2018. február 6., kedd

Lakás a Városligetnél párizsias kilátással

Közkívánatra "egyben" is bemutatom egy frissen elkészült munkámat. Már a legelején szeretném leszögezni, hogy a berendezés viszonylag kis költségvetésű, mert a lakás kiadásra készült, befektetési céllal vásároltuk, így sok benne a kompromisszum, nem egészen olyan, amilyennek mondjuk magamnak tervezném. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok rá, mert azt hiszem sikerült visszaállítanunk egy elegáns házban található elegáns lakás hangulatát, amely csodálatos panorámájával - hát, még ha rehabilitálódik a környék... - igazi kuriózumnak számít. 

A lakás a Városliget mellett fekszik, és mi (Dani meg én...) úgy gondoltuk, ez az a környék, amely a formálódó beruházások hatására nagy értéknövekedésen fog átmenni a viszonylag közel jövőben. Befektetésnek kerestünk ingatlant, amolyan nyugdíj kiegészítésnek, amely valószínűleg nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeinket, hiszen két gyereket kell majd elindítanunk az életbe, így - azt hiszem - a lakás inkább az ő gyarapodásukat fogja szolgálni... :)

Az alábbi alaprajz fenti csücskében található hálószoba igazából két szobából állt:  itt volt a konyha és mögötte a cselédszoba. Ezeket mi összenyitottuk, így tekintélyes méretű, csendes és napfényes (a lakás magasemeleti) belsőudvari hálószobát kaptunk. A bejárattal szemben nyílt a spájz, amit mi a folyosó irányából egy kis cipős, vagy takarítószeres szekrénnyé alakítottunk, a többi részéből fürdőszobát terveztünk, amelyet a háló irányából - felhasználva a konyha-cselédszoba közti ajtót - nyitottuk meg. 

Falbontás még kettő történt... Egyrészt a nappaliból korábban két háló nyílt egy-egy duplaszárnyú ajtóval. Kibontottuk az egyik falat, hogy nagy hely álljon rendelkezésre a konyha-étkező-nappali hármasának. És ez az ajtó se veszett el... A nagyon furcsa hall jellegű helyiség (a mostani, a nappalitól bal oldalra látható hálószobából nyílik) kapott ajtót, így zárható gardróbbá alakult, amelyet már csak azért is ajtóval kellett leválasztani, mert ide helyeztük el a gáz cirkót. A hall szerű (most gardróbként funkcionáló) helyiséget kicsit leszűkítettük, erre bővítettük a fürdőszobát, éppen csak annyival, hogy a kád mellé egy zuhanyzó is beférjen. Mit látjátok, a lakásnak nagyon klassz elrendezése volt már eredetileg is, nem igényelt nagy beavatkozást.... 
A nappali legvégén kapott helyt a konyha, ami általában nem igazán praktikus, lehet végigcsurgatni a szemétlevet a parkettán, de bevállaltam ezt a kompromisszumot a design oltárán... A konyha egyszerű Ikea bútorát a márványhatású greslap teszi különlegessé (a fennti képen kicsit jobban látni). 

Az amorfan felszerelt könyvespolcok is Ikeásak, a hatalmas, drótból hajlított női fejet az ArtKraftból vettem, egy régi fodrászat cégére volt egy pesti bérház homlokzatán. A kis fa fotelek történetét már megírtam (3 lakás 6 szék - ITT), a kanapét a Mömaxban vettem, méreteihez képest, meg amúgy is, nagyon kedvező áron. A réz zsúrkocsi a régi lakásunkat díszítette, a vateráról érkezett hozzánk. A két nagy fekete lámpa szintén Mömax, innen valóak a vízzöldre festett igazi bárányszőrök is. A párnákat a Jyskben vettem. 


A csodálatos asztallapot egyedileg gyártattuk, illetve a szomszédban lakó, éppen akkor építkező Manna barátnőm szánta magának, csak véletlenül keskenyebb lett a megrendeltnél, így átvettük. Ehhez sokkal különlegesebb láb dukálna, mint amit most kapott, de úgy gondoltam, egyelőre jó lesz két fekete Ikeás bak is. Ez kicsit kilóg a stílusból, de egye kutya, hátha nem lesz ennyire szőrszálhasogató az új lakó... :) Ugyanez persze az átlátszó króm lábas Ikea Tobias székekre is igaz, de miután éppen akkor számoltuk fel az irodánkat, ahol rengeteg ilyen darabunk volt, értelemszerű volt az átköltöztetésük. 

Az angol kis szekrény a hálószobában különleges darab, skóciából érkezett, ajándékba kaptam egy ismerősünktől, a Mária Terézia csillárt pedig fillérekért vettem a neten, igaz, a felújítása már nem nem éppen annyi volt... 

