2019. július 9., kedd

Hello nyár, hello nyaraló!

Ha otthon már minden szép és jó, komfortos, nem beszélve arról, hogy még kert és medence is van, akkor nagyon nem mindegy, milyen állapotú helyen töltjük a szabadidőnket, elvégre otthon is eléggé ki lehet kapcsolni.
Idén mondhatom el először, hogy végre-valahára a saját nyaralónk is elérte a szintet, hogy szívesen töltök benne időt... A környezet - a Balaton-felvidék - eddig is csodálatos volt, de a lerongyolódott falak között éjszakázni nem volt éppen felemelő. Sokat tervzetük, hogy milyen mélységig és mely épületekhez fogunk hozzányúlni, de az élet máshogy hozta. Közben többet költöztünk és építkeztünk, mint gondoltuk volna, így az anyagiak erősen behatárolták a lehetőségeinket. Végül - egyelőre - nem a telken található nagy pajta vált lakóépületté, ahogy azt először terveztük, hanem az eredeti molnárlakot (mert ezt egy vizimalom...) varázsoltuk komfortos nyári bázissá. Az átalakításról már télen írtam egy mindent összefoglaló posztot (ITT), de a külső változásokat nem dokumentáltam megfelelően, ezt gondoltam most pótolni.
Nem sok minden látszik a házból, a négy éve ültetett kis vessző diófa ugyanis őrült növekedésnek indult: itt minden másképp működik, mint "normális" helyeken. Azóta elültettünk még diófát, mert az gyorsan nő... :))))
Ilyen volt a ház, amikor megvettük:
És ilyen most:
Fehérre festettük a sárga falakat, kicseréltük a nyílászárókat, újrarakattuk a támfalat, a lépcsőket, és szaletlit építettünk, mert most már nem kiskertként, hanem teraszként funkcionál a ház előtti magaslat. 
Gyakorlatilag ez a nappalink... A képen nem látszik, de még kanapénk is van itt.
Dani csodálatosra varázsolta a kertet is: mindenhol virágok, bokrok, fák, és köszönhetően a párás levegőnek (meg a sok-sok leszállított lótrágyának...) nőnek, mint a dudva... 
Augusztusban majd mutatok kedves részleteket is.
SHARE:

2 megjegyzés

  1. Szia! Nagyon szép munkát végeztek! Megkérdezhetem, hogy azok a gyönyörű vastag ablakpárkányok miből vannak? Köszönöm szépen ☺️

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.