2015. május 22., péntek

Hol tartsuk a törölközőt?

Tegnap pont egy szauna beszerelést vezényeltem le, és elbeszélgettem a srácokkal a fürdőszobák berendezésének nehézségeiről. Mennyire fontos például, hogy ha kinyitod a zuhanyzó ajtaját, akkor el tudj érni egy törölközőt. Én minden fürdőszobát így tervezek meg. Ez alap. Ezen kívül presze a tartalék törcsiknek is sokszor a fürdőszobában kell megkeresnünk a helyet, nézzük is meg mindjárt hol mutatnak jól / vagy miképp rejtsük el őket elegánsan…

1. Mosdó alatti szekrény
Ez lehet egyedileg gyártatott, vagy készen kapható, félig nyitott, vagy teljesen zárt, festett, vagy pácolt, stb, stb, stb… Nem kell félni a fürdőszobában a fától. Megfelelően felületkezelve (lakkozva, olajozva, waxolva) jól állják a sarat. Néha - ha nagyon aggódik a megrendelő, akkor - üveglapot szoktam tenni a pultra, de most például olyan mosdószekrényt gyártatok, amelynek fehér technikai kő a teteje.
Fürdőszoba szekrényt én legtöbbször egyedileg gyártatok, így igazán vagány és egyedi tereket lehet létrehozni.  Időnként, anyagi okokból, vagy az idő szűkössége miatt kész szekrényt veszünk, ebből a legjobban az Ikea Godmorgont szeretem (ITT).
Persze nem csak olcsó kész bútorok vannak… A különlegességekért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Ez például egy klasszikus Devon & Devon szekrény. 
Használtam már antik bútort is. Nehéz pont a megfelelő méretet megtalálni, de ha sikerül, akkor őrült dögös lesz a végeredmény. 
2. Különálló fürdőszoba szekrény
Néha nem szeretem beépíteni a mosdó alatti területet. Például mert az egy tökéletes hely a szennyestartónak. Ilyenkor - ha van hely - máshol oldom meg a tárolást, egy különálló egységben. Megint érdemes kicsit elrugaszkodni a google "fürdőszoba szekrény" keresőjétől, amire csupa unalmas, legtöbbször marha ronda szettet dob ki. Nincs olyan szabály, hogy "fürdőszobába fürdőszoba szekrényt". Bármilyen bútort felhasználhatsz. Egy szép régi szekrényt, komódot, akár modern, de alapvetően szobába szánt darabot. Nekünk például tök jó szolgálatot tesz az Ikea tükrös MALM-ja (amit ma már nem lehet sajnos kapni az áruházakban).

3. Légies fürdőszoba polcok
Nem muszáj elrejteni a fürdőszoba dolgokat. Szép edénykéket, dobozokat kell venni, ebbe elférnek a csetreszek, és ha igényesebb a törülköző parkotok (és a Térkultúrás olvasóknak miért ne lenne az…:)), akkor tegyétek ki nyugodtan összehajtogatva szép szellős polcokra. Ez most nagy divat. 
Kapható például az IDdesign-nál Strada néven 60.100 Ft-ért.
A Jyskben csak 14.990 Ft és RY néven fut…
De van már az Ikeában is, mondjuk ez a legkevésbé szép szerintem (22.990 Ft). 

4. Lerakó pad
Itthon nem annyira népszerű, talán mert nem annyira nagy méretűek a fürdőszobáink, pedig jól mutat és praktikus. Nem csak tárolni, de ülni is lehet rajta. 

5.  Épített megoldások
Az épített polcokat nagyon szeretem, mert észervétlen simulnak bele a térbe. Kialakíthatunk például gipszkarton polcokat, ezeket akár burkolhatjuk is, vagy két fal között beépíthetünk polcokat. Erre a WC feletti tér például ideális.  

6. Egyedi megoldások
Dobozok, ládák, de egy egyszerű létra is megfelel, nem?

SHARE:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.