2017. május 26., péntek

Gardróbok megtervezve!

Nemsokára (legalábbis remélem) alakíthatom már a saját házunk bútorozását is. Van két helyiségünk, amelyek előszobai, kabát és cipő tátolásra lesznek berendezve, ezekkel még csak gondolati szinten foglalkoztam. Az egyik ilyen tárolóban már van egy klassz mély szekrény, ezt megörököltük az előző tulajtól, a másik - a bejárattal szemben lévő lépcső alatt újonnan kialakított - tároló fogja ellátni az előszoba funkciót, miután a teraszról gyakorlatilag a nappaliba érkezünk. Itt lesz majd sok-sok cipőtároló és akasztó az éppen használatos kabátoknak.

Ma a hálószobában található beépített szekrényeket terveztem meg.  A hálószobánk egy helyiségben található a fürdőszobánkkal, a két funkciót a kétoldalról megközelíthető 2 méter magas ruhásszekrény választja majd el, amelyet - esztétikai okokból - a tetején és az egyik oldalán "befalaztatok" majd egy 7 cm-es gipszkarton fallal.

Az alaprajz így néz ki. Azt majd még a helyszínen - a térérzet függvényében - átgondolom, hogy 10 cm-t ne toljam-e az ágy felé az egészet, és szerencsére nincs olyan előre betervezett cucc a falon, ami ezt az utólagos döntést akadályozná.
Amint látjátok a szekrény összesen 1 méter "vastag", azaz egy 40 cm-es és egy 60 cm-es mélységű elem kerül egymásnak fordítva. Egyszerű fehér, magasfényű frontot szeretnék, az Ikea Pax pontosan meg fog nekük felelni! Összesen 2x2,5 méter szekrényről beszélünk, úgy tervezem, hogy az egyik oldal az enyém, a másik Danié lesz, és akkor nincs hiszti, hogy ki-mit-hova tesz… Most is teljesen külön vagyunk szekrényileg és ez nálunk remekül bevált.

Első körben azt kellett eldöntenem - az Ikea méretsajátosságai miatt - hogy kinek lesz több 40 cm-es és kinek több 60 cm-es szekrénye. Úgy döntöttem, Daninak adom a többletet, hiszen neki talán több akasztósra van szüksége az ingei meg az öltönyei miatt.

Elkezdtem nézegetni a Pax elemlistáját, a különböző belső rendezőket, és már-már elcsábultam a klassz dolgokra (rekeszes kispolc az öveknek pl, vagy a kihúzható ékszertartó felette üvegpolccal), de akkor mindig kiderült, hogy az pont nincs 40 cm mélyben, stb… Így esett, hogy végül egészen unalmasra sikerült az összeállításom. Közben folyamatosan rohangáltam a mostani gardróbok és a laptomom között egy mérőszalaggal, hogy felmérjem, mi mindent kéne elhelyezzek, amihez milyen beosztás volna optimális. Mindnekinek ezt javaslom. Ne valamilyen elvont elgondolás alapján állítsátok össze a szekrényeiteket, hanem mérjetek, számoljatok, miből, mennyinek és milyen típusú rendszerezőn kell elférnie… Nekem ez gyorsan ment - nem először csinálom… - Nektek talán nem fog, de higgyétek el, minden befektetett perc százszorosan megtérül majd!

Végül ilyenek lettek a gardróbjaink:
Annyit még elmondanék ehhez, hogy az alaprajzon az ággyal szemben jelölt két "doboz" egy-egy fiókos komód, ide kerülnek majd az alsónadrágok-zoknik-bugyik-melltartók, ezért tettem a szokásosnál kevesebb fiókot a beépített gardróbokba.

A tervezéskor pár szempontot figyelembe vettem:
- a polcos elemeknek jobb a 40 mély, mert a 60 nem igazán kényelmes 2 sor ruhának, 1 sornak viszont pazarlás.
- alulra a fiók / drótkosár sokkal kényelmesebb választás, mint a polc, pláne ha 60 cm mély szekrényről van szó, hogy ne kelljen leguggolva előbányászni a hátsó cuccokat
- a nadrágok szépen elférnek félbehajtva a tartón a 40 cm mély elemben is, nem erre nem vesztegetek az értékes 60-as akasztós részből.

