A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 17., csütörtök

Falra való: össze-vissza ABC

Bár a lakás minden helyiségébe divat betűt elhelyezni, mégis gyerekszobába tartom igazán helyénvalónak ezt a szuper, össze-vissza betű kompozíciót.
Forrás: noosh

2012. május 11., péntek

Popspace: változó élettér 0-18 éves korig

Nagyon izgalmas gyerekbútort találtam, a francia Espace Loggia Popspace bútorcsaládját, amely valóban végigkíséri gyermekünk fejlődését születésétől kirepülésig.

1. Újszülött kor: a fenti képen is látszik, hogy az alap vázhoz (amely egy kellemes kuckót biztosít a babának) választhatunk gurulós ágyat (a babát az első, nehéz időkben akár az ágyunk mellé guríthatjuk), akaszthatunk rá pelenkázó asztalt, a maradék hely pedig bőven elegendő egy csöppség ruhatárának elhelyezésére.

2. Baba kor: sok minden nem változik, de az mégis nagyon fontos. A bölcsőből két szintre állítható kiságy készíthető, a tárolók száma nő. A földön zajlik a játszás, a magaslatban pedig tárolhatunk (praktikusan, hogy a baba ne pakoljon mindent szét egy perc alatt).
3. gyermekek: Az emelvény alacsonyabbra kerül, így egy kevéssé veszélyes játszó-tároló magaslati zugot kapunk. Szép, nagy méretű ágy kerül alá, és megjelenik az íróasztal is a vázhoz rögzítve.
4. Tinédzser kor: A szerkezet teteje ismét magasra kerül, kütyü és könyvtárolásra használható. Az ágy egy speciális támlával kiegészítve kényelmes kanapévá lényegül a haverok részére. Az íróasztal még jó szolgálatot tesz egy darabig (remélhetőleg...).   
A rendszer húszféle színből, és háromféle fából kreatívkodható össze. Szerintem klassz.

2012. április 28., szombat

Fekete a gyerekszobában

Slágertermék manapság a táblafesték, főleg gyerekszobába kerül belőle bőven. Így lesz egyre több és több gyerek szobájában jelen a korábban tabunak számított fekete. Csak arra kell figyelni, hogy a környező falak/tárgyak színei ellenpontként szolgáljanak. A jó arányok megválasztásakor biztosan nem lesz komor a végeredmény! Nálunk is van fekete bőven. :)
Forrás: houzz, homeinteriorszone, themodernhome, nationalpost

2012. március 30., péntek

Kéne a gyerekeknek egy mini Togo...

Ha már a miénk még nem készült el... :)
Beszerezhető a Ligne Roset üzletében.

2012. március 22., csütörtök

Csináld magad: bagoly a falon

Kicsit csámpásak és esetlenek, de mégiscsak én rajzoltam és festettem fel őket, ami láthatóan örömmel tölti el a gyerekeimet...

A világ legegyszerűbb elkészítési útmutatóját kapjátok ma meg:

1. Válassz ki egy képet, ami tetszik...
2. Rajzold fel a falra ceruzával. Finoman nyomd rá a grafitot, a jó hírem az, hogy szépen le is lehet radírozni, ha elrontod (nekem is kellett, elsőre kicsit vastag lett a faág, meg bandzsa az egyik bagoly...). Nem követtem egy az egyben a képet (mint látjátok...), bevittem a laptopot a szobába ugyan, de nem igazán néztem rá. Szerintem nem baj, ha nem lesz ugyanolyan, mert egyrészt senki nem látja az eredetit, másrészt kifejezetten megmosolyogtató a bicebócaság, én is jókat derülök most, hogy így összenézem a két képet... :)
3. Fesd ki... Jó ha van egy igazi festős ecseted, amivel a nagy felületeket mázolod, meg egy rendes vékony, amivel a finomabb részleteket rakod fel. Én a megmaradt táblafestéket használtam fel, de bármilyen festék  megteszi. Anno, az első fiam születésekor olajfestékkel festettem fel egy kis oroszlánt (annak mondjuk jó hosszú volt a száradása, de milyen szép színeket tudtam kikeverni... :). 

Ha később mégse jön be a felfestett cucc, kábé három réteg Héra tünteti el... Tudom, mert most kentük le a másik falat, ahova nagy, sárga pöttyös tapéta került... Ha teljesen elkészül a szoba, majd tartok bemutatót! :)

Csak bátran!

