Friss és menő

2021. május 18., kedd

Az "aesthetic room", azaz a mai tinik szobája

 

Már egy ideje furcsa jelenséggel szembesülök, amikor gyerekeknek, vagyis inkább kis tiniknek kell szobát terveznem. Főleg csajos szobáknál, de fiúknál is mára elvárás, hogy össze-vissza színváltós ledszalagok, és apró pontokkal világító led dekorok kerüljenek fel a falakra. Számos olyan közös vonást fedeztem fel ezekben a szobákban, amelyek vissza térő toposzként kísértenek, de egészen addig nem érzékeltem rendszernek a jelenséget, amíg saját lányom nem konkretizálta a szobájával kapcsolatos elvárásait. Elképesztő büszke vagyok Lénára, ugyanis ennél pontosabb briefet egy tapasztalt markenting kommunikációs munkatárstól se kaphattam volna: "- Mama, üsd be a Pinterestre, hogy "aesthetic room", és éretni fogod, mit szeretnék. Legyen benne inda, bakelit, raklap ágy, kis képek a falon, függő növények, de azért óvatosan a színekkel és mintákkal, nem egy 90-es évek szipka tanyáját szereték, hanem egy szobát, aminek jó a vibe-ja." Amúgy Léna most múlt 12 éves, a szoba felújítás aktualitását pedig az adta, hogy gimibe megy, így nem járja, hogy még mindig "babaszobában" kelljen laknia. 

Nos, elég konkrét instrukciókat kaptam, be is ütöttem gyorsan a megadott kifejezést, és meglepetésemre nem random "esztétikus" szobákat adott ki, ahogy korábban gondolni bátorkodtam volna, hanem elég jól behatárolható hangulatú, konkrét stíluselemekkel felszerelt hálószobákat. Később beírtam a google keresőbe az "aesthetic interior design" kifejezést, hogy arra mit ad ki, de ekkor valóban más-más stílusú esztétikusan berendezett szobákat dobott fel képtalálatként. Elmondhatjuk tehát, hogy valószínűleg organikusan, a tinik elterjedt internethasználatának köszönhetően, kialakult egy igen markáns, és valóban nemzetközi (értsd ez alatt, hogy mindegy melyik barátommal beszélek, ugyanolyan tiniszoba kell a Torontóban élő lánynak, mint a londoninak, vagy az orosznak) tini lakber trend, aminek stílusjegyeit érdemes lehet egy csokorba összeszedni. 

Remélem, ezzel megkönnyítem minden anya helyzetét, akit gyermeke halálra idegesít led szalag, mű inda, és bakelit lemez mániájával. Szeretném összeszedni, miről szól ez a stílus, mert korábban azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nehezen fogalmazzák meg a konkrétumokat, pedig azok ismeretével rengeteg idegőrlő veszekedés elkerülhető, amely ebben az érzékeny életkorban egyáltalán nem elhanyagolható hozadék... :)

1. Fények a falon

Kép forrása: ITT

Az aláomló, vagy random ide-oda tekergő kis pontszerű fényforrás elengedhetetlen eleme ennek a stílusnak. Ilyen led fényfüzér kapható egy csomó webshopban, de a nagyobb lakber áruházakban is, az Ikeában pl. LEDFYR néven fut. 

2. Színes led szalagok
Kép forrása: ITT

Úgy veszem észre, a legtöbb jó ízlésű szülőnél a színes led fény veri ki legjobban a biztosítékot. Sajnos szinte kötelező elem, de jó hírem van, sokszor kiváltható a plázák mobilos boltjaiban, a webshopokban beszerezhető, olcsóbb, színváltós ring light-tal. 

3. Sok műnövény, inda és virág
Kép forrása: ITT

Kép forrása: ITT

Ezek a virágok, növények mára szintén minden nagy lakber áruházban megtalálhatóak, de a neten is felkutatható csomó olcsó lelőhely.  Az indák lefele lógnak, sokszor párhuzamosan egymással, katonás sorban, akár pontvilágítással kombinálva, a cserepes (mű) növények makramé tartóban a mennyezetről, vagy a falon lógnak alá, a virágok egyesével, vagy pár szálasával a falra vannak ragasztva egy határozott ragasztó csíkkal. A festéshez használt maszkolószalag tökéletesen megfelel a célnak. 

