Az ösztönös döntések helyett egy kicsit tudatos irányba szeretném elvinni a lakberendezést, itt a Térkultúrán. Lehet, hogy inkább tanuló/kezdő kollégáknak érdekes, amit most leírok, de szerintem mindenkinek érdekes lehet, hogy egy "profi" milyen megfontolások mentén működik.
Három pontban szeretném kiemelni a döntéseim lényegét:
1. Tiszteletben tartom a lakás/ház/ingatlan külső stílusát, és az enteriőrhöz azzal összhangban fogok hozzányúlni. Ezt fontosnak tartom még munkában is, különben úgy érezném, hogy nem lakást, hanem díszletet gyártok (ennek egyik sarkos példája Gerard Butler new yorki otthona, amely egy átlagos régi gyárépületben található, ahol berendeztetett magának egy lekoszlott francia kastélyt -
ITT). Ez nem azt jelenti, hogy egy adott enteriőrnek maradéktalanul meg kell valósítania a külső jegyek által kijelölt utat. Pusztán annyit, hogy nem illik markánsan eltérni, valamilyen formán rá kell kapcsolódni. A high tech, a minimalizmus például minden térben rendben van (panelben és régi kastályban egyaránt) hiszen így mintegy "modernizáljuk" a designt. Ez kortárs, ez nem ciki. Viszont marhára nem érezném hitelesnek, amit csinálok, ha például vintázsra rendezkednék be egy panelben. Még nem kellett emiatt visszamondanom munkát, a megrendelőim mindig megbíztak bennem, én meg meghallgattam az igényeiket, és aszerint alakítottam át és finomítottam őket (stílus terén), hogy úgy érezzem, egészséges kompromisszum született, amelyet én is fel tudok vállalni, és amellyel a megrendelő is maradéktalanul boldog.
2. Elemzem a tárgyak eredetiségét...
Az elemzésem ismérve pedig a következő: önmaga-e a tágy, vagy akar-e másnak látszani, mint ami ő valójában. Ennyi. Ha ezt a kérdést meg tudjuk válaszolni, akkor mindig el tudjuk dönteni, hogy egy darab autentikus-e, és ha biztosra akarunk menni, inkább amellett döntsünk. Divatban megengedőbb vagyok magammal, és gondolkodás nélkül megveszek egy olcsóbb rózsaszín műszőr bundát, hordom, ameddig tetszik, aztán elajándékozom. Egy bútor ára jobban tud fájni.
Bár itt is el tudok csábulni egy-egy hülye giccsre, egyszerűen megtetszik, nem tudok ellenállni, kicsit kiélem magam, aztán továbbpasszolom.
Nézzünk néhány Ikea példát. Bocs, ha fáj... Szólok, hogy nekem is vannak olyan darabjaim, amiket itt most cikizek, azért nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, csak támpontként gondoltam megosztani veletek a gondolatmenetet.
Előre bocsátom, hogy mind a Norsborg, mind a Stocksund kanapét nagyon szeretem... Ez pusztán egy nagyon szigorú stílusrendőrségi vizsgálat.
Mi a Norsborg és mit kommunikál? Egy skandináv áruház sorozatgyártott terméke, amely egyszerű és letisztult és praktikus. Önazonos? Az.
Mi a Stocksund? Egy skandináv áruház sorozatgyárott terméke, amely stílusában angoloskodó. Önazonos? Nem.
Amúgy a Stocksund egy nagyon jó és kényelmes kanapé, és a szemnek is kellemes, klassz arányokkal készült. Mégis, ha mondjuk klasszikus enteriőrt tervezek akkor inkább választok egy egyszerű modern kanapét (pl. Ikeából a Kivik nagyon szépen beilleszthető minden stílusba), és teszek hozzá felújított régi foteleket, autentikus bútorokat az "eredetiség" jegyében. Nem drágábbat választok, csak úgy állítom össze a portfóliót, hogy a végeredmény tényleg "stílusos" legyen.
Nézzünk egy másik példát... Két remek széket hoztam...
Mit üzen a PS 2012? Egy skandináv bútorgyár által újonnan legyártott ergonomikus műanyag szék. Önazonos. Persze meglovagolja a divatos mid century modern formavilágot, de attól még nagyon is mai.
Mit üzen a Kullaberg? Egy skandináv bútorgyár által újonnan legyárott régi gyári műhelyszék. Önazonos? Fene se tudja... Ugyanis a tárgy annyira letisztultan jeleníti meg a régi műhelyszékeket, hogy tulajdonképpen újraértelmezésnek is elmegy. Nincs benne semmi felesleges olyan díszíntő elem, ami pusztán azt a célt szolgálná, hogy jobban műhelyszéknek látszódjon... Minden egyszerű vonalvezetésű, letisztult, miközben tökéletesen megidézi az annyira divatos lofots hangulatot. Sok esetben - például egy modern asztal mellett - valószínűleg inkább eredeti műhely széket választok, ha ipari-loftos hatásra vágyom, egy antik íróasztal mellett viszont simán jobban néz ki a Kullaberg. Más kérdés, hogy akkor lehet, hogy egy nem műhelyszékre emlékeztető modern tárgyat választok. Megint más kérdés, hogy marhára nincs a piacon elérhető áron stílusos forgószék, így lehet, hogy mégis Kullaberget választok. :) Kábé, ez játszódik le bennem, amikor bútort választok.