2012. március 16., péntek

Gyerekbunki újrahasznosított fából

Ágy, alatta meg bunker. Nem ritka felállás, de az anyagválasztás már nem annyira szokványos... :)

Forrás: itt

2012. február 29., szerda

Az én váram, az én ágyam...

És még egy csomó klassz gyerekbútor a BM2000 kínálatában.

2012. február 20., hétfő

Csináltass kockapolcokat! Méretekkel és tanácsokkal

Jópofa gyerekbútort keresve találtam rá erre az egyszerű fehér szettre.

A gyerekszobában a tárolás mindig az egyik legproblematikusabb kérdés, nehéz minden kis kacatnak és bigyónak helyet találni. Biztos szükségünk lesz olyan polcra, ahova a szép játékokat kirakhatjuk, ezzel dekorálva a szobát, kell olyan egység is, amelyiknek ajtaja van, amelybe a kevésbé esztétikus, káoszos külsejű darabok kerülnek, és kell dobozos-fiókos cucc is, ahová a zanzásított szöttyöket dobálhatjuk be (kis kacatokat, ceruzákat, Kinder tojás játékokat, stb...).Ez a kockákból összerakott szett mindent tud. Önmagában nyitott polc, de ajtó mögé is rejthetünk dolgokat, a kis fiókos pedig pont optimális kacattároló.

Sok olyan ember kért már tőlem tanácsot, aki tudja, mi tetszik neki, de nem biztos abban, hogyan fogjon hozzá a megvalósításhoz. Hát így... :)

Menjünk végig gyorsan, miképpen lehet elkészíttetni a nekünk megfelelő polcos tárolót. Ehhez első körben megrajzoltam az egyes elemek vázlatát. Miután a blog háromszor közölte, hogy rossz képet próbálok felrakni (pdf-et...), rájöttem, hogy jpg formátumra kell átalakítanom a képet, így viszont már nem érvényes az 1:20-hoz méretarány, de ez most nem is lényeg.

1. Nézzünk körül a szobában, vegyük számba, mi mindent szeretnénk tárolni, erre milyen megoldás lenne a legalkalmasabb (nyitott polcos, ajtós polcos, vagy fiókos). Mekkora a helyigény (és várhatóan mennyi minden érkezik még az elkövetkezendő pár évben...).
2. Írjuk össze, hogy a fenti igényekhez hány elemre lesz szükségünk a fenti képen található elemlistából.
3. Vegyünk elő egy kockás papírt, ahol 1 négyzet legyen 10 cm. Rajzoljuk fel a falat (én egy átlagos, 2,70 belmagasságú lakás egyik falnézetét készítettem el), és könnyítsük meg a viszonyítást azzal, hogy felrajzoljuk a képbe magunkat is. Így látni fogjuk például, hogy mi kerül a mi szemmagasságunkba. Persze felrajzolhatjuk a gyereket is. Ebbe a négyzetbe (tetőtér esetén persze nem...:)) próbálgassuk bele az elemeket. Javaslom, hogy ceruzával dolgozzatok, és legyen kéznél radír... Én sraffoztam az ajtósnak szánt elemeket.
4. Keressük meg a fiókos elemhez a megfelelő fogantyúkat. Lehet az ajtós elemekhez is választani, szerintem viszont jobban mutatnak push-os verzióban (amikor az ajtó nyomásra nyílik). Készítettem néhány válogatást hat fogantyúra. Ezeket például a Forest kínálatából:
Vagy szépek a deco majorelle weboldalán kapható romantikus gombok is:
5. Keressünk egy asztalost, és készíttessük el az elemeket. A bútor akkor lesz a legszebb, ha az anyaga festett mdf (vagy fenyő). Én a hátlapot is 1,7-es vastagságúra vettem, amelyre "rálóg" a bútor oldala, hogy semennyire ne látszódjon a bútorhátlap széle, és a falra rögzítést is ennél fogva lehessen megoldani. Kétféle úton spórolhatunk: a hátlapot kérhetjük fehér lamináltból, vagy tényleg a klasszik, vékony bútorhátlapból készíttetjük el, ekkor viszont vegyük jó néhány mm-rel kisebbre a 40x40-es külméretnél, hogy a legkevésbé látszódjon.

Igazság szerint, mi, lakberendezők, se csináljuk ezt másképp, csak mindezt kicsit "csicsásabban", számítógépes látványtervvel és építészprogramban készített falnézettel... :)

Első fénykép: noosh

2012. február 10., péntek

Esztétikus környezetet a kezdetek-kezdetétől!

