2018. február 17., szombat

Eredeti, vagy egyedi?

A Térkultúrának mindig voltak izgalmasabb és visszafogottabb napjai, és most nagyon boldog vagyok, mert egy-két belőlem őszintén kibukó és kevéssé finomkodó poszttal elképesztő pezsgés indult meg a héten! Az emberek elgondolkodtak és írnak, reagálnak, egyetértenek, vagy kritikát fogalmzaznak meg...

Főleg az alábbi két poszt sarkallta vitára az embereket:
- Perzsa szőnyeg modern lakásba
- Divatos + új + olcsó = kommersz

A neten fellelhető sok - szerintem - bóvlinak minősíthető lakás hatására megírt kibukós posztom gyors kirohanás volt, nem igazán átgondolt, hanem érzelemből megírt tartalom. Ennek ellenére vállalom minden mondatával, igaz, néhol, a gondolatébresztő kommentek hatására kicsit finomítottam az álláspontomon. Engedjétek meg, hogy a két, rám legnagyobb hatást gyakorló "kritikát" beemeljem ide, és a válaszomnak nagyobb terjedelemt adjak.

/Kép forrása: nlcafé/

"A divatot, trendeket eleve az utánzás és a menekülés kettőse mozgatja. Érdemes azért mérsékelten követni az aktuális trendeket, talán kevesebbet „inspirálódni”.
https://www.nlcafe.hu/otthon/20140619/hogy-berendezik-a-sajat-otthonukat-a-profik/
A lustábbak amúgy mindig jól járnak, nekik is biztosan tetszik a pinteresten a falhoz állított létra, meg a régi zsúrkocsi, meg van egy csomó ilyen példa, de lusták beszerezni, aztán meg már úgyis kínos lesz, szóval mindig csak azt a kis időt kell nyugiban kivárni."

/Kép forrása: nlcafé/

Amikor számonkértem, hogy most akkor rossz példaként hozta-e be a nappalijainkat az üzenetküldő (szégyen - talán az elmúlt napok néhány támadasa miatt - de jól felpaprikáztam magam, ahelyett, hogy jobban koncentráltam volna a tartalomra....) akkor a következő választ kaptam:

 "Nem, dehogy, nem negatív példának tettem be a linket (remek nappalik) csak azért, mert akkor még egyenesen imádtad a replikákat, ezt nyilatkoztad a cikkben. És csak azt akartam dadogni, hogy nem a lelkiismeret kezd el hirtelen feltámadni, hanem akkor kezd el zavaró lenni, akkor fogjuk menekülőre, ha már túl sok a követő. De ezt Simmel okosabban megírta. Písz. üdv, Lovász László"

/Kép forrása: nlcafé/

Erre erősített rá egy következő kommentelő: 

"Itt hangzott el a kulcsmondat: "nem a lelkiismeret kezd el hirtelen feltámadni, hanem akkor kezd el zavaró lenni, akkor fogjuk menekülőre, ha már túl sok a követő" Így van. Nem hirtelen az eredetire kezdesz el vágyni, hanem oda menekülnél a sokaság elől. A cikiség jelző akkor fogalmazódik meg benned, amikor már minden tarka kutya is olyat akar, mint te, amikor már nem akarsz azok közé tartozni, akiket tetszik vagy nem, kicsit lenézel. A tömeg, a proli, a tudatlan massza...vagy hívhatjuk akárhogy. És ezzel nincs is semmi baj, ez természetes. Csak az nem annyira korrekt vagy igaz, ha az eredeti darabok hirtelen felistenítése mögé bujtatjuk az emberundorunkat. :)"

És ez az egész nagyon elgondolkodtatott.... Annyira, hogy muszáj volt az egész jelenséget az indulataimon túl megvizsgálni. Egyrészt, mert az egyediség/eredetiség kérdéskör simán megér többet annál, hogy lábjegyzetekben kommunkáljunk róla, másrészt, mert úgy érzem, a téma összefügg azzal, hogy a lakberendezéshez való viszonyom válságba került, hogy megkérdőjelezek mindent, amit korábban csináltam, vagy most csinálok, hogy napjainkban többet lovagolok, mint amennyit tervezek...