Az Ikea tele van szuper tárgyakkal. Olyanokkal, amelyek legyőzhetetlen árakkal képviselnek megbízható stílust, letisztultságot és ízlést. És mindig jön egy pár darab, amely meglovagol egy nagy divathullámot, és nem feltétlenül megy át egy szigorú "stílusrendőrségi" mustrán. Ezek persze apróságok, inkább talán lakberendező tanoncoknak érdemes elgondolkodni rajtuk.
Fabrikör (szólok, hogy nekem is van... épp most jött vissza helyette az irodából a möbelkunstos szekrényem, a fát, amit azóta ebben tartok, egyszerű fekete fém izében szeretném tárolni, szóval, eladó féláron, ha valakinek kell...) - régi gyógyszeres szekrényt idéz. Bár szerethető forma, praktikus is, ráadásul a vitrin egy rohadt nehéz műfaj, ha szigorúan nézem, akkor bizony ez ciki...
Lövbacken asztal - a 60's-70's évek kifinomultabb asztalait idézi, holott egyszerű Ikea tömegtermék. Mindig is imádtam, ennek ellenére mondom: ciki.
Itt van még egy ciki - a Klingsbo. Gyári tömegtermék, amely kovácsoltvasat idéz.
Mit választanék például a fennti két asztal helyett? A Lövbacken helyett, ha a stílus úgy kívánja, de pénz nincs rá, akkor leütnék a Vaterán egy régi retro asztalt, ha a pénztárca megengedi, akkor keresnék egy igazán különleges Mid Century Modern darabot. A Klingsbo helyett néznék egy igazi kovácsoltvas alternatívát, ha fontos a stílus, ha csak egy fekete, kerek asztal kell, akkor választanék egy szuper-önazonos Fjallbo-t.
Vagy egy kerek Vittsjöt.
Így gondolkodom el azon, hogy egy tárgy ciki-e, vagy sem. Szerintem egyébként úgy érdemes nekifutni ennek az egésznek - amennyiben van érdeklődés a design iránt - hogy a nagyobb-olcsóbb darabok letisztultak, egyszerűek, "semmitmondóak", és a kisebb darabok - ahol megengedhetjük magunknak a relatíve drágábbat - lesznek a teret megszemélyesítő darabjaim. Egy-egy ilyen kisebb darab persze legyen látványra meghatározó (pl. egy látványos lámpa), hogy markánsan elvigye a lakást a kommersztől.
3. Elemzem a tárgyak "tartósságát". Ma, amikor minden rohamosan terjed az Interneten, amikor a divathullámok már sokkal gyorsabban elülnek, ez egy elég fontos szempont. Nem jó 5 év múlva ott ülni a lakásban, hogy bakker, kár volt, de most egy darabig nem nyúlok hozzá... És azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehet együtt élni egy adott dologgal. Ami látványra bejön egy hotelben, étteremben, az nem biztos, hogy jól fog esni a mindennapokban. Egy rokonom, akinek a konyháját segítettem megcsinálni, ragaszkodott a narancssára-sárga-fekete mintás cementlap hatású csempéhez a konyhapult felett. Én próbáltam visszafogottságra inteni, de ő nagyon ragaszkodott a dologhoz. Most vallotta be nekem (nem sokkal több, mint egy év telt el...), hogy már utálja a csempét, és nagyon bánja, hogy nem hallgatott rám. Egy-egy bútornál még csak-csak bedőlhetünk az aktuális divanak, nem is beszélve a kiegészítőkről, szerintem ez kifejezetten jó játék, de beépített cuccoknál nagyon fájó tud lenni. Ha egy lakberendezési tétel (legyen az csempe, bútorféle, stb...) nagyon látványos, markáns, ehhez képest nagyon jó áron van, azt érdemes fenntartásokkal kezelni és gondolkodni a dolgon. Amikor már dömpingszerűen árasztja el valami a piacot, az azt jelenti, hogy mindjárt vége a divatjának. Hiába mondod, hogy nem érdekel, az ember azért nem függetlenítheti magát teljesen a nagyobb tendenciáktól, hatással vannak ránk, ha akarjuk, ha nem.
Nagyon nehéz dolog ez a lakberendezés, tudom, és nincs instant recept. De nem baj, ha az alap jó ízlésen túl még rakunk mögé egy kis ideológiát is. A tudatosság mindig jobb döntések felé viszi az embert.