Szerintem nagyon fontos lenne már egészen fiatal korban esztétikus, különleges és inspiráló környezetet teremteni csemetéinknek, és nem csak otthon, hanem a "nagyüzemi" körülmények között is, már a bölcsődétől kezdve. Ahogy ezt a mondatot leírtam, már el is gondolkodtam rajta, hogy miért is.

Miért olyan fontos, hogy esztétikus - nevén nevezve: szép - legyen a környezetünk? Most komolyan megálltam egy pillanatra...

Mert be kell valljam magamnak, az a szint, amivel mi (szakemberek, bloggerek, blogolvasók, elszánt kincsvadászok, unatkozó háziasszonyok) műveljük a környezetünk formálását, már túlmutat az esztétikum keresésén, ez már inkább mánia, időt és energiát felemésztő agyrém. Eszelősen elemezzük a környezetünket, tapogatjuk a tárgyakat/struktúrákat, kutatjuk az újdonságokat. Én nem tudom magam leállítani, ha akarnám se: a környezet alapvető tulajdonsága ugye, hogy állandóan körülöttem van, nem szabadulhatok tőle, így nincs megállás, állandó "lakberendező üzemmódban" vagyok. Nem. Azt kell mondjam, hogy környezetünk esztétikájával ilyen mélységekben foglalkozni már inkább káros az egészségre (és pénztárcára)...

Úgy gondolom a válasz mindenképpen az esztétikus környezet definiálásában keresendő.
Esztétikusnak én azt a környezetet nevezem, amellyel harmóniában érezzük magunkat. Nesze semmi, fogd meg jól... :) Ahány ember, annyi választás, és mégis...

Én abban hiszek, hogy létezik egyfajta abszolút szépség.

Nagy hatással volt rám a lakberendezési iskolánk egyik feladata. Az egy stílusban (görögös, japános, skandináv, stb...) készített munkák között szavazni kellett, és mindig volt kiemelkedően nagy szavazatszámot kapó enteriőr, azaz az "abszolút szép" (persze inkább mondanám relatívnak: a csoport nívóján abszolút, ha értitek mire gondolok...:)). Önmagában a lakberendezés nem művészet (erről van egy elméletem - majd máskor), de egy igazán jó enteriőr műalkotás. Miután az "abszolút szépség" nem egzaktan, képletekkel leírható, szükség van egy megérző "médiumra" - a művészre - aki minden egyes új helyzetben (megannyi megrendelő, megannyi lakásában) a tanulható és bevett formulákon túl a saját ösztönös adottságait használva képes visszaadni valamennyit ebből az "abszolút szépségből".

Ezek után felteszem a kérdést másképp. Hogyan hozzunk létre esztétikus környezetet? Az arányok és színek végtelen kombinációiból azok lesznek esztétikusak, amelyek képesek megközelíteni az "abszolút szépséget".
A tanulható és bevett formulák megadják a közelítés irányát, de egyéni bravúr minél közelebb kerülni hozzá. Igazán közel kerülni hozzá csak ösztönös ráérzéssel lehet.

Csak egy példát mondok a mindennapokból. Adott egy berendezni való étkező, az asztal fölé-mellé a falra hét kis kép kerül. Ha azt mondom a megrendelőnek, bocs, ma nem érek rá, szögeld fel őket, légyszi  - kevés kivétellel - rémes káosz lesz belőle, nem áll össze kompozícióvá. Le tudok neki rajzolni tízféle elrendezést, ahogy jó lesz a végeredmény, de nem tudok megadni egy képletet, amit követve megkapja az összes esztétikus kompozíció halmazát.

Persze, ha tovább boncoljuk a témát és az esztétikát tágabb értelemben tekintjük (nem pusztán a szépség szinonimájaként), beleértve a funkcionalitást, a környezetet használók szükségleteit, stb., akkor már sokkal több támpontunk van, és egy egész kellemes listát összeírhatunk - az adott szituációra érvényes - esztétikus környezet kialakításának szabályairól. A dolog veszít a szakrális jellegéből, segítségünkre sietnek a tudományok. Ilyenkor meghatározhatjuk a kialakítandó környezet műszaki tartalmát, és segítségül hívhatjuk a pszichológiát.