Körülbelül ennyi fért el 2x250 cm-en úgy, hogy maximálisan figyelembe vettem a tárolási szükségleteinket. Így már csak az árat kell kiszámolnom, hogy egy-két hét múlva felkészülten vágjak neki a shoppingnak... Jaj!
SHARE:

5 megjegyzés

  1. Számomra két nagy csoda van a végeredményben: Petrának nincs egyetlen hosszú ruhája, kabátja sem? Télen sem, nyáron sem? Én ezzel mindig küzdök, hogy teljesen más típusú ruhákat kell elhelyeznünk a különböző évszakokban, főleg női vonalon (a téli kötöttek nem szeretik az akasztást, mert szét nyúlnak, a nyári vékony könnyed darabok nem szeretik a polcokat, mert gyűrődnek, ha nem gyűrődős anyagúak akkor meg szétcsúsznak egymáson).
    A másik hatalmas csoda, hogy én tuti kihasználnám a szekrények feletti elfalazásra kerülő részt is, pl. az épp nem aktuális évszakú ruháknak... persze ha a házban máshol van rengeteg tároló hely, akkor ez érthető hogy kevésbé szempont).
    Illetve a szekrény ajtók az alaprajzon most kicsit furán nyílnak, különösen a fal mellett közvetlenül lévő szekrény részeken...

    VálaszTörlés
  2. Éles szemed van… :) Számoltam és mérlegeltem: 3 db hosszú ruhának nem pazarlok el egy 50 cm-es szekrényt. Vagy beakasztom a Danihoz, vagy begyömöszkölöm kicsit az alsó rúd mögé, ha olyan a cucc… A kabátok - mint írtam - külön helyiségben kapnak helyt a cipőkkel. A jól megtervezett tárolás lényege, hogy ne kelljen évszakonként átpakolni mindent. Mi nem is szoktunk… 2,5 méter / fő szekrényben (cipők és kabátok nélkül) elférünk simán mind a 4 évszakos ruháinkkal. A szekrények feletti részt pedig beáldoztam a design oltárán, végülis mindek bámuljak egy szekrény-monstrumot, csak hogy legyen ott pakoló hely, amire most ugyan nincs szükség, de ki tudja, majd valamikor a jövőben…. :)))) Az ajtók nem helyesen vannak ábrázolva az alaprajzon, csak jelzésértékkel szerepeltettem őket, amikor még nem tudtam, hogy lesz a gardrób. :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Petra! Gyönyörû ez a padló! Mit lehet róla tudni?
    Tanácsodat szeretném kérni, padlóválasztás ügyben. Hirtelen úgy alakult, hogy le kell burkoltatni egy pici nyarlórész padlóját. Eddig linóleum volt, azt fel szeretnénk szedetni. Mit ajánlasz helyette? Egy nem túl jó szigetelésû faházrészrôl van szó, amit télen nem fûtünk. Egy semleges, költséghatékony, de mégis esztétikus padlót szeretnénk, mert reméljük, 10 év múlva már nem ez a ház áll ott. Nagyon szemezek az általad is ajánlott Keindl laminált lapokkal, de nem tudom, hogy egy télen nem használt házban milyen feltételeknek kell megfelelnie a padlóburkolatnak. Köszi elôre is!
    Sok sikert a munkádhoz és az új házhoz!
    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Réka! A legtutibb a ragasztott vinyl padló, ez jól is néz ki, és vízálló. Nézd meg az Exponát (google-ba üsd be, megtalálod). Egyébként nálunk a nyaralóban a szobákban fa svédpadló van, és az is rendesen bírja, pedig ott sem fűtünk. Sok sikert! Üdv, Petra

      Törlés
    2. Köszi a választ, Petra! Megnézem a vinylt! Mi is gondolkodtunk rajta, de azt mondták, nincs ember, aki letegye, mert mindenki Ausztriában dolgozik... De még futok egy kört. A fapadlólenne a legszebb, de mivel nem tervezünk nagyon hosszútávra, olcsóbbat szeretnénk. A Kaindl akkor serinted nem a legjobb ide? Réka

      Törlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.