4. Kis képek a falon - "aesthetic wall collage"

Esztétikusnak találjuk, vagy sem, ha beütöd az Etsy keresőjébe, hogy "aesthetic wall collage", akkor nem kell szerencsétlenkedni a kis képek összeválogatásával, hanem számos kreatív kínálja a már elkészült szetteket akár digitális formában elküdve, akár papír formában szállítva. Amúgy érdekes próbája az anya-lánya kapcsolatnak a közös kép keresgélés, de csak óvatosan... "Úristen, hát nem érted, hogy ez nem az én vibe-om?! :))))
A képek rögzítése egyszerűen megoldható gyurmaragasztóval.

5. Régi bakelit lemezek a falon
Kép forrása: ITT

A régi bakeliteket a kis képek közé kell berakni, nekem ezt is sikerült gyurmaragasztóval rögzíteni. Tehát hiába veszel készen kollázst, meg olvasol utána a stíluselemeknek, tudni kell kompozíciót is készíteni. Amúgy a fenti kép kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az "aesthetic room" csupán egy kerete a tinédzserek esztétikájának, a választott színvilág, hangulat, a képek tartalma más-más, egyedi stílusba viszi el a szobát. Ezt ők úgy fogjàk mondani, hogy ilyen, meg olyan vibe-ja van. :)

6. Sok helyen előkerül az egész alakos tükör
Kép forrása: ITT

... és az se baj, ha fényekkel rakjuk körbe, sőt...

7. Makramé dísz, és virágtartó
Kép forrása: ITT

Kép forrása: ITT

Ezek a virágtartók és díszek nagyon népszerűek manapság nem csak a tiniknél, így minden nagyobb áruházban megtalálhatóak. Én mégis inkább azt javaslom, kézmnűves vállalkozókat támogassunk a vásárlással: a hazai Meska, és a nemzetközi Etsy oldalakon is sok szép termék található.

8. Raklap ágy
Kép forrása: ITT

Az a jó hírem van, hogy az "aesthetic room" egyáltalán nem drága. Sajnos a földanyának igen sokba kerül a sok-sok műanyag, amit itt elhasználhat ilyenkor az ember - a tinik kis százalékától eltekintve az igazi növény sajnos legtöbb esetben nem játszik... - a pénztárcánknak viszont nem feltétlen megterhelő. Négy-nyolc raklapból remek ágyat készíthetünk. Ennél könnyebb DIY projekt nem is létezik, és mégis ezzel tudjuk a legnagyobb boldogságot okozni gyermekünknek. 

9. Nyitott ruha tárolás
Kép forrása: ITT

Mint logikus lakberendező, és a 12 évesek lelkét és habitusát ismerő anyuka, mindenképpen azt javasolom, hogy biztosítsunk zárt tárolási lehetőséget is a ruhák számára. Ugyanakkor a legtöbb, szobáját dekoráló tini lány hálás egy jó sztenderért, amire kipakolhatja a legmenőbb cuccait. 

Hát kedves anyukák, ezzel a néhány fogással olyan hálás kis tinédzsert kaphattok magatok mellé, hogy hetekig nem kell veszekednetek a lefekvés idejét illetően... :) Amúgy jó móka a közös lakberendezés, és ha el tudjátok engedni a saját elképzeléseiteket az esztétikus szobáról, akkor kifejezetten érdekes utazásban lesz részetek. Egy ilyen projekt alatt sokkal többet tudhatsz meg a gyerekedről, mint a pusztán egy fedél alatt éléssel, én kifejezetten rácsodálkoztam, milyen érett, és izgalmas gondolkodása van a lányomnak. Nem beszélve arról, hogy meg lehet ragadni az alkalmat, és olyan fontos dolgokról elbeszélgetni, mint a környezetvédelem, a műanyagok felhasználása, az újrahasznosítás, stb.