És itt - elnézést a terjengős kitérőért - visszakanyarodnék a gyerekszobákhoz. Tehát azért van szükség esztétikus enteriőrre egészen a kezdetektől, hogy a gyermek harmóniába kerüljön a környezetével, azaz a helyén érezze magát, magabiztossá váljon. A körülötte megtalálható tárgyak segítsék személyiségének kifejlődését. Fizikai és mentális szinten is: cselekvésre késztessék és gondolatokra ébresszék. Az "abszolút szépség" - azaz a színek, formák és arányok megfelelő kombinációja - megnyugtassa, ugyanakkor inspirálja, a tárgyak megmozgassák, kombinálásra, képzelésre ösztönözzék. A változó, fejlődő személyiség a környezet újabb és újabb esztétikájával kerül összhangba - ezért érzünk mi is időről-időre kínzó kényszerűséget otthonunk megújítására. Azért kell gyermekünk számára megteremteni a mindig új esztétikus környezetet, hogy készségeit kiszolgáljuk, képességeiket felszínre hozzuk, azaz biztosítsuk az egészséges személyiségfejlődés egyik fontos sarokpontját.
Meggyőződésem, hogy a jellegzetes magyar frusztráció (melankólia, rosszindulat, nevezzük akárhogy) nem genetikus... :) Nyilván összetett jelenség (most éppen Csernus Felnőtt húslevesében foglalkozom a témával - majd' féléve veszem elő újra és újra, már fel is adtam. Ez az első Csernus könyvem, és nem valami jó... :)), de biztos vagyok benne, hogy a probléma valahol a környezetünk nem megfelelő kialakításával kezdődik. Mert ha nem vagyunk harmóniában környezetünkkel, ha nem érezzük helyünkön magunkat, az állandó elégedetlenséget szül. Szerintem ezért kellene sokkal többet foglalkoznunk gyermekink környezetével.
Nem véletlen, hogy ezek a képek egy izraeli óvodában készültek. Mielőtt bárki az anyagiakra terelné a szót, érdemes megnézni a fenti képet: láthatjuk, hogy az esztétikum nem pénzkérdés (néhány jó ritmusban elhelyezett, jó színkombinációban elkészített matrica az arányos osztású szekrényen). Sok izraeli barátom, ismerősöm van, tudom, hogy a gyermekek fejlesztésére, képességeik kibontakoztatására csecsemőkortól nagy hangsúlyt fektetnek. Azt gondolom, hogy ez a fejlesztés segít abban, hogy ezek az emberek nagyon határozott, véleményüknek, érdekeiknek hangot adó, egészséges önbizalommal rendelkező személyekké fejlődnek, amit sokan - tévesen - az arroganciával kevernek össze. Amíg egy magyar nem merné kikérni magának, hogy a londoni Harrodsban sorbet címen gyanúsan tejes állagú fagylaltot kap, addig mosolyogva nézem, ahogy az izraeli turista fennhangon vonja kérdőre a világhírű áruház munkatársát. Mert egészséges személyiség, aki a helyén érzi magát, és arra nevelték, hogy higgyen a saját igazában, és kiálljon az érdekeiért.
Szeretném, hogy az én gyerekeim is ennyire higgyenek magukban, ezért - sok más mellett - gondoskodom a számukra megfelelő esztétikus környezetről.

 Képek: The Cool Hunter

2012. január 18., szerda

A gyerekek új szobája

Tegnap megérkeztek az új ágyak, és hirtelen ötlettől vezérelve feketére festettem a fejvégek mögötti falat. Szerintem jól áll a sötét háttér a világos, antikolt fenyőnek. Még nincs kész, a szivacs is ideiglenes, lesznek polcok, meg képek, de azért megmutatom... :)

Mai kedvenc: Kare Puzzle szőnyeg

Nem darabokból áll ugyan, azért még tetszik nekem ez a puzzle szőnyeg. Megtalálható a Kare kínálatában 170x240 cm méretben 580,01 EUR áron.

2012. január 16., hétfő

URBAN gyerekszék: imádom!

