2018. március 1., csütörtök

Üde színfoltok betonpadlón - olvasói munka

Szeretnék egy olvasói munkát bemuttni Nektek, amelyről Rákóczi Zsófia küldött fényképeket.  Zsófi a kislánya születése után váltott szakmát: médiából a lakberendezésre és - bár minden bizonnyal előző szakmájában is nagyon tehetséges volt - azt hiszem, ezt jól tette... :) Azt írta nekem, hogy ez már az ötötdik munkája, biztos vagyok benne, hogy szívesen vállal továbbiakat is, ezért a poszt alá bemásoltam az elérhetőségét is. 

A letisztult, mégis hangulatos kis belvárosi lakásban szépen keverednek a stílusok, az egyes helyiségekben felbukkanó beton, sárgaréz és rattan teremtik meg a folytonosságot. A koncepcióról, egy-két érdekességről meséljenek Zsófi saját szavai:

"A lakás a Petőfi utcában található, 4. emeleti, egy kisebb erkély is tartozik hozzá. Sajnos a felújítás elhúzodott 10 hónapig, mert a társasház képtelen volt megoldani a tető beázását, addig ugye nem fejezhettük be a mennyezetet.

Az eredeti alaprajz teljesen más volt, minden falat át kellett helyezni, hogy élhető tereket kapjunk. Rövidtávú kiadásra terveztem, de most mégis eladjuk, hogy kezdődhessen egy újabb project.

A kedvenc darabom a lakásban a mosdószekrény, amit Jófogáson vettem 8 ezer forintért.  állapotban volt, épp a nővérem és apukám is ott voltak velem, amikor átvettem, csodálkozva nézték, hogy én azért a darabért képes voltam pénzt adni :) Most pedig alig tudják elhinni, hogy ugyanazt a szekrényt látják a fürdőszobában. A fekete kő mosdótálat Németországból rendeltem a Tikamoon oldaláról. Az alap koncepcióm az volt, hogy az arany és réz lámpákat és kiegészítőket fogom keverni a betonnal és rusztikus bútorokkal.

Nagyon szeretem a régi berendezési tárgyakat, minden lakásba választok 1-2 felújított darabot. A szomszéd ház teljesen üresen áll, így nem volt szükségszerű a függönyök felrakása. Mivel elég sokat utazunk, szinte minden útról hoztam haza valamit a lakásba. Bolognából párnahuzatokat, Angliából a vörösréz lámpabúrát, Amszterdamból a képkereteket és az ékszertartót. Van egy farm Angliában - az Nkuku - ahova régóta szeretnék elmenni. Gyönyörű kézzel készített dolgokat árulnak, van, amit helyben gyártanak, van, amit külföldről hozatnak. Mivel sajnos borzasztó messze van mindentől, maradt az online rendelés, aminek a lebonyolításában egy Angliában élő barátnőm segített."

Kaptunk még mit-honnan kisokost is, ha valami felkeltette volna az érdeklődéseteket... 
Kanapé: Innoshop 
Acapulco: Goa home 
Rattan fotelek, nappali lámpa: Solinfo - House Doctor. 
Gardróbszekrény, mosdószekrény: Stile Toscano 
Húsvágó asztalok, Emmanuelle szék, rattan lerakóasztalok, állólámpa: Woodelier 

Zsófia elérhetősége: rakoczi.zsofi@gmail.com

Gratulálok, Zsófi, nagyon szép lakást hoztál össze!!!
SHARE:

7 megjegyzés

  1. Nagyon szép, harmonikus, remek dizájn. Praktikum és funkció szempontjából nincs végiggondolva, talán a kiadás miatt. 1 hétre sem ideális, élni benne viszont nem is lehet ilyen elosztás és bútorozás mellett. Nincs tárolóhely szinte semennyi. A tv úgy került elhelyezésre, hogy a karfátlan díványról nem lehet nézni, de nem is baj, mert pont szemben van a függönytelen ablakkal, nem sokat látnánk rajta. Nincs elkülönítve eltakarható mosó- és szárítóhely. A konyhában nem lehet kényelmesen főzni, mert most épp az a divat, hogy a felső szekrényeket megspóroljuk. Az ülőhelyek az ablakoktól távol vannak, és az összes kiválasztott szék hosszútávú ülésre nagyon kényelmetlen. A függöny kár, hogy hiányzik, szabályozhatnánk vele kívánatos mértékben a beáramló fényt, hőt és hangot, a redőny ezt csk részben pótolja.
    A legsúlyosabb funkcionális hiba számomra, hogy annak ellenére, hogy az egész alaprajzot átépítették, a wc és a fürdő nem került külön helyiségbe. Ennek fontosságát használati szempontból nem kell részletezni. A fürdőszobai tükör pedig egy vicc, kicsi, és a különböző magasságú emberek egyáltalán nem tudják használni.
    Manapság olvasgatva sok lakberendezőnél látom, hogy a funkciókat, a használatot nem gondolja végig, pedig ez lenne a legelső lépés, és utána jön a dizájn.
    Ez a lakás csodásan néz ki, tökéletes ízléssel megkomponált. Minden menőség megvan benne (felső konyhapolcok, kosarak, beton, yucca, perzsaszőnyeg, függönytelenség, minimál, kicsi midcentury, kicsi ipari, fekete, szürke, arany).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves dekopiri!