Sok sikert kívánok! 
SHARE:

2019. szeptember 15., vasárnap

Lambéria? IGEEEEN!!!!

Sok embert kiráz a hideg a szó hallatán, hogy "lambéria". Mindnyájunkat gyerekkorunk megsárgult, lakkozott felületű fa burkolata kísért ilyenkor, jellemzően utált iskolák és áporodott szagú nyaralók falain találkoztunk vele. Nem így van? És mennyi kérdést kapok e-mailben, ami arról szól, mit kéne tenni ezekkel a rettenetes felületekkel, amelyek elnyomáják, beszűkítik a térérzetet, és markánsan határozzák meg a hangulatot jellemzően a 70-es, 80-as években rekedve.
Hát szólok, Nektek, lambéria-undorítiszben szenvedők, hogy eddig és netovább! Nincs menőbb dolog, mint olyan szerencsésnek lenni, hogy készen kapott falfelülettel garázdálkodhatsz, és minimál anyagi ráfordítással igazi "skandináv életérzést" varázsolhatsz...
Ha pedig nincsen még fa faburkolatod, de sokat gondolkodsz azon, bizonyos felületekkel mit kéne kezdeni, mert mondjuk sérülékeny, vagy csak üres és unalmas, akkor is jól jön neked ez a poszt, hátha inspirál... Vágjunk hát bele...
Én most éppen a nyaralónk nagyszobájának háló sarkát és étkező sarkát gondoltam belambériázni, de az is felmerült bennem, hogy ha már nekiállok ennek a két felületnek, miért nem megyek fullosan körbe. Elválik, de a lustaságom az előbbi megoldás felé terel...
Olyasmi feelingre gyúrok, mint a fenti iduló kép, vagy ez a nagyobb típus:

Ez a totál átlagos lambéria bármelyik 80-as évekbeli otthonban megtalálhtó lehetett volna. Ha van ilyenetek, csak fessétek fehérre, ha nincs, irány egy fatelep, vagy barkács áruház... Imádom, éppen azért, mert nincs csicsázva. Minél egyszerűbb valami, annál intellektuálisabb... :D
Egy másik megoldás, amikor nagyobb deszkákat vízszintesen rögzítünk a falra. Ez egy kicsit "rusztikusabb", "country" hatású, ilyen stílusú enteriőrbe javaslom. 
De nézzük meg, az ágy környékére milyen megoldásokat találtam... Egyszerű deszkázás függőlegesen. Igaz, ez egy kicsit "kiugrik", de ugyanilyen látványos lenne közvetlenül a falra rögzítve, kis polccal lezárva. 
Sima lambéria, igazi retro hatás. Szerintem fantasztikus! 
Ha van egy full lambériázott tetőtered, de pánikolj. Fesd fehérre és undi helyett romantikus lesz! 
Más helyiségeknek is jól áll a lambéria. Előszobában például kifejezetten hasznos....  És nem csak fehérre festve mutat ám jól!
Romantikus ki szeglet:
És hoztam néhány példát arra, hogy nem csak romantikus, vagy rusztikus, de modern térnek is fantasztikusan jól áll a fa falborítás, avagy a lambéria... 
Na, kedvet kaptatok hozzá? :)

Képek forrásai: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2017. május 26., péntek

Gardróbok megtervezve!

Nemsokára (legalábbis remélem) alakíthatom már a saját házunk bútorozását is. Van két helyiségünk, amelyek előszobai, kabát és cipő tátolásra lesznek berendezve, ezekkel még csak gondolati szinten foglalkoztam. Az egyik ilyen tárolóban már van egy klassz mély szekrény, ezt megörököltük az előző tulajtól, a másik - a bejárattal szemben lévő lépcső alatt újonnan kialakított - tároló fogja ellátni az előszoba funkciót, miután a teraszról gyakorlatilag a nappaliba érkezünk. Itt lesz majd sok-sok cipőtároló és akasztó az éppen használatos kabátoknak.