Lászlónak nem tudok elég hálás lenni, hogy felhívta a figyelmemet egyetemi tanulmányaim méltatlanul elfeledett gondolkodójára. Georg Simmel német filozófus, szociológus pszichológus (1858-1918) Válogatott társadalomelméleti tudományi tanulmányok c. kiadványában található elmélete a divatról. Simmelre általában jellemző, hogy a társadalmi jelenségeket egyfajta dualizmuson keresztül magyarázza, a divatban ez az egyszerre jelen lévő kitűnés és utánzás kettőssége. A divat egy adott minta utánzását jelenti: egy-egy egyedi igény teremt divatot, amely terjed, és ahogy az alsóbb réteg magáévá teszi, a felsőbb réteg elhagyja azt az elkülönülés igénye miatt. Tehát az elterjedés, újabb egybeolvadás révén a divat saját megszűnése felé halad, miután éppen e terjedés szünteti meg a különbözőséget.

1955-ben Elihu Katz és Paul Felix Lazarsfeld foglalkozott először az ún. "influencer marketinggel" és finomította a simmeli felső réteg - alsó réteg összefüggést a véleményvezérek és a követők kapcsolatára. És amíg Simmel a társadalom "idegességének" tulajdonította a divatok változásának sebességét, ma inkább a közösségi média, de úgy általában a felgyorsult információáramlást tesszük felelőssé. Az influencerek eredetiek szeretnének lenni, a followerek pedig a “menők” csoportjához tartozni, de minél később csatlakozik valaki, annál kevésbé lesz eredeti, és a nagyobb tömeg úgy jár, mint a lúzer a piramisjáték alján…
Én magam mindig kerestem az eredetiséget, de közben meglovagoltam a divathullámokat is. Személyes fejlődésemnek azt tartom, ha választásaimat tudatosan elemzem, és képes vagyok eldönteni, hogy egy adott tárgyat a divat, vagy egy őszinte, belső kényszer miatt választok. És bár szeretném magam leválasztani a manipulátorokról, a szakmám ezt nem engedi, hiszen annyi döntést kell hoznom a mindennapokban, amennyi eredetiség a földön nincs! Ez okozza az én szakmai frusztrációmat.

A másik kommentelő kicsit sarkosabb véleménye azon gondolkodtatott el, hogy mi az egyedi és az eredeti, és, hogy valóban "az eredeti darabok hirtelen felistenítésébe" akarnám-e bújtatni "az emberundoromat."

Észrevettük-e eddig, hogy az EREDETI a magyarban egy többértelmű szó. Eredeti, mert az a gyártó készítette, akinél a gyártási jogosultság van, vagy - átvitt értelemben - eredeti, mert különleges, szokatlan, érdekes és újszerű.

Vagy, a Wikiszótár.hu értelmezésének első pontja szerint: “Eredeti (melléknév) = Mások által utánozott (példány, írás, alkotás), amelyből több későbbi hasonló alkotás, fordítás, átdolgozás, másolat készül.” Mennyire izgalmas, hogy az EREDTI, azaz a márkás sorozatgyártott darab – ahogy a wikiszótár rámutat - már nevével önmagában hordozza saját másolatait. Hiszen, már, azzal, hogy kimondjuk, hogy "eredeti", feltételezzük, hogy van másolat...

Nem kéne-e ekkor megbarátkoznunk a gondolattal, hogy – egy véletlenszerű divathullám – közönségessé változtathatja a szeretett darabot.

Jogos-e a felháborodásunk, amikor egy forma elvszeíti érdekességét és újszerűségét (viccesen szólva az eredeti elveszíti eredetiségét...), mert – köszönhetően az olcsó másolatoknak - minden otthonban jelen van?

Jogos-e, hogy az olcsó másolatok – közép távon - elértéktelenítik azoknak a befektetését, akik hajlandóak voltak kifizetni azt az árat, amivel megtisztelik a tervezőt, a minőségi gyártást és a fenntartható fejlődést? Mert az "eredetiség" egyúttal ezeket is jelenti, és igen, ha innen nézzük, akkor "felistenesítem" az eredeti darabokat, bár az is igaz, ezt már a korábbi posztomban is megtettem (ITT).

