2013. augusztus 31., szombat

Hétvégi Matiné

Mátyás még nem adta fel a nyarat. Portugáliában tölti a hétvégét.
Forrás: decoholic
SHARE:

2013. augusztus 30., péntek

Vászoly - egy kis csodafalu

Megint csak nagyon igyekeztem, hogy ne vegyétek észre (posztok szokás szerint előre betárazva...), de ismét egy hét szabit engedélyeztünk magunknak, és ezúttal az egészet a pajtánál töltöttük. 
Sajnos ennyi volt, holnap megyünk haza, de ma este a szép fényeket látva még elszaladtam, hogy körbefotózzam a falunkat, Vászolyt. 
Ez a kis gyönyörűség a Balaton-felvidéken található, Balatonudvari felett. Képzeljétek, mi tavaly tavasszal jártunk itt először, még aznap megnéztük a pajtás telket, és rögtön eldöntöttük, hogy belevágunk. Meglátjátok a fotókon. Ez egy ilyen hely. 

A templom igazán közel áll hozzám. A szomszédunk.
A templom melletti elhanyagolt épületegyüttes is az egyházhoz tartozik. Az annyira romantikus! 
A falu nagyon takaros. Tele szépséggel. Látszik, hogy nagyon szeretik az itt élők/nyaralók.
A Szent Jakab forrás vize állítólag gyógyító hatással bír. Egy helyi bácsi szerint pedig szépít. Azóta még nagyobb erővel fogyasztom...
Temető, háttérben egy szépen ápolt szőlőssel. 
Édes kis présház. Először ezt néztük ki magunknak, de kiderült, pár nappal azelőtt adták el...
Ilyen gondossággal építkeznek, és újítanak fel házakat a faluban. 
Alig várom, hogy mi is méltón hozzájáruljunk a falu összképéhez. Addig csak kisebb romantikus szegletekkel szolgálhatunk, mint például az öreg birsre aggatott mécsestartókkal dekorált kerti étkezőnk. Ezt tegnap délelőtt fotóztam, amikor mindenki a pesti őszre panaszkodott. 
Viszlát Vászoly a hétvégéken! 

SHARE:

Kika kirándulás

Sokszor elmondtam már, hogy nem vagyok nagy kika fan, de....  Az a helyzet, hogy minél többször járok ott, úgy jövök rá, hogy tulajdonképpen vannak használható darabok. Az Ikeával persze nem versenyezhet sem árban, sem dizájnban, de lehet találni egy-két olyan király cuccot, amely valószínűleg nem fog visszaköszönni minden szomszéd lakásában (mint ugye történik ez a konkurenciánál...).

Én általában fürdőszobai kiegészítőkért járok a Kikába, raktárról elvihetők ugyanis a Smedbeo zseniális termékei. Itt a legszebbek a WC papír tartók, a WC kefék, az akasztók, törülköző tartók, és még sorolhatnám. Tudom, perverz, de hát rajongok értük.... :)
És mindig, amikor egy adag vécé cuccért beugrom, teszek egy kört az áruházban, hogy felmérjem a terepet, hátha egy következő projektnél beugrik, hogy itt kapható, ami nekem kell.

És voila, bele is botlottam álmaim étkező székébe... De frankón! Csodálatos élőben is, ráadásul kárpitos székhez mérten egészen jó áron van, 35.000 Ft darabja.
Étkező asztalnak is találtam egy laza, loftos darabot. Furnéros lappal, inox lábakkal, akciósan. Szigorúan NEM a fenti székhez! :)
A kanapé kínálat is egészen feljavult az utóbbi időkben. Nem mondom, sok még az undi darab, de jó árú kincsekre is bukkanni. Mint például ez az igazán nagy méretű, nagyon kényelmes szürke szófa. 330.000 Ft-os árával abszolút versenytársa az Ikea alternatíváknak, és rendkívül jó a szövetválaszték. Ez a szürke is igazán szép anyag, de nézzétek azt a poénos kockásat, vagy a belógó kis pink fotel darabkát.. :) Az asztalt persze NE!
Még mindig vintage vonalon maradva bemutatom ezt a giccs határát - még csak nem is finoman - súroló, nyomtatással díszített kis vászon kanapét. Imádom. A guruló lábait is. 200.000 Ft, de elég kicsike. 
És a Kikában is megjelent az indusztriál, loftos vonal... 
Igaz, ismét a giccsfaktorra kell figyelmeztesselek Titeket, amikor olyan szekrényt látok, amely látszatra fém ládákból készült, aztán az ajtót kinyitva kiderül, hogy ez csak fém dekor a bútorlapon... :) Ettől függetlenül egészen pofás.
Szerintem a kamu kopott ládák is tök jók. Bár én inkább csak gyerekszobába raknám őket. 
Kerti bútorban nálam egy cuki műnád együttes vitte el a pálmát. Az asztal már túlzás, de a többit el is tudnám képzelni a kertünkben. 
A Brink & Campman szőnyegek mintasálai még mindig gyönyörűek! 
Ezek persze az én kedvenceim voltak. De álljon itt a következő fotó annak tanúságára, hogy maradtak még lakberendezők a régi időkből is. Ők így képzelik el a New York hangulatot... 