Ma a hálószobában található beépített szekrényeket terveztem meg.  A hálószobánk egy helyiségben található a fürdőszobánkkal, a két funkciót a kétoldalról megközelíthető 2 méter magas ruhásszekrény választja majd el, amelyet - esztétikai okokból - a tetején és az egyik oldalán "befalaztatok" majd egy 7 cm-es gipszkarton fallal.

Az alaprajz így néz ki. Azt majd még a helyszínen - a térérzet függvényében - átgondolom, hogy 10 cm-t ne toljam-e az ágy felé az egészet, és szerencsére nincs olyan előre betervezett cucc a falon, ami ezt az utólagos döntést akadályozná.
Amint látjátok a szekrény összesen 1 méter "vastag", azaz egy 40 cm-es és egy 60 cm-es mélységű elem kerül egymásnak fordítva. Egyszerű fehér, magasfényű frontot szeretnék, az Ikea Pax pontosan meg fog nekük felelni! Összesen 2x2,5 méter szekrényről beszélünk, úgy tervezem, hogy az egyik oldal az enyém, a másik Danié lesz, és akkor nincs hiszti, hogy ki-mit-hova tesz… Most is teljesen külön vagyunk szekrényileg és ez nálunk remekül bevált.

Első körben azt kellett eldöntenem - az Ikea méretsajátosságai miatt - hogy kinek lesz több 40 cm-es és kinek több 60 cm-es szekrénye. Úgy döntöttem, Daninak adom a többletet, hiszen neki talán több akasztósra van szüksége az ingei meg az öltönyei miatt.

Elkezdtem nézegetni a Pax elemlistáját, a különböző belső rendezőket, és már-már elcsábultam a klassz dolgokra (rekeszes kispolc az öveknek pl, vagy a kihúzható ékszertartó felette üvegpolccal), de akkor mindig kiderült, hogy az pont nincs 40 cm mélyben, stb… Így esett, hogy végül egészen unalmasra sikerült az összeállításom. Közben folyamatosan rohangáltam a mostani gardróbok és a laptomom között egy mérőszalaggal, hogy felmérjem, mi mindent kéne elhelyezzek, amihez milyen beosztás volna optimális. Mindnekinek ezt javaslom. Ne valamilyen elvont elgondolás alapján állítsátok össze a szekrényeiteket, hanem mérjetek, számoljatok, miből, mennyinek és milyen típusú rendszerezőn kell elférnie… Nekem ez gyorsan ment - nem először csinálom… - Nektek talán nem fog, de higgyétek el, minden befektetett perc százszorosan megtérül majd!

Végül ilyenek lettek a gardróbjaink:
Annyit még elmondanék ehhez, hogy az alaprajzon az ággyal szemben jelölt két "doboz" egy-egy fiókos komód, ide kerülnek majd az alsónadrágok-zoknik-bugyik-melltartók, ezért tettem a szokásosnál kevesebb fiókot a beépített gardróbokba.

A tervezéskor pár szempontot figyelembe vettem:
- a polcos elemeknek jobb a 40 mély, mert a 60 nem igazán kényelmes 2 sor ruhának, 1 sornak viszont pazarlás.
- alulra a fiók / drótkosár sokkal kényelmesebb választás, mint a polc, pláne ha 60 cm mély szekrényről van szó, hogy ne kelljen leguggolva előbányászni a hátsó cuccokat
- a nadrágok szépen elférnek félbehajtva a tartón a 40 cm mély elemben is, nem erre nem vesztegetek az értékes 60-as akasztós részből.

Körülbelül ennyi fért el 2x250 cm-en úgy, hogy maximálisan figyelembe vettem a tárolási szükségleteinket. Így már csak az árat kell kiszámolnom, hogy egy-két hét múlva felkészülten vágjak neki a shoppingnak... Jaj!
SHARE:

2017. március 29., szerda

Csak egy háló

Egyszerű, és semmi extra… Otthonos. Ennyi kell csak, nem több!