Nem tudom…

Lehet, hogy az “eredetiség” szó jelentése, valamint az ipari termelés hatására a tervezőtől különválasztott tömeggyártás törvényszerűvé teszi ezt a folyamatot… Törvényszerű, mert ezeket a termékeket kifejezetten sorozatgyártásra tervezték!

John Stuart Mill filozófus szerint az utánzás egy pszichológiai örökség, amely a gondolat és gondolatlanság házasságából született. Az utánzó embernek nincs felelőssége, nem kell döntést hoznia... Senki nem szeret ilyen szerepben tetszelegni, de már a feloldást is - paradox módon - az általam nagyra tartott emberek otthonaiban keresem... :)

Összességében úgy látom, hogy a nagyok egy úton járnak..

Megmaradnak eredetinek (azaz különlegesnek, érdekesnek és újszerűnek) azzal, hogy EGYEDI darabokat választanak, iparművészeti tárgyakkal és képzőművészeti alkotásokkal veszik körbe magukat, és amibe egyébként belefér egy-egy nagyra tartott tervező eredeti (vagy replica) darabja, amit nem az utánzás, hanem a tisztelet hív be. Ennek egyik szélsősége a tárgy-fetisiszta Philippe Starck lakása (ITT), másik pedig a bonyolultabb vizuális ingereket mellőző, az egyszerűségre, a funkcionalitásra és a minőségre koncentráló John Pawson otthona (ITT).
Köszönöm az izgalmas kommenteket, örömmel várom őket ide is... 
SHARE:

5 megjegyzés

  1. Szia Petra!

    A korábbi cikkel nem tudtam mit kezdeni, nem teljesen értettem, hogy mi a gondolataid gyökere. Az jött le belőle, hogy eleged van az egyen lakásokból, a divathullámokból, hogy nem tisztelik a vásárlók a tervezőt, mivel nem az eredetit veszik meg, noha az lenne a helyes, és ezentúl te is így fogsz tenni, bár ha veszel replikát, azt azért annak tudod be, hogy tiszteleted fejezed ki a tervező iránt:). A fenti cikk már jobban 'megihletett':).Egyetértek én is az alábbi hozzászólással: "nem a lelkiismeret kezd el hirtelen feltámadni, hanem akkor kezd el zavaró lenni, akkor fogjuk menekülőre, ha már túl sok a követő". Ahogy írtad is, nap, mint nap rengeteg döntést kell hozzunk, legyen az a lakberendezéssel kapcsolatos vagy bármi egyéb, és ezeket a döntéseket nem elkülönült szigetekként tesszük meg, hanem rengeteg minden, reklámok, social media, környezetünk stb hatással vannak ránk (saját belső értékrendünkön túl), amiknek eredőjeként hozzunk meg a döntéseket. Az az igény, hogy különlegesnek, egyedinek érezze magát az ember mindenkiben megvan, amivel szintén nem az egyediséget követjük, hanem betagozódunk a társadalom egy rétegébe, ami lehet egy felső réteg, ahol megtehetik, hogy megveszik a tervezői darabokat, vagy az alsóbb rétegekbe, ahol nincs rá forrás és annak replikáit veszik meg. Én ezt nem látom ördögtől valónak, egyrészt nem érzem, hogy attól lesz egyedi egy otthon, hogy tervezői darabok vannak benne (ahhoz csak pénz kell, ahhoz, hogy legyen egy személyes jellege valami más is), másrészt üdvözlendő, hogy valaki szeretné széppé tenni az otthonát. Ha nem ez a foglalkozása/hobbija, nem feltétlenül tudja, hogy az adott darab valami másolata. Saját pédámból merítve, kb 3 éve kezdett érdekelni a lakberendezés, azóta rengeteg blogot, cikket olvasok, nézek enteriőröket. Korábban fogalmam nem volt róla, hogy mi az a pantone szék vagy egg chair stb. A 3 év alatt formálódott a lakberendezéssel kapcsolatos ízlésem, és észreveszem a trendeket, kezdek unni egy-egy stílust, enteriőrt, ha már sokat látom, illetve egyszerűbb kiszűrjem a gagyit, és ezzel most gagyival nem mindent, ami másolat illetek. Ezzel nem érzem magam igényesebbnek, egyszerűen érdekel ez a terület hobbi szinten. Akinek nincs gyakorlata, lehet kevésbé veszi észre ezeket. Azzal egyetértek, hogy a gagyit, ami szétesik, nem hasznáható, látványra is az, nem venném meg, de vennék egy jó minőségű másolatot és ezt nem érzem a tervezővel szembeni tiszteletlenségnek.
    Lehet nem szorosan arra reflkektáltam, amit írtál vagy rosszul értelmeztem, mindenestre azt akartam kihozni az írásomból, hogy sokszor megkérdőjelezhető az, hogy valamire/valakire azt mondjuk, hogy egyedi, mert valójában egy bizonyos értékrendet/stílust stb képvisel, amivel sok mindenki más osztozik egy társadalmi csoporton belül, amivel már elveszti egyediségét. Példaként, én magyar ruhatervezői darabokat hordok, amivel kitűnök sok helyen, mert relatív kevesen hordanak még ilyen ruhákat. Ha elmennék egy magyar divatbemutatóra valószínűleg egy lennék a sok közül ,akik osztoznak ilyen irányú szenvedélyemben:).

