a mozgalmas hátfal. 

Hasonló burkolatot legutóbb az acdesign-nál néztem (itt). Nemsokára veszek is belőle, és ez lesz egy általam tervezett lakás visszatérő momentuma. Majd jelentkezem az eredménnyel! :)
SHARE:

2017. április 19., szerda

Beszéljünk a vécéspray-ről!

Nekem is van. Neked is van. Mindenkinek van. Szükséges darab, amióta behoztuk az illemhelyet az udvarról… Szeretjük vagy nem, ez van. 

Egy kis személyes info: az enyém mindig “óceán” illatú, ragaszkodom hozzá!...:) Szerintem ez az egyetlen elfogadható illat, de persze még irodán belül is megoszlanak a vélemények: a kolléganőm például a gyöngyvirágosra esküszik. Azért hoztam most fel ezt a témát, mert felfedeztem egy tényleg hasznos újítást, és miután a lakás egy állandó kiegészítőjéről van szó, gondoltam, megosztom itt veletek is.

Az AirWicknél (végre) rájöttek, hogy mennyire bosszantó tud lenni ezeknél a fújós rendszerű (szakszóval aeroszolos) légfrissítőknél, amikor a permet a levegőbe fújás után rögtön visszahullik: biztosan ismerős, amikor légfrissítő illatú frizurával jössz ki a vécéről… De aláhullik a permet a környező berendezési tárgyakra is, ahol alkalmasint nyomot is hagy.... Erre az általános problémára kerestek megoldást az AirWick fejlesztői, és a jó hír, hogy találtak is! Egy kis technikai adalék: az aeroszolos légfrissítők hagyományosan vízben oldják az illatanyagot. Az újdonság pedig, hogy ezt a vizet most kihagyta a fejlesztő csapat, és lecserélte egy olyan megoldásra, amely kizárólag magát az illatanyagot porlasztja a levegőbe. Ezáltal nincs több nedves “felhőcske”, sem vizes nyomok, csak a friss illat.

Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe senkinek?! :)

Pofon egyszerű és nagyon hasznos ötlet! Az pedig extra jó pont (térkultúrálisan biztosan), hogy a technikai újítással egy körben a palack dizájnját is újragondolták, tetszetősebbre, a mai elvárásoknak jobban megfelelőre cserélték. Szerintem kifejezetten menő lett, ezt már simán “kiteszem az ablakba”. :)
SHARE:

2017. április 12., szerda

A barkácsáruházak csapdája...


Őszinte leszek: a barkácsáruházak kínálata egyre vonzóbb. Sok jobb minőségű termék jelent meg, és designban is sokszor tudnak klasszat felmutatni. Én például rendszeres vásárló vagyok az Obiban… :)
Most is, amikor a kerti ágyakat mentem megvenni (ezekről írtam ITT), elsétáltam a laminált parketták közé, hogy felfedezzem a kínálatot. Anno az irodába is itt vettem egy kedvező árú, de szuper-designos burkolatot, amire azóta is mindenki rákérdez, ráadásul elég tartósnak is bizonyult. 
Most is találtam a sor legvégén felburkolva egy nekem tetsző padlót: az össze-vissza méretezett hatású Facro Trend laminált lapot, amelyet gyorsan le is fotóztam (lásd felül). Tetszik a fára megtévesztésig hasonlító struktúrája, a közép-barna szín, amely még pont barátságos, de éppen nem túl sötét… Persze a jól kinéző lap mindjárt nem is annyira olcsó: az OBI-ban 5.522 Ft-ba kerül…
De van már nekem ebben tapasztalatom… Emlékszem, hogy találkoztam már olyan márkás termékkel, amit az Obi egyedileg csomagoltatott magának, és így "saját márkássá" tette. Ez egyébként nem szokatlan a kiskereskedelemben: élelmiszereknél is így alakulnak az egyes láncok saját termékei, igaz, ott a "saját márkás" általában olcsóbb, nem úgy az Obinál… Beütöttem, hogy "Farco Trend laminált" és ki is adta nekem a Kaindl termékét 3.990 Ft-ért (ITT). Az is igaz, hogy az Obinál azonnal elvihetően raktáron van, de ha nem másnapra kell, akkor érdemes más kereskedőt választani, hiszen 100 m2-re vetítve 150.000 Ft-ot lehet spórolni… :)

SHARE:

2017. április 10., hétfő

Milánói napló - Kedvenc stand: KARMAN

Tegnap este hazaérkeztünk a három napon át tartó design-őrületből, a világ legfontosabb bútorkiállításáról, a milánói iSaloniról. Először veszek részt azon az eseményen, ahol a bútorkiállítást lámpakiállítással kombinálták, ezt ugyanis két évente tartják meg, engem pedig eddig jobban izgatott a másik két évente tartott konyhával kombinált kiállítás. 

Nagyon izgalmas volt élőben látni a szívemnek legkedvesebb lámpák nagy részét, és megcsodálni/megtapogatni kedvenc cégeim újdonságait. Két kedvenc standom volt idén, ebből az egyik pont a lámpás részlegen, a KARMAN kitelepülése… Ide célirányosan érkeztünk, Manna kolléganőm ugyanis új lakásukba most rendelte meg az egyik lámpájukat, és - bár a csomag már megérkezett - még nem látta élőben leendő étkezőjük díszét, gondolta, legalább itt most csekkolja, tényleg jól választott-e… :) Bátran állíthatom, hogy jól!

Az egész stand maga volt az frissesség. Sok zöld, dzsungeles hangulat, indusztriális kiegészítőkkel, remek termékekkel. 
Egyik kedvencem ez a drótból hajlított állólámpa.
És az óriás kristályok...
Manna leendő lámpája egyszerűbb darab, de nagyon mutatós. Az alálógó tartóba mécsest kell helyezni! 
De a legeslegnagyobb kedvencnek mindnyájan a kerti szerszám-lámpákat szavaztuk meg. A vasvilla, ásó és gereblye formák nyelébe rejtett világítás attól függően ad erősebb, vagy hangulatosabb fényt, hogy mikánt támasztjuk le.  Tök jó!
A hetet a milánói kiállításról készült beszámolóimnak szentelem… A folytatásig gyönyörködhettek a KARMAN lámpáiban a honlapjukon is (ITT), beszerzéssel kapcsolatos kérdéseitekkel pedig forduljatok bátran a magyarországi forgalmazóhoz a Solinfohoz (ITT). 
SHARE:

2017. április 5., szerda

Napi kanapé: modern chesterfield

A chesterfieldről mindenkinek egy szivarfüstos angol szoba súlyos, nehézkes bútordarabja jut eszébe. Pedig milyen frissek tudnak lenni ezek a tűzött kanapék!
Képek: itt, itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2017. április 4., kedd

A világ legegyszerűbb kandallójára vágyom...

… annyira egyszerűre, hogy olyanról nincs is kép. Ezek itt mind túldíszítettek! :)))
Képek: itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2017. április 3., hétfő

Betonpadlók

Világosabb, vagy közepes árnyalatot válasszak? Szerencsére még van 1 hónapom eldönteni….
Képek: itt, itt, itt és itt
SHARE:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.