Kép: itt
SHARE:

2016. december 7., szerda

Orientális hangulatban


Orientális hangulatba kerveredtem… Egy nagypolgári lakás kisebb hálószobáját prezentáltuk éppen. :)
SHARE:

2016. november 14., hétfő

Saját projekt: bőr ágyban gondolkodom...

 
Nagy erőkkelt tervezem a saját házunkat, amelynek ráncfelvarrását - ha minden jól megy - márciusban kezdjük meg, és körülbelül 2 hónap alatt le zárjuk… (Kis előzmény ITT)
Miután a ház erdőben található, kívülről igazi kis eredei lak, belül is szeretném meghagyni a farmház fílinget, csak saját ízlésem szerint az egészet kicsit modernesíteném. 
A hálószoba stílusával gondban voltam, mert szeretem a kárpitozott ágyvégeket, ugyanakkor ebben a stílusban nem érezném helyénvalónak a tűzött változatot. Néztem deszkázott ágyvégeket, diy megoldásokat régi ajtószárnyakból, stb, de mind olyan izzadságszagúnak hatott. Nem akarok én ebben a házban nagyot villantani, vagy bármit túlgondolni: magunknak szeretnék egy élhető környezetet, nem egy állatorvosi referencialovat… :) Egyszer csak bevillant: lezserül megvarrt, rogyasztott ágy kéne nekem, ami nagyon finom bőrből készült. 

Akár egy ilyen, akasztókkal:

Vagy lehet tűzött, de legyen ilyen viseletes:
De a legjobban a Pianca Aladino ágy tetszik… Oldalt körben, és az ágyvégen lazán, lifegőn levarrt szélei vannak.

Ezek közül fogom megcsináltatni az egyiket a jól bevált kárpitosommal… :)

Képek: itt, itt, itt és itt
SHARE:

2016. szeptember 22., csütörtök

Mai kedvenc: gardróbom… :)

Forrás: architectural digest
SHARE:

2016. szeptember 8., csütörtök

Hálószoba fehér falakkal

Még tartja magát nálam a fehér fal mánia… :) Van, aki a  kuckósabb hálókat kedveli, én magam személy szerint aludni is nagy térben szeretek a legjobban, ami szellős, jól átlátható… Bármilyen stílusról is legyen szó. Mint ezek a fehér hálószobák.
Forrás: itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2016. augusztus 31., szerda

Kedvencem a fekete, osztott fémajtó

Nincs a lakásnak olyan helyisége, amelynek ne állna jól egy fekete osztott fém térelválasztó… Pont ma beszélgettem egy kedves fiatal párral, akik lehet, hogy szeretnének hasonlót, és kérdés is érkezett a témában, ez adj a poszt aktualitását. 

Modern lakásokban egyszerűen zseniális...
… de tök klasszikus enteriőrben is mutat...
Zuhanyzóban nem nevezném kifejezetten praktikusnak, mert megáll rajta a vízkő, viszont van, ami annyira cool, hogy megbocsátjuk neki az ilyen apróságokat… :)
És ha már ennyire szeretem, hát be is terveztem… Egy étkező és a konyha közé. 
Remélem, lesz még alkalmam jó pár darabhoz! :)

Képek forrása: itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2016. augusztus 25., csütörtök

Napi háló

A rumli kifejezetten hangulatos tud lenni… :)

Forrás: itt
SHARE:

2016. augusztus 18., csütörtök

Drót-sztender

Imádom!

Forrás: heroindia
SHARE:

2016. augusztus 8., hétfő

Csoda a hálószobában

Csoda a hálószobában. A natúr ágy gyönyörű kontrasztot ad ki az elegáns, kazettás falburkolattal. 
SHARE:

2016. július 7., csütörtök

Moziszékek eladók!


Most, hogy pörög a kislakás-projekt, az érzékeim ki vannak élezve az olyan megoldásokra, ötletekre, amik a szűkös tereket jobban kihasználhatóvá és szerethetővé teszik.