    Üdv,
    Barta Bori

    VálaszTörlés
  2. A föld tele van eredetibbnél eredetibb dolgokkal. Azzal, hogy a már látott eredetiséget, egyediséget lekoppintjátok ti lakberesek, abban a pillanatban ti nem vagytok többé eredetiek, egyéniségek. Okkal lesztek frusztráltak!

    VálaszTörlés
  3. A poszt arról akar szólni, hogy a világ rendje az, hogy divatok jönnek mennek. Egyes embereknek - érdeklődési körüktől függően - valamiben elmélyednek és előbb-utóbb eljutnak oda, ami mások szemében “sznobnak” tűnik. Hogy ahol nem az eredetisèg a lényeg, ott a minőséget, máshol meg az eredetiséget fogja értékelni. Ha már annyit látsz (olvasol, hallasz...), hogy ismersz minden klisét, akkor megcsömörlesz tőle és az egyediség felé fordulsz. Szerintem ez nem jó, vagy rossz, hanem egy természetes folyamat. És egyfajta fejlődés is, amit egy adott terület alapos ismerete vált ki. Ennyi... Az egyediség pedig teljesen független a pénztárcàtól (bolhapiacok, stb...), így a kommerszre a pénztelenséget nem fogadom el érvként. De a kommersz terjedése - még ha az én szememet bántja is - nem elítélhető. Miért vàrnám el mindenkitől, hogy eljusson a lakberendezési ismereteknek arra a fokára, hogy egyediségre törekedjen? Ő foglalkozzon mondjuk irodalommal... Vagy orvostudománnyal. Ha ott alkot valami “eredetit”, még a végén meglesz a rák ellenszere... 😀

    VálaszTörlés
  4. Egyik, sokak által követett lakberendező azt tanácsolata követőinek, ne vegyenek festményeket, mert túl nagy vállalás, túlságosan uralná a teret, meg mittudomén, helyette ajánlott jó helyeket, onnan nyomtathatunk ki nekünk tetsző képeket, és jópofa keretekbe rakva készítsünk képfalat. Ez az egyik véglet. Sokkal becsülendőbbek azok az utak, amelyeken te jársz, a kételkedés, felülvizsgálat. (Persze végül aztán úgyis arra jöhetünk rá, hogy érdekesség csak belül keresendő.:) Respekt. Kívánom, hogy a rágód íze örökké tartson. :)

    VálaszTörlés
  5. szerintem nagyon bátor "ciklusba" fogott ezekkel az írásokkal! nem követem a kommenteket, így lehet, hogy ismétlek csak (akkor bocs). Walter Benjamin jól ismert írása nekem ide kívánkozik még http://aura.c3.hu/walter_benjamin.html

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.