Múlt héten az Ikeában jártam, és lecseréltem végre babaszékeinket rendes, junior gyerekszékre.
Az Ikea Urban itthon fehér és zöld színekben kapható, az előbbi annyira kelendő, hogy épp új pakkot kellett leszedetnem a polcrendszerről.
Amióta csak helyükre kerültek az új szerzemények, nap, mint nap gyönyörködöm bennük. Rendkívül masszív kis bútor ez, ráadásul a végtelenül letisztult, üde formavilág istenien passzol a Pantonjainkhoz. A gyerekek úgy hívják, "létrásszék"...:)
Bár az ára elsőre  nem tűnik olyan hű, de olcsónak, azért fejben (és photoshoppal) végeztem egy kis összehasonlítást...
Azért komolyan.... Még, ha a felsorolás végére oda is tettem volna a Pantont, mint nagy gyermek opciót, akkor is beljebb vagyunk, mint a Stokke... :) De nem elhanyagolható az a tény sem, hogy miután a gyerekek kinövik az Antilopot, az továbbvándorolhat egy baráti család csemetéjéhez (ahogy ez nálunk is történik).

(A Stokke ellenesség valahogy mélyen belém kódolódott, pedig én általában hajlandó vagyok tök sok pénzt kiadni egy bútorért. Egyszerűen "parasztvakításnak" találom ezt a gyerekkel nő dumát, hiszen a sok kütyü hozzá, ami ezt biztosítja, sokkal drágább, mint egy átlagos gyerekszék, ráadásul, de ez aztán tényleg szubjektív, szerintem ronda is...)

Igazság szerint nekem ez az Urban annyira bejön, hogy - ártól függetlenül - mindenféle designer gyerekszékkel összehasonlítva is benne van az élbolyban. Léna szerint is. :)


2012. január 13., péntek

A Wall-e kredenc új ruhája

Amikor meghallottam, hogy (Artkraft :)) Katit a blogbejegyzésem inspirálta, amikor megvette, és sárga gyerekszobai ruhásszekrénnyé varázsolta a Wall-e kredencet, akkor igazán belém hasított, hogy juhééééé, tökre van értelme blogolni. Ráadásul én tudom (ami a képekből nem derül ki), hogy a szekrényke mellett ott figyelt egy sárgára áthúzott kis Togo fotel is, abból a szettből, amit együtt vásároltunk meg, így a szoba duplán menő... Kati azt mondja, azért döntöttek a sárga mellett, mert az klasszul passzol a hideg és meleg színekhez is, és így szabadon variálhatnak a szobában. A szekrényke vidám Forest gyerekfogantyúkat is kapott, a hiányzó pöttyös üveget pedig ki szerették volna cserélni, csak még nem találtak hasonlót.
Nagyon aranyos lett. Mert ez a kredenc valóban különleges formavilágú, vidám kis darab, és mintha most került volna igazán a helyére.

2012. január 6., péntek

Büntiszék homokórával

Szerencsére soha nem kellett igazán büntetésbe küldenem a gyerekeimet, pedig néha nem ártana nekik 5 perc kényszerpihenő...:)  


Beszerezhető: Wisteria 69 USD.

2011. december 23., péntek

Sok gyerek egy szobában

Ma arra ébredtem, hogy esetleg szeretnék egy harmadik gyereket. Lehet, hogy holnap már meggondolom magam, de azért gyorsan összeszedtem egy-két inspiráló fotót a 3 (vagy négy) gyerek egy szobában felállásra.
Azért vicces lenne...

 Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

2011. december 15., csütörtök

Raklap kiságy

Épp megkaptam az árajánlatot kedvenc gyerekágyaim elkészítésére. Darabja 90.000 Ft lenne (matrac nélkül), és nekem ugye kettő kell... Arra jutottam, inkább más megoldást keresek.
Legyen például raklapból? :)Forrás, és részletes elkészítési útmutató: lori danelle

Autópálya matrica

Az egész lakásból autópálya válhat ezzel az egyszerű ragasztószalaggal. Megrendelhető Németországból a donkey products oldalán, vagy itthon a coloring bubbles kínálatában.

2011. december 5., hétfő

Fekete falak

Nagyon szeretem a fekete falakat! Különlegessé teszik a lakás bármelyik szegletét, ráadásul a hiedelemmel ellentétben nem kicsinyítik, hanem inkább megnyitják a teret, ha helyesen használjuk. Minden stílusnak, és minden színnek jól áll. Akkor is szép, ha egy sima falat festünk le, még ütősebb, ha struktúrája van (kőfal, vagy faburkolatú fal), a fekete-fekete anyagában mintás tapéták is menők. Összeszedtem néhány képet, hogy meggyőzzelek Benneteket. :)Konyhába is tök jó, ráadásul a vízálló táblafesték kiváltja a csempét.Szerintem a hálóban is hangulatos.Gyerekszobában meg kifejezetten praktikus.Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...