Ennek kapcsán poroltam le egyik régi kedvencemet, és jutott eszembe, hogy az egyik legjobb dolog, ami egy keskeny előszobával történhet, az a mozi/színházi szék! Persze nem újekeltű a rajongásom, ha emlékeztek rá, nekem is van…


Imádom, mert használaton kívül alig foglal el alapterületet, mégis teljes értékű székként funkcionál, amikor kell (és jó esetben még hajtogatni sem kell ehhez, mert magától felcsapódik az ülőlap...), ráadásul karakteres megjelenésével és a megszokottól eltérő szituációban felbukkanva egyedi dizájnelemmé nemesül.

 A témában való feltáró kutatásom során sok remek példát találtam a moziszékek „háziasítására”, ebből szemezgetek most nektek néhányat: ha hosszú az előszoba, érdemes kihasználni és egy egész sort csatarendbe állítani. És ebben az esetben már kár lenne kihagyni azt a plusz geget, hogy számozzuk őket!

Ha kevesebb hellyel gazdálokdunk, akkor akár már egy székkel is feldobhatjuk a teret, de mégis - „párosan szép az élet”, és a kétüléses verzió alkalmazásával a Feng Shui hívők is biztosak lehetnek abban, hogy bevonzzák a boldog párkapcsolatot.

Az indusztriálnak is jól áll, a széksort elég egy fekete-fehér óriás poszterrel és egy ütős színre festett felülettel (az előszobában ajtó mint ilyen, adja magát) kiegészíteni. Igazán dögös!

De van egy jó hírem: nem csak előszobában érdemes gondolkodni benne. Egyik kedvenc enteriőr tervezőm, Emily Handerson például vette a bátorságot és betette a hálószobába, az ágy végéhez. Nincs is jobb hely éjszakára a rakat díszpárnánknak és ágytakarónknak…

Vagy… Gondoltad volna, hogy asztalhoz is jó lehet egy sor moziszék? Akkor igazán hasznos, ha kevés a rendelkezésre álló hely, és amúgy padban gondolkodtál. Nincs helytakarékosabb megoldás, amely ennyire stílusos!

Egy szépen megöregedett, erős erezésű fánál nincs szebb látvány, de van az a helyzet, amikor jól jön egy kis festék...

Ési mondta, hogy a kárpitozás is csak egyszínű lehet? Jöjjön csak nyugodtan a lila, a zöld, a sárga és a mintás is, és így együtt, patchwork összeállításban vidám, bohém hangulatot varázsolnak még a legkomorabb előtérbe is!
Persze ötletem mindig van ezer, a szük keresztmetszet viszont mindig a beszerzési forrás szűkössége… Sajnos nem egyszerű hozzájutni igazán tuti darabokhoz - ha egyáltalán sikerül.

Egyik kedvenc partnerünk, a KREM-home jelezte, hogy nemrég hozzájutott egy kisebb készletnyi régi, kárpitozott színházi- és kárpit nélküli moziszékhez! Mindkét típus fa vázát és vasalatait szépen felújították, a jó hír pedig, hogy a végső simításokat a leendő tulajdonosok döntésére bízza: a moziszék színét, illetve a színházi szék kárpitját magatok választhatjátok meg (rengeteg klassz kárpitjuk van a kínálatban)!

Ha egy kisfotel árát tekintjük, akkor rá kell jönnünk, hogy az áruk is igazán korrekt: a kárpitos változat esetében az egy üléses verzió 44 000 Ft, a négyüléses sor pedig 176 000 Ft-ba kerül. Lehet kérni 2 és 3 üléses verziót is, ezekről érdeklődjetek! A székek árára az adott kárpit ára még rájön, de a munkadíj már benne foglaltatik.

Nézzétek, de jól néznek ki! Megtaláltok róluk minden információt a KREM-home oldalán ITT.

A sima fa moziszékek esetén is eldönthetitek, hogy milyen hosszú sort szeretnétek. Egy ülésre 39 000 Ft a beugró, kettőre 75 000 Ft, háromért 110 000 Ft ellenében, négyért pedig 145 000 Ft-ért juthattok hozzá. ITT találsz több infot! Nekem már van, hát neked? :)

Képek forrása: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.