Ez az a kilátás, ami nagyon megfogott engem, és amiért valahogy olyan párizsiasnak érzem a lakást... :)

A nappaliból az egyik hálóba lehet bejutni, amelyet egyelőre nem rendeztünk be, ennek funkcióját a leendő bérlő fogja megadni, és majd ehhez igazítjuk a bútorozást.  Itt is megbántam már, hogy az éppen kéznél levő kicsit stílusidegen lámpákat tetettem fel a falra, de ha majd úgy alakul, ezeket örömmel lecserélem. Ugyanitt egy pár 3 izzós fali/mennyezeti lámpa olcsón eladó... :))))
A nappali másik oldalról a folyosóra nyílik, vagyis inkább fordítva - a folyosó végén ott a nappali... Itt is van valami, ami magyarázatra szorul, ez pedig ez a belógó nagy fehér "konyhapult", amely a mosó- és szárítógépet rejti. Valóban (nem) kicsit asszimetrikus, és többen is kérdezték, miért nem inkább a gardróbba rejtettem. Igen, dilemma volt, és sokkal jobban nézne ki a folyosó egy szexi kis mini-kanapéval mondjuk... Csak, hogy... Ha ezt a két gépet még berakom a gardróbba, akkor oda nem férne el két öltözködni szerető ember teljes ruhatára, tehát végső soron és használat alatt előbb-utóbb egy baromi nagy szekrény kerülne a folyosóra. Ezt igyekeztem megelőzni ezzel a megoldással, amely abban a pillanatban nem lesz ennyire esetlen, hogy a sok össze-vissza képből álló összeállítás fel nem kerül a falra, és egyensúlyt nem teremt a két oldal között. Ez esetben a praktikumot előrébb helyeztem a dizájnnál...  Mindenképpen meg szerettem volna mutatni ezt Nektek, hogy lássátok, az ember a józan ész mentén néha milyen döntésekre kényszerül.
A mennyezetre aranyra fújt egyszerű Ikea üveggömb lámpák kerültek. 

A folyosóról nyílik a lakás legbrutálabb része, ez pedig nagyon bevállalós fürdőszoba. A helyszínen mindenki imádja, így fotón meglehetősen erősnek tűnik... Nem is a mosdó környéke:

Mint inkább a kádé. De kontextusba helyezve a sok fekete fallal és mennyezettel, élőben nem ilyen zizi, kifejezetten mutatós és extrém.

A hálószobából is hiányzik még a dekor, az ágytámla felett a képek a falról. Az ágy is Mömaxos (mondtam, hogy budget munkáról van szó... :)) Ide is - mint a nappaliba - az Ikea felhőcskés lámpáiból szereltem össze hármat, hogy elég fényt adjon, és még látványosabb legyen a nagy térben. Kicsit látszik oldalt, hogy a teljes falat beépítettük Ikea Pax gardróbbal, amit utólag gipszkartonnal zártunk a mennyezethez. 

A hálószobába - a felszedett metlachi helyére - szőnyegpadló került.

Innen nyílik a mini fürdőszoba, amely egy egyedileg épített zuhanykabinból és egy kis mosdóból áll. Itt még nem szereltük fel a tükröt...

Szeretem ezt a lakást. A költségvetése végül nem lett annyira kicsi, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy a beépített anyagok minősége csúcs legyen, hogy a nyílászárókat az eredetire megszólalásig hasonlítóra cseréljük (háromrétegű üveggel a hanggátlás céljából)... Igyekeztem egy-két különleges, vagy elegáns bútort is becsempészni, hogy az összhatás inkább elegnás, semmint szedett-vedett legyen, de való igaz, hogy vannak olyan részletek, amiket, ha korlátlan a büdzsém, akkor másképp csinálok. Ennek ellenére bármikor örömmel beköltöznék ide (is). Remélem, nektek is tetszik...
SHARE:

8 megjegyzés

  1. Csodás, mint mindig :) meg tudnád mondani, hogy a felújítás mennyire jött ki m2-ként? Köszi szépen

    VálaszTörlés
  2. Szia Petra! Imádom.
    Az ágyat mostanában vettétek? Ehhez hasonlót keresek egy ideje #lowbudget De nem találtam a honlapon ehhez hasonlót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Egy ideje sajnos én sem látom, valaki már kérdezte. Mi nyáron vettük. De találtam egy jót nagyon olcsón... Nem ilyen glamouros, de nagyon gusztusos kárpitozott, ezt a linket másold be, itt a fb fotón meglátod: https://www.facebook.com/Terkultura/photos/a.10153591039862335.1073741829.233551297334/10154996539572335/?type=3&theater

      Törlés
  3. Kedves Petra , a lakás szuper lett ! gyönyörű magas ablakok ! - én is laktam ilyen lakásban és nagyon szerettem ! Gondolom nem kevés volt eredetire ablakokra, bejárati ajtóra és 3 rétegű üvegre cserélni.. tudnál ehhez nekem jó céget ajánlani , akik ilyen szépre elkészitik ?Köszönöm !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez engem is érdekelne :-)hasonló lakásunkba kellene előbb-utóbb...fa vagy műanyag?

      Törlés
  4. Szia Petra!
    Gratulalok a lakashoz, valoban nagyon latvanyos lett az eredmeny. Anyukammal epp nappali tuningolast tervezunk es szonyeget es kanapet szeretnenk cserelni. Nagyon tetszik a nappaliban levo vilagos szonyeg. Meg tudod mondani, hogy hol tudunk ilyet beszerezni? Koszonom, Timi

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.