      Nem értek veled egyet. Én rengeteg rövid távra kiadandó lakást terveztem már életemben (és hasonló mennyiségben meg is szálltam már különböző országokban), és az a véleményem, hogy a sikeres kiadáshoz ez a lakás minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik.
      - Vonzó design, kellemesen kortárs és ízléses hangulat.
      - Éppen és annyi tárolóhely, amennyi szükséges egy rövid távú berendezkedéshez (látszik a képen, hogy ha valaki hosszútávra vásárolja meg a lakást, akkor mindenhol van bővülési lehetőség - nagyobb szekrény formájában)
      - Különleges megoldások: sokan nem szeretik a fürdőszobával együtt épített hálószobát, de még több ember fantáziáját izgatja, milyen lehet benne lenni. Nincs jobb példa, mint egy nyaralás alkalmával kipróbálni. A közös WC mindenki kedélyeit borzolja, de van másik, különálló mellékhelyiség. Ez a WC arra lesz jó, hogy ha nap közben - amikor más nem tartózkodik a helyiségben... - valaki szép fényes tágas helyen trónolna, és olvasna közben, akkor azt itt kellemesen megteheti. Ha valaki megveszi hosszútávra a lakást, az alaprajz okosan van kitalálva, és egy egynapos munkával felhúzható gipszkartonfal építésével éppen meg lehet szüntetni a zavaró tényezőt.
      - A lakás konyhája méretében tökéletesen ideális egy rövid távú apartmannak. Ha végig megyek az alsó elemeken: fiókos (felül evőeszközök, középen tányérok, alul lábasok), utána sütő, utána 9 személyes mosogatógép, utána mosogató alatti szemetes, utána még mindig van egy belső fiókos elem, amibe még elfér minden, amire esetleg szükség lehet. A nyitott polcos tárolás pedig - hosszú távú tapasztalatom, magam is visszatérően választottam - tökéletesen alkalmas poharak, bögrék, tányérok tárolására. Hosszú távra, állandó berendezkedésre valóban kicsit kicsi - de ezt könnyen lehet orvosolni zárt felsőszekrények felszerelésével például. Illetve nem mindenki vezet nagy háztartást, van aki semmilyet, ezt is tudomásul kell vennünk.
      - A TV elhelyezése egy rövidtávú kiadás során elég marginális kérdés, az emberek jellemzően nem tévézni mennek, amennyit pedig fognak, azt adott esetben a fotelből is nézhetik. Hosszú távú beköltözés esetén pedig karfásra kell cserélni a kanapét. Mit gondolok, hogy miért nincs karfája? Mert a több fő elszállásolására alkalmas apartman kialakítása igényli a kinyitható kanapét, amiből nagyon nehéz kedvező áron karfásat találni.
      Összegezve a véleményemet, amelyet tizenvalahány év tapasztalataira építek, és amelyet rengeteg sikeres rbnb lakásról kapott visszajelzéseim igazolnak:
      - a lakás tökéletesen megfelel a rövidtávú kiadás minden kívánalmának, és miután erre lett kialakítva, így a tervező tökéletes munkát végzett.
      - a tervező ott is gondos munkát végzett, hogy láthatóan ügyelt arra, kis átalakításokkal az ingatlan hosszútávú tartózkodásra is alkalmas legyen.
      - a tervező jó ízléssel, a célnak megfelelően választotta a bútorokat. Egyes esetekben más cél más bútorozást kívánhat, de hát eladáskor a bútorozás általában nem képezi a lakás tartozékát, az mindig külön megállapodás része.

      Minden kommentelőt óvva intek attól, hogy a maga perspektívájából általános érvényű igazságokat vonjon le bármilyen témában... Egyetértek abban, hogy fontos kétkedni. De ha nem vagy szakember, nem ismered a piacot - a rövidtávú kiadás kívánalmait - akkor esetleg érdemes belátni, hogy a saját lakásod szempontjai (érthetően és logikusan) nem egyeznek másokéval, és elhinned, hogy vagyunk páran, akik tapasztalatból jobban tudjuk, mire van szükség manapság, és mi "megy jól" a turisták között.

      Üdvözlettel,

      Petra

      Törlés
    2. Nem lehet, hogy az igazság valahol középen van?
      Mert szerintem igen.

      Törlés
    3. Mindenkinek lehet egy igazsága a saját szempontjából, nem is kell, hogy középen legyen. Csak egy ilyen megjelentetett enteriőrt nem a saját szempontunkból érdemes szemlélni, hanem abból, amire készült. Nekem aztán nem érdekem védeni, hiszen nem is ismerem a tervezőjét... :) De - tapasztalatból mondom - a lakás arra jó, amire tervezték.

      Törlés
  2. nekem nagyon tetszik!!!!!! meg lehet kérdezni, hogy ki csinálta a betonpadlót, kaphatunk kontaktot hozzá? illetve, hogy a fürdőben a fal - gondolom - impregnálva van valamivel, hogy bírja a vizet. köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mennyire bírja a vizet? (tehát kérdés volt :) )

      Törlés
  3. A tolóajtó nagyon tetszik. Maga sínszerkezet amin az ajtó fut házi barkácsolás eredménye vagy meg lehet valahol vásárolni. Előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.