A legdurvább, hogy biztos ez fogy a legjobban...
:)

SHARE:

2013. augusztus 29., csütörtök

GAN hidra - az Ivanka Flaster szőnyeg :)


Az IVANKA Flaster burkolata az egyik legkúlabb magyar dizájntermék, ami az utóbbi években a nemzetközi piacra kijutott. Használják is rendesen a dizájnerek, egyre-másra felbukkan trendi éttermekben, hotelekben, enteriőrmagazinok hasábjain bemutatott lakásokban.

És most megtaláltam egy ihletett szőnyeget is: a GAN hidra-t. Úgy látom, nem gondolkodtak túl sokat új színösszeállításon sem. Mert ez úgy jó, ahogy van! :)


SHARE:

2013. augusztus 28., szerda

Napi Kutya

A fehér parkettán szinte eltűnne ez a csodálatos eb!
Egy éves lánykutyus gazdit keres! További információ ITT.


Fénykép: apricotsandapples
SHARE:

A függőszékek királya a pajtánkban! :)

Alapvetően ipari-vintage stílusban terveztem a pajta projekt bútorzatának-kiegészítőinek vonalát beszerezni, de a füredi borfesztiválon kénytelen voltam megadni magam egy kicsit modernebb, hegymászós sztájlban készített függőszéknek, miután fél óra heverészés után is csak nagy nehezen tudtak engem és gyerekeimet kiimádkozni belőle. Most - amíg végre neki nem látunk az építkezésnek, de ez kicsit odébb van - ebből fogom nézni a szemközti templom tornyát.
Muszáj elmondanom, hogy ez a világ legkényelmesebb széke! A kifeszítő rudaknak, a "karfának", az ergonomikus szabásnak, és nem utolsósorban a lábtartónak köszönhetően sokkal kényelmesebb egy hagyományos függőszéknél.
Esküszöm egy büdös fillért nem kapok ezét a bejegyzésért (bár, most jut eszembe, megmutatom a gyártónak, hátha a pesti darabunkból erős kedvezményt kapok...), a nagyon vicces srác, akitől vettük, csak, mint becsiccsentett kétgyerekes anyuka ismer. :)

Had idézzek a ZeroGravity honlapjáról:
"Az afrikaiaké a legrégibb (az ő találmányukból lett továbbfejlesztve), és jóval olcsóbb is (ingyen van), de nem lehet tőlük megvenni, mert csak maguknak gyártják házilag".

És akkor beugrott! A múlt heti bejegyzésemben, amely egy francia fotós dél-afrikai házáról szólt (ITT) ott az eredeti!!!


SHARE:

2013. augusztus 27., kedd

Modernista enteriőrök

Imádom az olyan enteriőrt, ahol megjelenik az 50-60-70-es évek tárgykultúrája! Az általam tervezett lakásokba én is mindig igyekszem becsempészni valamit - ha a helyzet megengedi: egy nevesebb tervező ikonikus alkotását, vagy egy formavilágában modernista bútordarabot.
Vicces, ezt a tapétát például pár napja terveztem be a barátnőmnek (ITT) - de erre a képre csak később bukkantam rá. 
És emlékeztek a Sorrentoi házunkra (ITT)? De jó volt ott nekünk!!!! :)
Kedvet kaptam, és összeállítottam egy kis montázst:
1. Andante kanapé - Pantone - 540.000 Ft-tól (ITT)
2. Markslojd lámpa - Kirkenes - 30.920 Ft (ITT)
3. Ikea szőnyeg - Stockholm - 99.900 Ft (ITT)
4. Magyar klubfotelek - Möbelkunst - 80.000 Ft/db (ITT)

Képek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és saját készítés

SHARE:
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.