2014. november 13., csütörtök

Csupa fehér a Roomba!

Ma éppen teljesen véletlenül vetődtem az Arany János utcában található Roomba szalonba egy koktélparti első pillanataira. Persze időről-időre benézek az üzletbe, mert az egyik legeslegkedvesebb márkámat forgalmazzák, a Baxtert. Ha nem ülhetek bele az egyik bőrkanapéjukba negyedévente legalább egyszer, kifejezetten rosszul érzem magam.
Kiderült, hogy ez a mai alkalom a bemutatóterem megújulásának ünnepe. A tél beköszöntét a teljes üzlet fehérben várja. White party bútoroknak és kiegészítőknek. :)
Meglepő ötlet ez egy olyan márkánál, amelynek egyik védjegye a buja sötét színek tobzódása. És éppen ez az, amit én annyira szeretek a Baxterben... Vági Oszkár a stúdió egyik tulajdonosa kifejtette, hogy most kifejezetten szeretnék elterelni a figyelmet a színekről és anyagokról, és a formákra, a kidolgozottság minőségére iránytani, amely legalább annyira hangsúlyos a termékeknél, mint a különlegesen kialakított és megszínezett bőr.
Dekorációnak hatásos, de remélem azért hamarosan visszacsempészik a kedvenceimet...
A koncepcióba becsatlakozott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra is, hogy bemutassa egyszerű fehér kollekcióját. És itt tökéletesen működik a képlet: a sok díszítéstől eddig észre se vettem, hogy micsoda csoda formája van ezeknek a porcelánoknak! Kell kategória ez is... Grátiszként pedig megnézhetünk 9 edényt az eozin mázazás minden fázisában. Meglepő, hogy minden stádiumban mennyire különleges külseje van a máznak, megvallom őszintén, még az eozinos tetszik a legkevésbé. (Szorri!). Nézzétek meg Ti is!
Kár, hogy el kellett rohannom. Most láttam a fb-on, hogy a falatkák is nagyon guszták voltak. :)
SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.