2010. március 12., péntek

Lakáskultúra Élőben 2010 - tudósítás

Kilátogattam ma a Lakáskultúra Élőben kiállításra a Syma csarnokba. Nem elkeserítő a helyzet: olyan, mint egy mikro Construma. Azt kaptam, amire vártam, vásár fílinget, ahol a lelkes (és nagyon kedves) kiállítók mutogatják portékáikat. A kis méretből adódóan viszont átlátható, és egy kellemes sétával bejárható az összes stand. Ráadásul igazi újdonságokat, is kaphat a látogató: a Satsystem elhozta nekünk a svájci Fred párologtatót, a th design pedig lehetővé tette, hogy élőben, működés közben is megcsodáljam a korábban itt is megjelent Elica aktív szenes páraelszívót. Nagyon kedves, családi vállalkozás istápolja itthon a jaga dizájn radiátorok sorsát. Megtapogathattam a betonból készült Heatwave hullámait, amiről SENKI nem mondaná meg, hogy nem szimplán dekorációs célt szolgál! Van itt még kőből készült radiátor, és olyan fűtési lehetőség, amely teljesen beolvadhat a környezetbe, felületének hőmérséklete olyan alacsony ugyanis, hogy AKÁRMIVEL beborítható. Kár, hogy nem jutott már idő a stand dekorációjára, a hatás kicsit szedett-vedett, de a tartalom jeles!A legprofibban dizájnolt standon a számos díjat megnyert Voravannal találkoztam. Igazából semmi extra: habszerűen könnyű, műanyag elemek, amelyek sokféleképp tudnak egymáshoz kapcsolódni, így akármilyen díszítő elem készíthető belőlük. Kétféle megoldással, tapadókoronggal, vagy kétoldalú ragasztóval helyezhetőek függőleges felületre. A számos kertibútort kínáló stand közül nekem a rattan design-é volt az egyetlen, amely tudott újat mutatni több fazonban kapható világító kaspójukkal. Ezek hálózatra csatlakoztatható darabok, de létezik egy feltöltéssel 12 órát világító kocka, amely ülőkének, vagy asztalnak használható. Érdemes megtekinteni a szintetikus rattan választékukat is, mert itt dizájnos, hosszú életű kertibútorokat vásárolhatunk jelentősen alacsonyabb áron, mint máshol. Nagyon érdekes, és sok perspektívát kínáló újdonságba botlottam a Rokcoco standján. A kiállított darabokkal ugyan nem tudok azonosulni (néhány csicsás plasztik mosdókagyló), a technológiában viszont nagy fantáziát látok. Ők átlátszó műanyagból öntenek ki szanitereket. De díszítésként akármit bele tudnak tenni a műanyagba: köveket, kagylókat, bogarakat, virágokat. Én már el is képzeltem, milyen falburkolatot gyártatnék le.
Padló kategóriában a Szauer-parkett elhozta nekünk bőr járólapjait. Bár megpróbáltak meggyőzni, hogy kopásállósági szempontból nem rosszabb, mint fa társai, vonakodva engedélyezték, hogy (rövidre vágott) körmeimet belemélyesszem. A kis csücsök, ahol próbálkoztam, soha nem lesz már a régi. Inkább a hálóba, vagy falra ajánlom.A műgyanta méltó versenytársa lehet a magasfényű padlók piacán a Geotex kínálatában kapható Resofloor. Sokféle színben és dizájnban, saját és alu színű szegélylécekkel forgalmazzák ezt a magas kopásállóságú padlóburkolatot. Sajnos a helyszínen készített képem nem sikerült, de korábbi posztomból álljon itt egy minta, hogy miről is van szó:Persze nem csak magasságai, hanem mélységei is voltak a mai látogatásomnak. A korábbi éveknek az a nagyon rossz szokása, hogy minden terméket strasszos verzióban is lehessen kapni, még nem hagyott alább. Találkozhatunk itt is kristályos tapétával, strasszos ajtóval (a kövek alól enyhén kifolyt ragasztóréteggel), és a nap csúcspontjával: az ezüst kanapé, arany asztal gyémánt fotel szobabútorral...Összefoglalásképpen azt tudom mondani, hogy a kiállítás nagy hírveréséhez viszonyítva viccesen kicsi az alapterület. Azoknak ajánlom, akik nem tervezik meglátogatni a Construmát (ahol április 14. és 18. között feltehetőleg ugyanezek a cégek megtalálhatóak lesznek, ezer másik társaságában). Én jól éreztem magam: miután ma a látogatók is kevesen voltak, minden kiállító szánt rám időt, kedvesen bemutatták termékeiket, előzékenyen válaszoltak a kérdéseimre. Élőben találkozhattam néhány internetes kalandommal, és még (bár nem egetverő) újdonságokat is megismerhettem.
SHARE:

2 megjegyzés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.